CSÓTI GYÖRGY (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor a BudapestBécs Világkiállítás gondolata felmerült, rendkívül lelkesítőnek és jónak találtam ezt az ötletet, mert úgy gondoltam, hogy épülhet egy híd Európa felé, abba az Európába, ahová mindig is tartozni akartunk és akarunk most is, és azon a hídon szépen, lassan, észrevétlenül át tudunk bandukolni Európába kulturális, gazdasági vonatkozásban. Azonban, hála Istennek, a történelem túllépett ezen és eltűnt az a szakadék, amely Európa két fele között fennállt. Amikor Bécsben döntés született arról, hogy a bécsi barátaink nem kívánnak világkiállítást rendezni, akkor - az első meglepetés pillanatában - megörültem ennek a döntésnek. A bécsiek kényelme érthető, hiszen nekik nem kell nagyot ugrani a jövőbe, már megvan a biztonságuk, megvan az infrastruktúrájuk, nekünk viszont nagyot kell ugrani. Ezért úgy gondoltam - úgy gondolom ma is -, ha ezt a világkiállítást sikerrel meg tudjuk rendezni és erre minden esélyünk megvan, akkor öt év múlva azt mondhatjuk, hogy megérkeztünk Európába. Ma már fél lábbal ott állunk Európában. Az út, amely előttünk áll, nagyon göröngyös még, de ha ezt az utat +96-ig egy sikeres világkiállítás befejezésével tesszük meg, akkor a másik lábunk is ott lehet Európa talaján és akkor mondhatjuk azt Európának, hogy itt állunk két lábbal Európában, kérjük a teljes jogú tagságunkat. Tisztelt Ház! Az az eufória, amely jellemezte az elmúlt két esztendőt a kelet- és közép-európai változások vonatkozásában, elmúlóban van. Az érdeklődés, amely Magyarország felé megmutatkozott az elmúlt két-három esztendőben, csökkenőben van. Kell valaminek lennie, hogy az érdeklődést fenntartsuk, mert ha az érdeklődés változatlan vagy növekvő, akkor több esélyünk van partnereket szerezni, több esélyünk van az együttműködésre. Ezt az együttműködési lehetőséget, ezt a világfelhívó figyelmet segítheti elő a világkiállítás. Mit hozhat ez a világkiállítás? A gazdaságnak élénkülést, fellendülést, az embereknek reményt és önbizalmat hozhat. Az összefüggések rendkívül szélesek és rendkívül tágak. Nyugati barátainkkal beszélgetve vagy egyszerűen üzleti partnerekkel beszélgetve, vagy egyszerű érdeklődőkkel beszélgetve, é7rthetetlenséggel találkozunk sokszor, mondhatnám majdnem mindig, hoszha az Expo napirendre kerül, hogy miért hezitálunk, miért nem lépünk már gyorsan előre. A magyarok a híre a világban olyan, hogy vállalkozó kedvünk mindig töretlen volt, a jég hátán is megéltünk, akkor is, amikor nehezek voltak a körülmények vagy majdnem lehetetlenek voltak, megtaláltuk a kiskapukat, megtaláltuk a lehetőségeket, hogy valamit tegyünk. Most, amikor ezt tálcán elénk kínálja a világ, akkor nem élünk ezzel a lehetőséggel. A számszerűség tekintetében: az Expo nem számszerűsíthető, a Vlágkiállítás eredményét nem lehet pénzügyi alapon megvonni. Azok a kapcsolatok, azok a lehetséges együttműködések, amelyek kialakulnak a világkiállítás kapcsán, azoknak a jelentősége felmérhetetlen, hiszen nemcsak a Világkiállításra lesz ennek hatása, hanem addig is, meg azután is egyéb más együttműködési lehetőségeket teremtenek. Tehát a világgal való kapcsolattartásunk tekintetében rendkívül nagy jelentőségű a világkiállítás és egyszerűen nem számszerűsíthető ez. A másik gondolat: az elmúlt évtizedekben Európában kialakulóban vannak régiók, kialakulóban vannak vonzáskörzetek, amelyek ezeket a régiókat aztán szervezik és központjává válhatnak ezeknek a régióknak. Ez a folyamat Közép- és Kelet-Európában érthető módon még nem indult meg, illetőleg az elmúlt ____________________ 7vagy értetlenséggel? évtizedekben erre nem is volt lehetőség. Most itt a kiváló alkalom arra, hogy Budapest egy régió központjává váljon. Ez nem egy nem öncélú központtá válás lenne. Egy gazdasági és kulturális központ lehetne egy olyan régió megteremtésében, amely régió minden bizonnyal, hiszen ezt azt hiszem, az elmúlt időszakban már számtalanszor hallottuk, az európai régiók, a régiók Európájának a része akar lenni. Itt most megteremthetnénk egy régiót, Budapest központtal és ennek rendkívül nagy hatása lenne a környező országokra, a határainkon kívül élő magyarságra. Azt hiszem, nem kell mondani, hogy milyen nagy jelentősége van ennek a kérdésnek a környező országokban élő magyarságra tekintettel - az együttműködés lehetőségei, akár még a gazdasági is, természetesen - és a szomszédos népeknél is. Az, hogy idehozzuk a Világkiállítást, az, hogy a világgal itt találkozhatnak, hogy nem kell másik kontinensre menni, hogy addig is az előkészítő munkában is részt vehetnek - ezeknek mind felmérhetetlen nagy jelentősége van. Biztos vagyok benne, hogy Ukrajna számára legalább olyan fontos ez a világkiállítás, mint Románia vagy Csehszlovákia számára, ami a kapcsolatépítést illeti, amit egy 1996-ban itt kialakítható centrumban, egy gazdasági és kulturális centrumban meg lehet valósítani. Egy dolgot szeretnék kiemelni a belföldi vonatkozások közül: az infrastruktúra-fejlesztést. Biztos vagyok benne és úgy gondolom, képviselőtársaim osztják ezt a véleményt, hogy az infrastrukturális fejlesztést akkor is meg kell tennünk, hogyha nem lesz világkiállítás. Anélkül a gazdasági fellendülés elképzelhetetlen. A privatizáció után az infrastruktúra fejlesztésea kulcskérdése a gazdasági fellendülésünknek. Márpedig, ha van egy feladat és van egy határidő, amire ezt a feladatot el kell végezni, akkor ehhez fel tudunk és fel is fogunk nőni. Ez is egy nagy jelentősége, ha talán nem a legnagyobb jelentősége ennek a világkiállításnak, hogy lelkesedést adhat az embereknek: van egy cél, egy nagy feladat és van egy határidő. Valamennyien ilyenek vagyunk, emberek - családban, egyedül is, kisebb közösségekben is : ha nincs konkrétum, amihez kötni kell a feladatot, ha nincs határidő, akkor hajlamosak vagyunk arra, hogy az elfolyjon, vagy kényelmességből, vagy a külső körülmények túlzott értékeléséből. De ha megvan a határidő, ha megvan a nagy feladat, akkor megvan a lelkesedés. Széchenyi mondta valamelyik akadémiai beszédében, hogy lelkesedés nélkül, még hogyha bármilyen tökéletlenséggel is, de nem megoldhatók a feladatok, még a legkisebb feladatok sem. Ez a gondolat, a lelkesedés gondolata biztos, hogy erőt fog adni nekünk és a tény, hogy ezt a világkiállítást az 1100 éves évfordulón fogjuk megrendezni, az sem tekinthető öncélúnak, az sem tekinthető másnak, mint alkalomnak arra, hogy bemutatkozzunk a világnak. És ezt az alkalmat, amelyet egyébként amúgy sem halasztanánk el - amúgy is megrendeznénk az évfordulót -, össze lehet kötni egy Világkiállítással. Ez is egy egyedülálló lehetőség és ez is egy olyan tény, amelyre figyelemmel kell lenni, hogyha a Világkiállítás kérdéséről beszélünk. Szólni szeretnék röviden arról is, hogy nemcsak Budapest fog ebből a világkiállitásból eredményeket felmutatni. Hamis az a beállítás, amely azt mondja, hogy ebből az ország nem fog. Hát ha még az egész régióra is jelentőséggel van a világkiállítás megrendezése, hogy ne lenne az egész országra! És az egész országra az is jelentőséggel van, hogyha Budapest fejlődik - hiszen Budapest az ország "feje+: itt él minden ötödik állampolgár. Tehát ha innen, ebből a központból az irányítás, illetve a szervezés - munkaszervezés - jobban megy, akkor nyilvánvaló, hogy az egész ország élete jobban megy. De akkor nem is beszéltem még arról a multiplikátor-hatásról, amely végiggyűrűzik, kiterjed az egész országra, ami a háttéripart illeti, ami a szolgáltatások fejlesztését illeti, az idegenforgalom növekedését illeti. A tőkebeáramlás kérdése, ami szintén összefügg azzal, hogy az érdeklődést magunkra hívjuk és nemcsak a világkiállításra - amelyet természetesen vállalkozási alapon kell szervezni -, hanem a környező területekre is. És annak kapcsán, ha már itt van az a vállalkozó, ha már létrejött az a vegyes vállalat, akkor meg fog oldani más feladatokat is, elvállal mást is, mert itt van már a piacon. Hogy megélénkül az ingatlanvállalkozás - ami elsősorban persze Budapest és környékére vonatkozik -, az is egy rendkívül jelentős és pozitív dolog; gyorsítani fogja a privatizációs folyamatot, munkahelyeket teremt. Ezek az érvek már mind elhangzottak, de be kell tenni most is abba a kosárba, ami a világkiállítással kapcsolatos kérdést illeti, illetőleg ami a döntést illeti. Szeretném hangsúlyozni, tisztelt Ház, hogy ez a törvénytervezet, amely most Önök előtt fekszik, kiindulási alap. Ezt azért hangsúlyozom, mert a főváros döntése, a fővárosi képviselők túlnyomó többségének véleménye szerint erre a törvénytervezetre kimondott "nem+ egy elhamarkodott "nem+ volt, mert én úgy tudom, hogy ebben a házban még nemigen ment át olyan törvénytervezet, nem vált törvénnyé olyan, amelyet ne módosítottunk volna, vagy legalábbis nagyon kevés ilyen van, amelyet ne követett volna nagy vita. Tehát itt a Kormány által letett törvényjavaslat kiindulási alap és erre túlzottan elhamarkodott volt a főváros "nem+-je, azért is, mert úgy érzem, hogy meg kellene kérdezni a fővárosi önkormányzatnak a kerületi önkormányzatok véleményét is. Nem tudom, hogy ez megtörtént-e.. (Soós Károly Attila: Megtették!)..., de ha nem történt meg, még megtörténhet. Úgy tudom, a kerületek többsége - nemcsak a dél-budai vagy a dél-pesti kerületek - kívánja ezt a világkiállítást. Én azt hiszem, összhangban azzal, amit miniszter úr elmondott, természetesen csak akkor lehet megvalósítani ezt a világkiállítást, hogyha ezzel Budapest is egyetért, hogyha ezzel Budapest is azonosulni tud. De úgy érzem, hogy ha az a magatartás, ami az elmúlt hónapokban, a nyári hónapokban jellemző volt, vagyis a kérdéssel való nem törődés vagy háttérbe szorítás megváltozik - és már miért ne változna meg, miért ne változna meg, amikor a lehetőségek olyanok, hogy még van néhány hetünk, vagy néhány hónapunk arra, hogy ezt a kérdést megoldjuk -, akkor elképzelhető egy olyan döntés, amely összhangba kerül a kormányzati tervekkel, elképzelésekkel, ezzel a törvényjavaslattal. Tehát, összegezve az elmondottakat, tisztelt Képviselőtársaim, én úgy érzem, hogy egy egyedülálló lehetőség áll Magyarország előtt ennek a világkiállításnak a megrendezésével. Nem akarom azt mondani, hogy a világkiállítás megrendezése nélkül nem tudjuk bejárni azt az utat, ami előttünk áll - ezt túlzás lenne állítani -, de biztos vagyok benne, hogy ennek a világkiállításnak a megrendezésével ezt az utat gyorsabban és biztosabban járhatjuk be. Gondolataimat múlt századi nagy költőnk verssoraival szeretném befejezni, azzal a két verssorral, amely ma is érvényes és amely erre az esetre is érvényes: "Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort. Hass, alkoss, gyarapíts, s a H8aza fényre derül!+ (Az idézet utolsó szavait a kormánypárti padsorokban többen is együtt mondják a szónokkal.) Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)