TartalomElõzõKövetkezõ

DR. BALÁS ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Képviselõtársak! Az MDF-frakció monopoly csoportjában dolgozó képviselõk figyelmesen áttanulmányozták az Állami Vagyonügynökségre vonatkozó beszámolót, valamint az ÁSZ-jelentést. Utánajártunk néhány dolognak, és úgy látjuk, hogy minden aggály, amit valaki ebben a Házban ebben a témakörben fölhoz, mindenképpen nagyon alaposan megvizsgálandó és nehezen vethetõ el. Mirõl is van itt szó? Három mondatos történelemmel indul. Amikor 1981 végén megszülettek azok a kormányrendeletek, amelyek alapján a gmk-k, vgmk-k, kisszövetkezetek létrejöttek, ezek tevékenységének a kedvezõ tapasztalatait leszûrte az MSZMP, és - egybeesve bizonyos reformkommunista irányzatokkal - 1989 végén úgy döntött, hogy kiadja, tipikusan MSZMP-stílusú, voluntarista megoldásként a parancsot: privatizálni! Ennek érdekében született néhány törvény. Mindenekelõtt megszületett az átalakulási törvény, aztán megszületett 1990-ben a VII. számú, az AVÜ-törvény, végül a VIII. számú, a vagyonvédelmi törvény. Megszülettek az ideiglenes vagyonpolitikai irányelvek is, azzal a szándékkal, hogy egy fél évig ennek a csapásán folyjék a privatizáció; végül törvény mondta ki, hogy a Kormánynak el kell fogadnia az AVÜ szervezeti és mûködési szabályzatát, és majd az fogja tartalmazni a privatizációs technikák leírását. Tisztelt Országgyûlés! Nagyon sokan nagyon sok mindent hiszünk az ÁVÜ mûködésérõl, sok mindent rebesgetnek errõl, de komoly áttekintésre eddig ebben a témakörben, ebben a Házban még nem került sor. Elhangzott Fekete Gyula képviselõtársunk szájából, hogy az ÁVÜ közremûködésével, tipikusan a versenyeztetési körben, a könyv szerinti értéknél 100-140kal többet is el lehetett érni. A monopoly csoport véleménye az, hogy a könyv szerinti értékelés mint viszonyítási alap teljességgel használhatatlan. Miért is? Elõször is, a könyv szerinti értékelés szabályait a forint bevezetése után úgy alakították annak idején, szovjet mintára - mint politikailag kötelezõ erejû séma mintájára -, hogy a föld értékelését "helybõl+ kihagyták. A földnek nincs ára, a földnek nincs értéke, nem szerepel a könyv szerinti értékben, mégis az egyik privatizációs rendelkezés úgy szól, hogy a privatizáció során a földre esõ értéknek megfelelõen a helyi önkormányzatot megfelelõ módon részesíteni kell a vagyonból. Könnyû ezek után kitalálni, hogy mi történik, mit kap az önkormányzat. Ki az erõsebb alapon valamit kap. De semmiképpen nem a könyv szerinti érték alapján. A könyv szerinti értékelés az amortizáció szabályait ingatlanoknál, és az amortizációs alapképzés szabályait egyaránt figyelembe veszi. Ha egy épület 50 vagy 100 éves, annak az értéke a könyv szerinti nyilvántartásban pontosan 1 forint. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy erre bármilyen értékelést, bármilyen értékesítést viszonyítani lehet. Végül a legfontosabb ebben a körben: a vállalatnak a valós értékét az jelenti, hogy termékeit hogy tudja eladni, mit érnek a piaci kapcsolatai, mennyire ismerik. Gondoljunk mondjuk egy valamilyen pex végzõdésû külkereskedelmi vállalatra, tetszés szerint, amelynek a saját eszközértéke szinte minimális, mégis az a tény, hogy Oslótól Honkongig ismerik, ennek az elhanyagolhtó eszközértéknek több százezerszeresét is jelentheti mint piaci érték. Ilyen körülmények között úgy véljük, hogy nagyon aggályos az a gyakorlat, amely bármilyen viszonyítási alapul a könyv szerinti értékbõl indul ki. Amikor az említett törvények megszülettek, az ÁVÜ kettõs feladatot kapott. Megkapta a privatizációs feladatot, és kapott egy vagyonvédelmi feladatot. Meg kell állapítanunk, hogy a privatizációra ráállt az ÁVÜ, a vagyonvédelmi tevékenységet azonban alig-alig tudja végezni. Ennek az oka elsõsorban a következetlen jogi szabályozásban van. Ma az állami tulajdonnak rengeteg gazdája van, minden látszat ellenére. Bizonyos értékhatárok alatt az ÁVÜ nem foglalkozik a jogügyletekkel. Az alapító még mindig alapíthat vállalatot; õ már nem védheti annak a vagyonát. A vállalati törvény szerint a válallati vezérkarra van bízva rengeteg jogosítvány. Bizonyos jellegû vagyonok eleve ki is kerültek - értéktõl függetlenül - az ÁVÜ látókörébõl. Ilyen körülmények között az ÁVÜ egyet tehet: az átalakulás vagy értékesítés idõpontjában vizsgálja az értéket, és arra vagy bólint, vagy vétót emel bizonyos korlátok között. Az esetek döntõ többségében azonban - és ez objektív adottságaiból folyik - nem is igen tehet mást, mint hogy bólintson. Nincs arra módja az Állami Vagyonügynökségnek, hogy érzékelje azokat a veszélyeket, amelyek - például a vevõi érdekeltségbõl fakadóan - oda tendálnak, hogy mire megvehetõ egy vállalat, addigra kellõen alacsony legyen az értéke. Engedjék meg, hogy ezt most ne részletezzem. Nincs kialakult technika annak kivédésére, hogyha egy vállalat mondjuk hitelintézeti kölcsönöket vesz fel, ennek ellenértékeként jelzálogsorozatot terhelnek a cégre, végül privatizálják, akkor a bevétel végül a bankot fogja illetni természetesen és nem az államot. Vagy gondoljunk egy egyszerû helyzetre: a külföldi, amikor beruház, nem barátságból, hanem a saját józan anyagi érdekébõl teszi. Õ piacot vásárol. Ha én egy svéd vagy amerikai - vagy talán egyiket sem kívánom nevesíteni - egy külföldi jól menõ színes televíziógyáros vagyok, bekopogok az ÁVÜ-nél, megveszem az Oriont. Mennyiért adják? Félmillió dollár? Félmilliárd dollár? Kifizetem. Másnap megszüntetem az Oriont. Mi történt? A külföldié a piac, felszámolta a konkurensét, mienk, magyaroké a munkanélküli és már gyárunk sincs. Egy ilyen folyamatnak a veszélyét a mostani szisztéma nem képes érzékelni. A mostani folyamatban még van néhány veszély. Ilyen például az a valamikor közhelyszerûen tanult dolog, hogy a termelõ cégek befizetéseibõl tartja el az állam a nem termelõ intézményrendszert, az egyetemeket, a kórházakat, a katonaságot, az Igazságügyi Minisztériumot és így tovább. Mi történik? Privatizáljuk a termelõ szférát, és az állam nyakán, a költségvetés nyakán marad - esetleg most már befizetésekkel alá nem támasztottan - az egész intézményrendszer. És talán még egy kellemetlen számadat 1989-bõl. Körülbelül 2000 állami vállalat volt 1989-ben - ami számot mondok az nagyságrendi jellegû. Ezeknek a könyv szerinti értéke 1989-ben körülbelül 2000 milliárd forint. Ezekkel szemben állt 1989-ben körülbelül 20 milliárd forintnyi belföldi vásárlóerõ. Kérem szépen, ha egy 2000 forintos árutömegre 20 forintot kínál a vevõ, innen minden háziasszony megmondja, hogy mi fog történni. Ilyen körülmények között óriási a Parlament felelõssége akkor, amikor a vagyonpolitikai irányelvek sorsáról dönt, meghatározza, hogy milyen irányban folyjék tovább a privatizáció; óriási a felelõssége a Kormánynak, hogy milyen stratégiát terjeszt elénk, és hogy végre mikor születik meg a privatizációs törvény. Köszönöm szépen. (Taps.)

Homepage