Tartalom Előző Következő

DR. KÓNYA IMRE (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem is mint frakcióvezető, hanem mint a házbizottság tagja nyilatkoznék: hogy Wekler Ferenc tévedésben van, ilyen megállapodás nem volt, hogy csak egy képviselő fejti ki általánosságban a véleményét. Valóban volt olyan nyilatkozat, hogy igyekszünk önmérsékletet tanúsítani a hozzászólások során annak érdekében, hogy lehetőleg le tudjuk zárni a részletes vitát és szavazásra kerüljön sor. Ez az önmérséklet azonban nem korlátozhatja a képviselőknek azt az alapvető jogát, hogy kifejthessék a véleményüket. Azt hiszem, ebben egyet kell értenünk ebben a Házban, és ilyen korlátozó megállapodás - a házbizottságot szeretném tisztázni - nem is volt, erre nem került sor. Ezt módosította azzal a mai házbizottsági ülésen a Szabad Demokraták frakcióvezetője, hogy bejelentette, hogy a szokástól eltérően a részletes vita szabályaiba nem illeszthető koncepcionális hozzászólásuk lesz a maguk részéről, de csak egy ilyen hozzászólás. Úgy érzem, hogy egy ilyen koncepcionális hozzászólást követően nem lehet megakadályozni, hogy a Ház többi része is koncepcionális, általános kérdésekben szóljon hozzá, reflektálva a Szabad Demokraták Szövetségének ilyen értelmű hozzászólására. Köszönöm szépen. (Taps.)