TartalomElõzõKövetkezõ

SZABÓ LAJOS (FKgP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Miután a szerencsejáték-törvény a lóversenyzést is a szerencsejátékok közé sorolja, errõl szeretném néhány szóban tájékoztatni az Országgyûlést. A magyar lóverseny helyzetérõl szólnék a szerencsejáték-törvény tükrében, és hogy szavaim hitelességét alátámasszam, elmondom, hogy 1965 óta vagyok magam is versenylótenyésztõ és 1971 óta - eltekintve az utóbbi egy évtõl - futtató is a budapesti lóversenypályán, így jól ismerem a tenyésztõk és a futtatók oldaláról ezt a helyzetet. Nem vitatom, hogy Csurka István képviselõtársam a fogadók oldaláról sokkal jobban ismeri ezt az egész problémát. A törvényjavaslat, amely a szerencsejátékokat, azok szervezését kívánja összefoglalni, ha érintõlegesen is, de foglalkozik a lóversenyeken kötött fogadásokkal, és azokat a szerencsejátékok közé sorolja. Ebbõl következik, hogy az állam a jövõben is állami monopóliumként kívánja kezelni a lóversenyfogadásokat, és ezen jogából adódóan bizonyos feltételek között kívánja azokat mûködtetni. Az általános indoklások között hangsúlyozza a törvénytervezet, hogy a lóversenyeken kötött fogadások engedélyezett szerencsejátéknak tekintendõk a jövõben is. Továbbá utal arra, hogy a lóverseny-fogadásokból befolyt jövedelem közérdekû célokra is fordítható, és egy késõbbi paragrafusban ezen közérdekû célok között a versenylótenyésztés fejlesztését és fenntartását tünteti fel elsõként. A magyarországi lóversenyzés több mint 160 esztendeje töretlenül szolgálta és szolgálja nemcsak a hazai versenylótenyésztést, hanem az egész magyar lótenyésztést is. Különösen említésre méltó ez ebben az esztendõben, amikor a nemzet gróf Széchenyi István születésének bicentenáriumát ünnepli, akinek maradandó alkotásai közül éppen az egyik a hazai lóversenyzés megteremtése volt. A galopp- és ügetõversenyek elsõsorban a versenylótenyésztés ivadékvizsgálati, tenyészkipróbálási területének tekintendõk, amelyek egyben a telivér- és ügetõfajta utódellenõrzésének Magyarországon egyedüli lehetõségei is. A versenyek szigorú szelekciós rendszere adott és ad lehetõséget a tenyésztésbe állítandó tenyészegyedek értékmérõ tulajdonságainak elbírálására. Tehát a lóversenyzés elsõsorban tenyészkipróbálás és egyben sport is. Sport, amely több mint másfél százados múltjával szorosan kapcsolódik Európához, mi több: olyan sportágunk van, amelyrõl nem kis büszkeséggel elmondhatjuk mi, magyarok, hogy hazánkban ugyanolyan régi múltra tekint viszsza, mint Nyugat- Európa más országaiban. A pesti gyepen a reformkor hajnalán futottak már lóversenyeket, azokban az évtizedekben éledt fel e szép sport szerte Európában. Ha úgy tetszik, ezt egy európai kultúrörökségnek kell tekintenünk, és ekként kell kezelnie a nemzetnek a jövõben is. Különös érdekeltsége ennek a versenylótenyésztést sporttal ötvözõ tevékenységnek, hogy a versenyekre hazánkban csakúgy, mint szerte a világon, ahol kulturált keretek között folyik a lóversenyzés, fogadások köthetõk. Ez azonban nem tekinthetõ a lóversenyzés elsõdleges funkciójának. Ez tehát nem kizárólagos szerencsejáték. A lóversenyen kötött fogadások nem a vak szerencsétõl függenek, hanem egy évszázados múltra tekintõ, nemzetközi tapasztalatokra támaszkodó esélykiegyenlítési rendszerrel mûködnek. A lóversenyen fogadást kötõ játékos nem csupán a szerencsére támaszkodik, hanem mérlegelve az egyes versenyeken starthoz állt lovak képességeit, úgy köt fogadásokat. Ehhez a versenyeket lebonyolító intézmény különbözõ információk közreadásával tájékoztatja a fogadót, aki a fogadást ezen elõzetes ismérvek alapján köti meg. Ebbõl egyenesen az következik, hogy a lóversenyzés semmiképpen nem hasonlítható a többi fogadásos szerencsejátékhoz. A Pénzügyminisztérium a szerencsejáték-törvény tervezetében úgy foglalkozik a lóversenyfogadásokkal, mint a szerencsejátékok egyik változatával. E joghézag elkerülése céljából célszerû külön választani a lóversenyfogadásokat a többi szerencsejátéktól. Ez nem zárja ki azt a tényt, hogy a lóversenyzéssel kapcsolatos fogadások állami monopóliumként kezelendõk. A jelenleg hatályos jogszabályok rendelkezései értelmében Magyarországon a lóversenyeket az 1972- ben alakított Magyar Lóverseny Közös Vállalat, illetve annak jogutódja szervezi, és az azokkal kapcsolatos totalizatõr-rendszerû fogadások kezelõi joga is az övé. Ezen hatáskörben országos jellegû - és amennyiben a folyamatban lévõ fogadási rendszer korszerûsítése, kibõvítése országos hálózatra, úgy az is a fent említett intézmény hatáskörébe tartozik. Arra való tekintettel, hogy maga a lóversenyzés rendszere és az azokon köthetõ fogadások egyedülállóak hazánkban, kívánatos lenne, hogy a szerencsejáték-törvény biztosítson arra lehetõséget, hogy hasonlóan az egyéb szerencsejátékokhoz, a lóversenyen történõ fogadásokra is koncessziót állapítson meg, és azt a versenyek lebonyolítására legalkalmasabb vállalkozás vagy egyesület, például a Nemzeti Lóverseny Kft., vagy a Magyar Lovar Egylet koncessziós szerzõdéssel az államtól megvásárolhassa, mely után a lóversenyfogadásokat nem az állam bonyolítaná le, hanem aki azt megvásárolta. A magyarországi lóversenysport egyedül tartja fenn a hazai versenylótenyésztést minden állami támogatás nélkül. Ezen túl látványos sporteseményt és kulturális szórakozási lehetõséget ad fõvárosunkban. Mindezeket figyelembe véve a koncessziós szerzõdés megkötésénél ezt tekintetbe kell venni. Ez nem sértené az állam érdekeit. A hazai lóversenysport a jövõben is teljesítené a hatályos jogszabályok szerint az állam felé felmerülõ fizetési kötelezettségeit. A törvényjavaslat, amely a szerencsejátékok szervezésével foglalkozik, a lóverseny totalizatõr rendszerû fogadásai esetében 75%-os nyereményalapot irányoz elõ. Ez a törvényben rendkívül lényeges és a lóversenyzés jövõje szempontjából is pozitív irányadó. Minél magasabb a nyereményalap, természetesen a fogadóközönség felé visszavezetésre kerül, annál magasabbak az osztalékok, ami az egyedüli és legjobb reklámja a lóversenysportnak. Ez tehát nemcsak a törvénytervezet célja, hanem a lóversenyzést szervezõé és lebonyolítóé is. Mindennek ellenére a jelenlegi totalizatõr forgalmi viszonyainkat figyelembe véve, ezt így nem lehet bevezetni. A totalizatõrforgalom nem éri el jelenleg azt az összeget, hogy elbírná a 75%-os nyereményalapot, és ezen túl fenn tudná tartani az egész lóversenyzés és versenylótenyésztés rendszerét. Ha a nyereményalap 65%, és a bruttó totalizatõrforgalom 35% marad, amely vállalkozási árbevétel, és amellyel szemben költségek merülnek fel, ez rendkívül nehéz helyzetbe hozza az egész magyar lótenyésztést. Ezek a ráfordítások a vállalkozási árbevételbõl a következõk: a budapesti versenypályákon, az alagi idomítótelepen éves szinten ezer versenyló áll, melynek tartási költsége kiadásként jelentkezik személyi és dologi ráfordításokkal együtt. E mögött az ezer versenyló mögött az országban mintegy 850-900 tenyészkanca áll a tenyésztõk tulajdonában. A jelenlegi országos paraméterek, amelyek az ügetõ- és a telivértenyésztés fõbb mutatói, egyértelmûen azt szemléltetik, hogy a versenylótenyésztés költségei mintegy 180 millió forintot tesznek ki évente. Ezzel szemben a bázisév totalizatõrforgalmából kiindulva 1991-ben optimális esetben is versenydíjak és tenyésztési jutalék címén maximum 100 millió forint áramolhat vissza a tenyésztõkhöz és a futtatókhoz. A jelenlegi inflációs viszonyok mellett ez esetben mintegy 80 millió forint marad fedezetlenül országosan, ami a tenyésztõk ráfordítása. Ez olyan mérvû teher, amelyet nemcsak a privát kistenyésztõk, de az állami gazdaságok és szövetkezetek sem képesek elviselni; tartósan semmi esetre sem, és egyértelmû, ha ez nem egyenlíthetõ ki, a magyar versenylótenyésztés elsorvadásához és végleges csõdjéhez vezethet. Ezeken a költségeken kívül természetesen a visszatartott 35%-ot terhelik a sportlétesítmények, pályák, épületek, tribünök fenntartásának költségei, a totalizatõr-apparátus személyi és dologi költségei, a hazai lóversenyezés nemzetközi kapcsolatainak fenntartásával járó folyamatos, esetenként devizaigényes költségei, az oktatás, az ezzel kapcsolatos tudományos kutatások támogatása és végül a hatályos jogszabályok szerint az állammal szemben felmerülõ fizetési kötelezettségek is. Mindezeket figyelembe véve, ha a visszamaradó 35%-ot megtisztítjuk a ráfordításoktól, a képzett nyereség jelenleg nem több 3-4%-nál. Ilyen körülmények között a nyereményalap 75%-ra való felemelése az elmúlt évi tényszámok alapján 81,4 millió forint éves veszteséget jelentene, amely szinte fillérre egyezik azzal az összeggel, amit versenydíjak címén a tenyésztõknek és futtatóknak visszaáramoltatni kíván a versenyeket rendezõ, és akkor még nem is beszélhetünk a tenyésztés nyereségességérõl, csak annak szintentartásáról. Az 1990. évben a galopp- és ügetõverseny-pályákon, a bruttó totalizatõrforgalom 814,2 millió forint volt. A kifizetett nyereményalap 531,2 millió. A vállalat mûködési költségei 241,6 millió, a futtatóknak és tenyésztõknek kifizetett összeg 35,8 millió, a nyereség 5,6 millió forint. Az elmúlt esztendõkben a versenylótenyésztés és a -futtatás éppen a magasra szökött infláció következtében szinte kivétel nélkül minden tulajdonosnak ráfizetéses volt. Ilyen körülmények között, bármennyire is célszerû lenne a nyereményalap megnövelése, jelenleg elképzelhetetlen. Összefoglalva: a hazai lóversenyezés továbbra is a versenylótenyésztés a tenyészkipróbálásnak, az ivadékvizsgálatnak és az utódellenõrzésnek egyetlen lehetõsége, a félvér- és sportlótenyésztés számára a legjobb nemesítõ anyag kiválasztása. Elsõsorban mezõgazdasági tevékenységnek kell tekinteni. A szaktárca, de más állami intézmény sem ad a költségvetésbõl semmiféle támogatást a versenylótenyésztésnek, az kizárólag a versenypályák forgalmából tartja fenn magát. Ez nem volt mindig így. 1967-ig a hazai telivér és ügetõtenyésztést a Földmûvelésügyi Minisztérium költségvetésbõl tartotta fenn. Ezt az állami támogatást 1967 után megvonta a tárca és mindössze annak tört hányadát juttatta a tenyésztõ gazdaságoknak. 1972-ben, amikor megalakult a magyar lóverseny közös vállalat, ez az állami támogatás is megszûnt. Ettõl kezdve a totalizatõr forgalomnak kellett vállalnia a vállalat fenntartását és az országos telivér- és ügetõtenyésztés eltartását is. Mivel a mai napig a lóversenyfogadásokból képzett árbevétel egy része ez az összeg, amely visszaáramoltatható a versenylovat tenyésztõ és futtató tulajdonosokhoz, akik között napjainkban már az élénkülõ privatizáció következtében jelentõs számmal megtalálhatók az egyéni tenyésztõk és futtatók is. Csurka István képviselõtársamnak elévülhetetlen érdeme, hogy õ megpróbálta a lóversenyezést szalonképessé tenni. Ez igazán nagyon fontos és a magyar lótenyésztés számára is nagyon hasznos próbálkozása volt. A korszerû hazai lóversenysport privatizációs programjához elengedhetetlenül szükséges, hogy az azt szervezõ és lebonyolító koncesszió útján megvásárolhassa a lóversenyezéssel kapcsolatos fogadások lebonyolításának jogát. A szerencsejáték-törvény tervezetében foglalt, 75%-ra emelt nyereményalap képzésével elviekben egyetértek. A gyakorlatban azonban éppen az elõbb elmondottak miatt egyelõre a magyar versenylótenyésztés teljes elsorvasztásával, a félvértenyésztés színvonalának rohamos csökkenésével járna. Remélem, ehhez lesz néhány szava a földmûvelésügyi miniszter úrnak is. Tisztelt Országgyûlés! Ha olyan kondíciók mellett szavazza meg a tisztelt Országgyûlés a törvényt, ahogyan az a tervezetben van, az egyet jelent jelen esetben a magyar lóversenysport és a versenylótenyésztés halálával. Ez nem egy vakszerencsejáték, hanem egy esélykiegyenlített játék és maga a lóversenyzés elsõrendû feladata - mint már mondtam - a tenyészkipróbálás, állattenyésztési ivadékvizsgálat, tehát mezõgazdasági tevékenység, kulturális örökségünk, ami jelentõsen hozzájárul fõvárosunk rangjához is. Ezt különös tekintettel ajánlom a fõváros fõpolgármesterének a figyelmébe. Emögött komoly anyagi befektetéseik vannak a tenyésztõknek és a futtatóknak. Nem lehet tehát azokkal a szerencsejátékokkal együtt emlegetni, amelyeknél minimális ráfordítással és vakszerencsével sokszoros haszon jár. A lóversenyezés jelenleg nem nyereséges a tenyésztõknek, és nagy szerencséje kell, hogy legyen a futtatóknak ahhoz, hogy ne fizessen rá, vagy esetleg némi kis haszna legyen belõle. Nagy kár lenne, ha ez a több mint másfél évszázados, nemzeti múltunkkal oly szorosan összefonódott és valójában európai örökségnek tekinthetõ sportunk éppen gróf Széchenyi István születésének 200. évfordulóján fejezné be pályafutását. A nagy múltú és nemzetközi tekintélynek örvendõ sportunk fennmaradására az általam javasolt módosítással lehetõséget ad a szerencsejáték-törvény. Kérem képviselõtársaimat, támogassák. A lényege az, hogy a lóversenyezésnél csak 65% legyen a nyereményalap, és 35% fordíttassék a lóversenyezés fenntartására. Köszönöm szépen, hogy képviselõtársaim meghallgattak. (Taps.)

Homepage