DR. SUCHMAN TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! 1990 novemberében interpellációt nyújtottam be a honvédelmi miniszter úrhoz a marcali Hunyadi László Laktanya hasznosítása és értékesítése tárgyában. Interpellációmat akkor a plenáris ülésen visszavontam azzal az indokkal, indokolással, hogy aznap a Minisztérium illetékeseivel a több hónapja húzódó tárgyalássorozatban kedvezõ fordulatra találtunk és úgy tûnt, hogy az ügyet aznap le tudjuk zárni. Az eltelt hat hónapban szinte hetente folytattam tárgyalást a Honvédelmi Minisztérium illetékeseivel a városi önkormányzat felhatalmazásával, amelynek tagja vagyok, illetve a város polgármesterével. Április 10-én hosszas elõkészítés után a Minisztérium illetékese, illetve a polgármester úr aláírták a laktanya értékesítésére, használatbavételre vonatkozó megállapodást. Sajnos azóta az ügy nem haladt elõre. Információm szerint nem tisztázódott a két minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium között az a kérdés, hogy az esetleges értékesítésbõl származó bevétel kit illet. Mi már az elsõ szóbeli megállapodás után elkezdtük a tárgyalását külföldi cégekkel, illetve belföldi érdeklõdõkkel a laktanya hasznosítását illetõen. Jelenleg gyakran kell magyarázkodnunk, hogy miért nem tudjuk konkretizálni üzleti ajánlatainkat. A megállapodásban a város vállalta, hogy az értékesítés lebonyolításán túl a létesítményeket õrzi, illetve hasznosítja. Úgy gondolom, senkinek nem lehet érdeke, hogy a partnerek visszalépjenek, az épületek kihasználatlanul maradjanak, illetve különféle károsodásnak tegyük õket ki. Kérem államtitkár urakat, szíveskedjenek válaszolni interpellációmra. Köszönöm.