HORVÁTH BÉLA (MDF): Köszönöm, Elnök Úr! Elnézést kérek, egy kicsit váratlanul érintett a felszólalás. (Az asztalán lévõ iratok között keresgél.) Tisztelt Ház! Felszólalásomat egy politikai plakát szövegével szeretném kezdeni. Bizonyára mindenki jól emlékszik a tavalyi választási kampányra, amikor az egyik párt plakátján az a mondat volt olvasható: "Szabad nép tesz csuda dolgokat". (Közbeszólás: Szabad Demokraták.) A Szabad Demokraták Szövetségének volt az a választási szlogenjük, és mára elmondhatjuk, hogy szabad nép már van, most már csak csudát kell mûvelnünk. Úgy gondolom, ez az a pillanat, amikor össze kell fognunk, mint ahogy Salamon László említette, és azt a csodát kell végrehajtanunk, amit 40 éve hívõ és nem hívõ egyaránt vár, hogy a kommunista diktatúrában az elnyomott egyházak ismét mûködõképessé válhassanak. Ezt a mûködõképességet két tényezõ befolyásolja: a társadalmi igény és a pénzügyi lehetõség. A társadalmi igényrõl az elmúlt héten Isépy államtitkár úr expozéjában hallhattunk igen részletesen. Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarországon ilyen irányú felmérést nem végeztek, megállapíthatjuk, hogy manapság a hit reneszánszáról beszélhetünk, függetlenül attól, hogy a katolikus vagy a református egyházról szólunk vagy pedig hitgyülekezetrõl. Az elmúlt idõszakban, a közelmúltban választókerületemben egy katolikus templomot építettek fel, a budai református egyházközség kinõtte a falait, és õsszel megkezdi egy katolikus szellemû általános iskola a mûködését a kerületben. Úgy gondolom, hogy mindez azt mutatja, hogy ebben a szellemi kavalkádban, amelyben most a magyar társadalom él, a társadalom, az állampolgárok nagy várakozással fordulnak az egyházak, a keresztények felé, mert végül is az egyházak a magyar nemzetnek olyan vallásos szervezetei, amelyben a hit, az erkölcs és a közjó szempontjai érvényesülnek, és amelyek végeredményben a társadalom javára vannak. Amikor a választási kampányban a Szabad Demokraták Szövetsége ezt a bizonyos mondatot választotta, akkor egy nagyon fontos szóról megfeledkezett, amely ott szerepel Berzsenyi Dániel: Magyarokhoz címû himnuszában. Egy szót elfelejtettek, ami nem más, így szól pontosan az idézet: "Lélek és szabad nép tesz csuda dolgokat." Az egy nagyon fontos hiányosság, hogy a lélek lemaradt. Az elmúlt nyáron, július 7-én Budapesten, a VII. kerületben, a Wesselényi utcában emlékmûvet avattak, és a vörös gránitlapra ráírták a mondatot: "Aki egy lelket megment, olybá tekintendõ, mintha egy egész világot mentett volna meg." Ismert napjaink szólás-mondása: "Lelki környezetvédelemre van szükség." Persze nem csodálkozom fiatal képviselõtársaimon, akiknek a nyilatkozatait a sajtóban olvashattam, elsõsorban tiltakozó megnyilvánulásokra gondolok, hiszen a kommunista diktatúrában a gimnáziumi órákon a Tudományos szocializmus alapjai vagy pedig a Politikai gazdaságtan címû tantárgy oktatása, tanulása keretében a lélekrõl nem sokat hallhattak, számukra ez ismeretlen fogalom volt. (Jobb oldalon szórványos taps.) Valóban elveszett generációkat látunk magunk elõtt, éppen ezért én is, mint a fiatalok generációjának tagja, a Magyar Demokrata Fórum képviselõjeként, hallgatva a szívemre, ezt törvényjavaslatot teljes terjedelmében támogatásra javaslom. Tisztelt Ház! Amióta a Kormány benyújtotta ezt a törvényjavaslatot az egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének a rendezésérõl, azóta számos nyilatkozat látott napvilágot. Már régóta nem errõl a törvényjavaslatról folyik ez a vita, nem errõl szól, és itt vissza kell utalnom Fodor Gábor ma délelõtti felszólalására, amikor felszólalását azzal kezdte, hogy a magyar Országgyûlés egy végeláthatatlan vitát indított meg. Én úgy ítélem meg, hogy a vita nem ma és nem itt kezdõdött meg, hanem már néhány héttel ezelõtt egy olyan hecckampány indult meg a Kormány által benyújtott törvényjavaslattal szemben, amely példátlan. Mint ahogy úgy ítélem meg, hogy a Magyar Parlament egyéves mûködésében az is példátlan volt, amikor az államtitkári expozé alatt az ellenzék amilyen magatartást tanúsított, és hozzá kell tennem, hogy Szûrös Mátyás alelnök úrnak a közremûködésével tehette mindezt. (Az SZDSZ padsoraiban derültség.) Ez a viselkedésmód engem visszarepít több évtizedet. Ha valaki olvasta a kommunista idõk országgyûlési naplóit, és a mostanit ezekkel összeveti, akkor megállapítja, hogy nagyon sok a hasonlóság. Viccesen úgy is mondhatom, hogy a múlt heti államtitkári expozé idejére nyugodtan "Buci Gyuri" beülhetett volna ide a padsorokba, ahogy folyamatos bekiabálásokkal egyes képviselõk zavarták a törvényjavaslat általános indoklását. A múlt héten az egyik baloldali napilapban olvastam a tudósítást a már megemlített Bibó István Szakkollégiumban rendezett vitáról "Restauráció?" címmel. Idézem a sorokat, amely az írásban szerepelt, ezt ma már hallottuk a túlsó oldalról is: "Beláthatatlan következményei lesznek, ha csaknem fél évszázaddal ezelõtti állapotokat akarják a törvény erejével visszaállítani, nem véve tudomást az országban és a világban azóta bekövetkezett változásokról" - ismétlem: "nem véve tudomást az országban azóta végbement változásokról". Én úgy vélem, hogy az ország lakossága tudomást vett a változásokról, úgy gondolom, hogy az ország többsége egy évvel ezelõtt arra szavazott, amit ma a Kormány és a koalíciós pártok ezzel a törvényjavaslattal végre kívánnak hajtani. "A restauráció éles kultúrharc kezdetét jelzi", olvashattuk a Népszabadságban 1991 májusában és egykor, 40 éve a Szabad Népben is. Toleranciáról, liberalizmusról, szabadságról hallunk egyik nap, ugyanakkor diszkriminatív, megbélyegzõ kijelentések hangzanak el másnap. Mint fiatalabb képviselõ én azt vallom, hogy ezt a törvényjavaslatot minél elõbb el kell fogadni, összefogva valamennyi párt képviselõinek, ahogy ma reggel az elsõ vezérszónok, Salamon László is említette, hogy az egyházak teljes jogi szabadságukkal élni tudjanak oly módon, hogy megkapják fizikai lehetõségeiket. Úgy gondolom, nem vesztegethetjük az idõt, mert mint említettem, a magyar nemzet ifjú lelkeit kell megmentenünk. Biztosítanunk kell, hogy az egyházak kifejthessék nemzetteremtõ tevékenységüket, és amikor nemzetteremtésrõl beszélek, akkor kérem, hogy ne tekintsék ezt nagyzolásnak. Nagyon jól emlékszem, amikor egyetemi felvételre készültem, és ott szorongtunk a felvételi bizottság elõtt, illetve utána értékeltük az eredményeket, micsoda tudásról tettek tanúbizonyságot azok a gimnazisták, akik egyházi iskolában végeztek, és õk az egyetemi évek során mindvégig a tudás, a szakértelem és a lelkiismeretesség példaképei voltak. Ugyanakkor rá kell mutatnunk arra is, hogy amikor a fiatal lelkek megmentésérõl szólok, már a legkisebb korban meg kell tanítanunk a felnövekvõ magyar generációt az adni tudásra, mert ez képezheti a mindenfajta karitatív tevékenység, mindenfajta emberbaráti cselekedet alapját. A magyar szellemi élet akkor született, amikor a magyarság megkeresztelkedett, és megállapíthatjuk, hogy most több évtizedes kulturális földcsuszamlás után vagyunk. Tisztelt Ház! Ez az a törvényjavaslat, amivel valamennyi parlamenti párt, összefogva, biztosíthatja, hogy az egyházak fokozatosan megkapva mûködési feltételeiket, kivirágozzanak. Vagy van itt valaki, aki ezt nem akarja? Akkor az valljon színt! De úgy gondolom, mi, többiek, fogjunk össze. Ehhez az összefogáshoz reményt ad Tamás Gáspár Miklósnak a közelmúltban a Beszélõben megjelent fejtegetése, miszerint a parlamenti pártok közül a Szabad Demokraták Szövetségében van a legtöbb olyan képviselõ, aki keresztény hitét aktívan megéli. (Szórványos taps.) Nem tudom, õk hányan lehetnek - én ilyesmit nem tartok számon, sem az ellenzék soraiban, sem a Magyar Demokrata Fórum köreiben -, de bízom abban, hogy ezek az SZDSZ-es képviselõtársaim is meg fognak szólalni a vitában, és színt vallanak. És akkor össze tudunk fogni. (Zaj. - Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Már ketten beszéltek.) Igen. Ma délelõtt hallottuk az egyik vezérszónokot, és ezzel kapcsolatban azért hadd említsek meg néhány dolgot! Elhangzott az, hogy az egyházak nem rendelkeznek megfelelõ személyi és pénzügyi feltételekkel ahhoz, hogy a törvényjavaslat által a rendelkezésükre bocsátandó ingatlanokat mûködtetni tudják. Ugyanakkor a költségvetési bizottságban, mikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaltuk, ugyanennek a pártnak egyik képviselõje tarthatatlannak mondta, hogy a törvényjavaslat szerint tíz év áll rendelkezésükre az egyházaknak, hogy fokozatosan, ahogy megerõsödnek az elnyomás után, mûködtetni tudják ingatlanjaikat. Elhangzott az a javaslat, hogy csak három év álljon rendelkezésre az egyházak számára. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani azt a képi hasonlatot, amely az egyik esztergomi bíborosnak volt jelszava: "A megnyesett fa kizöldül." Aki kertészkedett már valaha, tudja: egy kizöldülõ fát nem lehet túlterhelni, nem lehet arra kényszeríteni, hogy három év alatt a teljes, százszázalékos mûködéséhez, valamennyi ingatlanát átvegye. (Közbeszólások a bal oldalról. Derültség.) Mondhatnék másik hasonlatot is. Mindenki elõtt ismert - én csak hallomásból tudom -, hogy a második világháború után a fogolytáborokból, haláltáborokból hazatérve a csonttá és bõrré lesoványodott foglyok a hirtelen túllakottság következtében elpusztultak. Úgy érzem, ha az egyházakat rákényszerítjük arra, hogy egy év, két év vagy három év alatt, azonnal birtokukba vegyék ezeket az ingatlanokat, azzal tulajdonképpen a legnagyobb kárt tesszük az egyházakkal szemben: belepusztulnának ezekbe a terhekbe. Szeretnék még reagálni Fodor Gábornak a FIDESZ nevében elõadott csomagtervére. Valóban, nagyon látványos. Végre elmondhatjuk, hogy nemcsak tiltakozást hallottunk, hanem egy ellenkoncepció is elhangzott a törvényjavaslattal szemben, de azért meg kell állapítanom, hogy ez a koncepció az egyetemisták egy laborkísérletének eredménye. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy lombik-koncepciót hallottunk ma itt. A FIDESZ megfeledkezik arról, hogy nem egy, két vagy három évre kell visszatekinteni, nosztalgikusan - ahogy említette Fodor Gábor -, hanem tudomásul kell venni, hogy a magyar nemzet történetében az egyházak ezer év óta mûködnek, ezeréves hagyománnyal rendelkeznek, tehát nincs itt az ideje, nincs rá mód, hogy ilyen mondvacsinált kísérletezgetésekbe kezdjünk az egyházak további mûködése terén. Tisztelt Képviselõtársaim! Én is úgy vélem, hogy a hagyomány - bármily fájdalmas is némelyeknek - gyõzni fog a nosztalgia felett. És ha itt hallottunk már Deák Ferenc-idézetet, akkor engedjék meg, hogy én egy Németh László-idézettel fejezzem be felszólalásomat. Ez pedig így szól: "A mi feladatunk ebben az átalakulásban nem lehet az, hogy erkölcsiségünk miatt önmagunkon kétségbeessünk, hanem hogy a világ nyers erõinek a szelídség s belátás zabláit szájába vessük." (Közbeszólások az SZDSZ soraiból.) Mindezek alapján javaslom a tisztelt Háznak, hogy ezt a törvényjavaslatot fogadja el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

Homepage