DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetsége nagyra értékeli az egyházak történelmi szerepét. Ez az emberi jogok, köztük a vallásszabadság iránti elkötelezettségünkbõl is, valamint a liberális eszmerendszerünkbõl fakad. Errõl a demokratikus ellenzék még a pártállam idején tíz év alatt is bizonyságot tett a szamizdat különbözõ kiadványaiban, amikor kiállt az egyházi üldözöttek sorsa mellett. Tisztelt Ház! Annak, hogy a vallásszabadság a gyakorlatban megvalósuljon, az állam és az egyház szétválasztása jelenti a biztosítékát. A szétválasztás alapvetõ feltétele, hogy az egyházak a hitéletük mûködési költségeit a költségvetési támogatástól függetlenül saját forrásaikból tudják fedezni. Ezért fontosnak tartjuk, hogy az egyházak a mûködõképességükhöz szükséges javak birtokába jussanak. Sajnos, ez a törvényjavaslat ennek a követelménynek nem felel meg, ugyanis olyan javakat juttat, amelyeket az egyházak nem tudnak mûködtetni, továbbá fenntartja, sõt erõsíti az állam és az egyház összefonódását a költségvetésben. Elöljáróban néhány elvünket szeretném leszögezni egy lehetséges rendezéssel kapcsolatosan. A rendezésnek a mûködõképesség elvén kell nyugodnia. A Szabad Demokraták álláspontja szerint nem a múltból és nem is egy feltételezett jövõbeni állapotból, hanem a jelenlegi tényleges viszonyokból kiindulva kell elõsegíteni az egyházak mûködõképességét. Éppen ezért a rendezésnek nem szabad élõ közösségi tevékenységeket megszüntetnie, illetve egyéb civil társadalmi érdekeket zavarnia. További fontos elvünk, hogy az egyházak valóban önállóak legyenek, ezért a rendezés célja csakis az lehet, hogy kiváltsuk õket a költségvetési támogatásból, azaz függésbõl, az anyagi bázisukat a pénzügyi alapítványok gazdag rendszere alkossa. Így nem szabad mereven és elsõdlegesen a tulajdoni tárgyak átadásában gondolkodni, hanem helyettük más gazdasági és pénzügyi természetû eszközöket is figyelembe kell venni. Ugyanennyire fontos, hogy a szabályozásnak a felekezeti egyenjogúságon kell alapulnia. Mindenekelõtt azonban mi is azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy ne tekintsék ezt a kérdést ideológiai csatamezõnek. Mi a magunk részérõl kötelességünknek éreztük valamennyi magyarországi egyház véleményét kikérni, és igyekeztünk megfontolni és megszívlelni minden hasznosítható kívánságot és tanácsot. Ugyanezt kérjük most a kormánypártoktól is. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy ez az ország sokszínû, szabad, modern ország, amely tovább akar modernizálódni, nem a múlt felé akar haladni, és elege van az ideológiai háborúkból. A következõkben részletesen kívánok szólni a törvényjavaslatról három fontos vonatkozásban. Elõször is: hogyan viszonyul az egyházak mûködõképességéhez, másodszor: hogyan viszonyul az állam és az egyház szétválasztásának elvéhez, harmadszor pedig: hogy milyen társadalmi hatásokkal járhat annak változatlan formában történõ elfogadása. Már a törvényjavaslat címébõl is kitûnik, tartalmából pedig világossá válik, hogy ez a javaslat a kormányzat minden magyarázkodása ellenére nem a mûködõképesség, hanem a tulajdoni rendezésen alapuló kárpótlás elvén áll. Az egykori tulajdonos egyházaknak nyújtana lehetõséget valamennyi hitéleti és közfeladati célt betöltõ hajdani beépített ingatlanuk visszaigénylésére. Ezek egy kialkudott részét természetben kapnák vissza, a fennmaradó részért pedig pénzbeni kárpótlást kapnának. Ez a megoldás egyrészt illuzórikussá teszi azokat a várakozásokat, amelyek az egyházak önkorlátozására számítanak, másrészt többet jelent a mûködõképességnél, ugyanis az érintett egyházak még saját bevallásuk szerint sem rendelkeznek a szóban forgó ingatlantömeg mûködtetéséhez szükséges személyi és pénzügyi feltételekkel, harmadrészt viszont kevesebbet is jelent a mûködõképességnél, tudniillik a nyereséget nem termelõ szféra vagyontárgyairól, azaz iskolákról, kórházakról, szociális otthonokról, egyéb ilyen típusú ingatlanokról van szó, amelyek mögül éppen a fenntartásukhoz szükséges egyházi jövedelemforrások hiányoznak majd. Mindennek a várható következménye az, hogy bár az egyházak tulajdonosóriásokká válnak, mégis eltartásra szorulnak. És ez az összeg valószínûleg többszörösét teszi majd ki jelenlegi költségvetési támogatásuknak. (Mozgás.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az állam és az egyház szétválasztása helyett éppen ezért ennek ellenkezõje következik be, az eddiginél még erõsebb pénzügyi összefonódásuk, és kérdés, hogy ezt valaha meg lehet-e majd egyáltalán szüntetni. Ugyanis mindannyian tudjuk, hogy a hosszú ideiglenesség a véglegessé válás veszélyével járhat. Ez pedig azt jelentené, hogy az érdekelt egyházak továbbra is a folyamatos segélyezés érdekében belekényszerülnének a napi politizálásba, másrészrõl pedig a kormányzat olyan pénzügyi elosztószerepet élvezne, amelyet felhasználva belátása szerint végezhetne a jó egyházakat a rossz egyház ellenében kedvezményezõ vallási tervgazdálkodást. (Mozgás.) A törvényjavaslat alapelve a világnézetek és vallások irányában semleges állam képét is szertefoszlatja, hiszen az 1948-as viszonyok alapján történõ rendezéssel a múltbeli nem semleges államegyházi erõviszonyokat éleszti fel. Köztudott, hogy az egykori államegyházi konstrukcióból következõen mesterségesen elõidézett különbség volt egyes egyházak vagyonának eredete és ebbõl kifolyóan nagysága között. Ennek a különbségnek a felelevenítése ezen túl nemcsak igazságtalan, hanem a jelenlegi valóságos igényeket is figyelmen kívül hagyja. Ugyanis arra a feltételezésre épül, hogy ez az igény ma is ugyanakkora az egyházi szolgáltatások iránt, mint 43 évvel ezelõtt, másrészt pedig arra a feltételezésre, hogy ez az igény ma is ugyanúgy oszlik meg a különbözõ egyházak között, mint annak idején. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a háború elõtt az úgynevezett kisegyházak gyakran a tulajdonszerzés jogától is meg voltak fosztva, így mûködésük elemi feltételei már akkor is hiányoztak. Ez a helyzet a kommunista korszak alatt sem változott meg. Látható tehát, hogy a törvényjavaslat az elvi követelmények tekintetében zsákutcát jelent, tehát a mûködõképesség helyett további mûködõképtelenséget, az állam és az egyház szétválasztása helyett további összefonódást, semleges állam helyett pedig ideológiailag elkötelezett államot. Tisztelt Képviselõtársaim! Most a törvényjavaslat néhány várható társadalmi kihatásáról kívánok szólni. A javaslat az egyházi vagyonkérdés rendezése helyett egy olyan aknamezõt telepít az egész társadalom talpa alá, amelynek a bombái folyamatosan fognak felrobbanni tíz éven keresztül, és ezek tényleg szektorsemlegesen fognak felrobbanni, mert tekintet nélkül lesznek arra, hogy akár egyház, akár más szerv téved rájuk. Súlyos konfliktust robbanthat ki például az, hogy a szóban forgó ingatlanok nagyobbik részének jelenlegi tulajdonosai és használói, nevezetesen az önkormányzatok és a mûködõ közintézmények a józan kompromisszumkeresés helyett diktátumként élik meg ezt a javaslatot. A javaslat például úgy avatkozna be az önkormányzatok tulajdonviszonyaiba, hogy az érdekegyeztetõ tárgyalásokon szinte csak megfigyelõi státust biztosítana számukra. A használó közintézményeknek pedig még ennyit sem. Ez pedig a tények iránti teljes érzéketlenségrõl tesz tanúbizonyságot, hiszen nem lehet elfeledkezni arról, hogy amit visszaadnak, azt valakitõl elveszik, és az igénylõk nem az elvevõ állammal állnak szemben, hanem az ingatlanokat már évtizedek óta használó létezõ vétlen közületekkel, polgárokkal. A törvényjavaslat megoldásai számos társadalmi réteg zajos elégedetlenségét is kiválthatják. Így jogosan tiltakoznak majd azok, akik látják, hogy esetleg mûködõ közszolgáltatások, kollégiumok, iskolák szûnhetnek meg, vagy kerülnek szakemberei az utcára. A javaslat ugyanis minden ellenkezõ híresztelés ellenére nem tartalmaz garanciákat a közfunkciók megõrzésére. És mit szólnak majd azok a különbözõ világnézetû, vallású szülõk, akik négy évtizedes világnézeti monopólium után azt tapasztalhatják, hogy a falu egyetlen iskolájában vagy a város egyetlen gimnáziumában egyetlen vallás, világnézet által meghatározott oktatás kerül monopolhelyzetbe. (Mozgás.) Erre máris vannak példák, és a törvényjavaslat sem tartalmaz ezt kizáró garanciákat. (Zaj. - Ellentmondások a jobb oldalról.)