Tartalom Elõzõ Következõ

ELNÖK: Köszönöm szépen. Emlékeztetem az Országgyûlést, hogy a módosított Házszabály 49/D §-ának (1) bekezdése értelmében az Országgyûlés a kivételes eljárásban történõ tárgyalásról vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály rendelkezése szerint ennek elfogadásához a jelenlévõ képviselõk kétharmadának szavazata szükséges. Kérdezem ezek után a tisztelt Országgyûlést, egyetért-e a gyermekek és az ifjúság helyzetérõl szóló jelentéssel foglalkozó politikai vitanapot érintõ országgyûlési határozati javaslat kivételes eljárással történõ tárgyalásával. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy - 3 államtitkári szavazattal - az Országgyûlés 200 szavazattal 13 ellenében, 33 tartózkodás mellett kimondta a kivételes eljárás szükségességét. Az elõterjesztõk kérték az országgyûlési határozati javaslat sürgõs tárgyalását is. Ez esetben ugyancsak a jelenlévõ képviselõk kétharmadának szavazata szükséges a sürgõsség kimondásához. Most errõl határozunk. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyûlés 181 szavazattal 19 ellenében, 46 tartózkodás mellett kimondta a kivételes tárgyalásra a sürgõsséget. Emlékeztetem képviselõtársaimat, hogy a kivételes és sürgõs tárgyalás elrendelése esetén nyolc nap áll rendelkezésükre módosító javaslatok benyújtására. A Házszabály 49/C §-ának (1) bekezdése alapján a szociális és családvédelmi bizottságot jelölöm ki az országgyûlési határozati javaslat vitájának a lefolytatására. Tisztelt Országgyûlés! Bejelentem, hogy a Kormány benyújtotta a Belügyminisztérium III/III-as Csoportfõnöksége hivatásos, valamint szigorúan titkos besorolású állományú tisztjei és hálózati személyei adatait tartalmazó, 1990. február 14-én lezárt nyilvántartásának, továbbá az egykori államvédelmi szervek és karhatalmi alakulatok tisztjeinek adatai felhasználásáról szóló törvényjavaslatát a 2291-es számon. (Petõ Iván: Nem kaptuk meg.) Tájékoztatom képviselõtársaimat, hogy a törvényjavaslatot a pénteki futárpostával kapják kézhez. Tisztelt Országgyûlés! Bejelentem, hogy a bizottsági elnökök ma reggeli ülésén elhangzottak alapján a nemzetközi jelentõségû vadvizekrõl szóló, Ramsarban 1971. február 2-án elfogadott egyezményrõl szóló 1979. évi XXVIII. törvény hatályon kívül helyezésérõl szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom az alkotmányügyi, a környezetvédelmi és a külügyi bizottságnak. (Mozgás és zaj.) Tisztelt Országgyûlés! Engedjék meg, hogy elõbb nagyobb csendet kérjek, majd ismertessem mai ülésnapunk várható programját. Elõször a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésérõl szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása következik. Délután a szokásos idõpontban, 14 és 16 óra között interpellációk és kérdések elõterjesztésére és megválaszolására kerül sor. Az ezt követõ 20 perces szünetben jegyzõválasztásra kerül sor. Majd a számvitelrõl szóló törvényjavaslat kivételes és sürgõs plenáris tárgyalása, illetve e kérdéskörben határozathozatal következik. Végül, ha marad még idõ, a szerencsejáték szervezésérõl szóló törvényjavaslat általános vitájával folytatjuk munkánkat. Tisztelt Országgyûlés! Soron következik a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésével foglalkozó törvényjavaslat általános vitájának folytatása. A törvényjavaslatot a 2093-as számon kapták meg képviselõtársaim. Emlékeztetek arra, hogy elõzõ ülésünkön sor került az államtitkári expozé elõterjesztésére. Most elõször a képviselõcsoportok vezérszónokainak felszólalása következik, majd a hatáskörrel rendelkezõ bizottságok elõadóinak, illetve elnökeinek a felszólalása; ezt követõen pedig az egyes képviselõcsoportok további felszólalói kaphatnak szót. Tisztelt Országgyûlés! Elsõként megadom a szót Salamon Lászlónak, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja vezérszónokának.

Homepage