ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Országgyûlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyûlés 265 "igen" szavazattal 16 ellenszavazat és 3 tartózkodás mellett a javaslatot elfogadta. A jelentés 32. pontjában foglaltakat magába foglalja az alkotmányügyi bizottság 31. pontban foglalt javaslata. Az alkotmányügyi bizottság jogszabályszerkesztési megoldása azt eredményezi, hogy a törvényszövegben az önkormányzatok mellett a továbbiakban az önkormányzati társulás is megjelenik mindenütt, ahol a jogalkotó az önkormányzatokra vonatkozóan hoz rendelkezést. Dr. Gyurkó János képviselõ úr megoldása szerint valamennyi esetben ezzel a törvény külön-külön kiegészülne. Tájékoztatom a tisztelt Országgyûlést, hogy az alkotmányügyi bizottság javaslatának az elfogadása egyben azt eredményezi, hogy Gyurkó János képviselõ úrnak a jelentés 32., 34., 39., 76., 89. és 117. pontokban foglalt javaslatairól nem kell szavaznunk, hiszen a javaslattevõ szándéka az alkotmányügyi bizottság jelentésének elfogadásával teljesül. A 31. pontban az alkotmányügyi bizottság csatlakozó módosító javaslatában a törvényjavaslat 2. § a) pontjának módosítását javasolja. Ennek lényege: az állam és az önkormányzat mellett az önkormányzati társulások is jogosultak koncesszióköteles tevékenység folytatására gazdálkodó szervezetet alapítani, vagy a tevékenységfolytatás jogát koncessziós szerzõdésben átengedni. Az önkormányzatot, illetve az önkormányzati társulást e törvényben gyûjtõnévvel önkormányzatként javasolja megnevezni. Megkérdezem dr. Gyurkó János képviselõ urat, elfogadja-e az alkotmányügyi bizottság szövegjavaslatát.