TROMBITÁS ZOLTÁN (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elõttünk fekvõ törvényjavaslat benyújtóit nem zavarta meg az a tény, hogy tavaly nyár óta új önkormányzati törvény hatályos Magyarországon. Anélkül, hogy e törvény módosításáról rendelkezne, a javaslat számos ponton a vagyontárgyak szûkebb körét kívánja átadni a településeknek. Ezen túlmenõen más vagyontárgyak esetében azok önkormányzati tulajdonba adásához az önkormányzati törvényben nem jelzett és ily módon azáltal fel nem hatalmazva további feltételeket is támaszt a tervezet. Túl merev a javaslat szemlélete, amely az ingatlan- nyilvántartási bejegyzéseket teszi a tulajdonos kijelölés alapjává, nem képes kezelni az olyan helyzeteket, amelyek a tényleges létrehozói aktustól független egykori hatalmi diktátum általi vagyonátcsoportosítások, például a megyéhez vonás révén jöttek létre, sõt a jogtalan állapotokat szentesíti immár végleg helyrehozhatatlanul. A megye és a megyei jogú város viszonyára még bõvebben kitérek a késõbbiekben. A tervezet kifejezetten önkormányzat-ellenes és diszkriminációs intézkedéseket alkalmaz, legfõképp abban a kategóriában, ahol az ellenzék látványosan gyõzött a helyhatósági választásokon, a fõvárosban és a megyei jogú városokban. A benyújtott törvényjavaslatban felfedezhetõ gondolatmenet pont a fordítottja a tavaly nyáron megkötött, kompromisszumok alapján elfogadott, törvényben lefektetett önkormányzati eszmének. Úgy gondolom, hogy egy település közigazgatási határain belül - természetesen a magántulajdon kivételével - minden önkormányzati tulajdon kellene, hogy legyen, kivéve azon vagyontárgyak szûk körét, melyeket feltétlenül célszerû és szükséges állami tulajdonban hagyni, illetve abba adni. Jelen törvénytervezet kiindulópontja ennek éppen ellentéte. Az állam tulajdona az elsõdleges és legfontosabb, és a javaslat megpróbálja a lehetõ legszûkebb körre csökkenteni az átadandó vagyontárgyak körét. Szinte süt a törvényjavaslat megfogalmazóinak õszinte irtózása bármely állami tulajdon önkormányzati kézbe adásától. Többen hivatkoztak arra, az önkormányzatok a vagyonátadással úgymond ajándékot kapnak, mely ajándékozásnak a tényét kellene üdvözölniük és nem körét vitatniuk. Pedig itt valójában a fordítottjáról van szó, az önkormányzatok kifosztása történik. A belterületi földek teljes egészében, a kizárólagos állami tulajdonú földek kivételével, egyéb korlátozások nélkül az önkormányzatok tulajdonába juttatja az önkormányzati törvény. Jelen tervezet ezzel szöges ellentétben máris kétfelé bontja a földeket: beépített és beépítetlen telkekre, és ezzel a települések vagyonát csökkenti. A nemrég elfogadott kárpótlási törvény értelmében szintén komoly mennyiségû földet és lakóingatlant veszíthet az önkormányzat, szinte értéktelen papírokért cserébe. Az egyházi vagyon reprivatizációja során ismét tetemes érték kerül ki helyhatósági tulajdonból mindenféle kártalanítás vagy kárpótlás nélkül. A települések igen sok pénzt költöttek a törvénytervezet szerint állami tulajdonban maradó ingatlanok felújítására, fenntartására, sõt felépítésére is. Akkor ez most ajándék az államnak az önkormányzatoktól? Ha az, az eddig állami tulajdon, mely kvázi önkormányzati tulajdon volt, hiszen a település lakossága érdekében mûködõ, általuk használt teljesen vagy nagyrészt az õ költségükön üzemeltetett épület kártalanítás nélküli elvétele hátrányos helyzetbe hozza a helyhatóságokat. Már utaltam a beszédem elején, hogy a fõvárost és a megyei jogú városokat külön diszkrimináció is sújtja. Világos a szándék: a Kormány az ellenzéki többségi önkormányzatok kárára kívánja megerõsíteni a lakosság egyes csoportjait, illetve társadalmi szervezeteit. E reprivatizációs logikába beleillõ, eszerint jogos önkormányzati kéréseket viszont mereven elutasítja, tehát a Kormány által sajnálatosan elkezdett reprivatizáció igencsak felemás módon valósul meg: ha az önkormányzattól kell elvenni, akkor van reprivatizáció, ha az önkormányzatnak kell visszaadni, akkor nincs. (Az SZDSZ padsoraiban taps.) Tisztelt Ház! Az elõttünk fekvõ törvénytervezet nem tartja szem elõtt az önkormányzati törvény azon szabályozási elvét, hogy az önkormányzatok mûködéséhez és gazdasági szerepvállalásához megfelelõ összetételû és mennyiségû vagyon is szükséges. Nem mintha úgy gondolnánk, hogy az önkormányzatoknak vállalkozni szükséges, de a jelenlegi gazdasági helyzetben erre rákényszerülnek. Engedjék meg, hogy részletesebben is kitérjek a törvénytervezet néhány - különösen aggályos - pontjára. A 2. § (3) bekezdése túlmegy a már hatályos önkormányzati törvény adta lehetõségeken, és súlyos problémákat vet föl a tekintetben, hogy a törvény hatályba lépésekor az érvényes feladat- és hatásköri rendhez köti az önkormányzati tulajdonba adást. Elõfordulhat, hogy az új hatásköri törvény késõbb lép hatályba, illetve egyéb jogszabály is biztosít lehetõséget önkormányzati feladat- és közszolgáltatás ellátására. Az önkormányzati törvény szerint az önkormányzati jogok minden helyi önkormányzat tekintetében egyenlõek. A javaslat súlyos megkülönböztetést tartalmaz a megyei jogú városokkal szemben. Ha egy város nem kérte volna a megyei jogú státust, ettõl a megkülönböztetéstõl megmenekült volna, és akár százmilliókkal lehetne több a vagyona. A 3. § (3) bekezdése az önkormányzat és az Állami Vagyonügynökség, illetve a Kincstári Vagyonkezelõ Szervezet megállapodására bízza az ezer négyzetméter alapterületet meghaladó irodaegység hasznosításából származó bevétel önkormányzatot illetõ hányadát, megtérítésének módját és feltételeit. Miután az önkormányzat helyett más állami szerv eldönti, hogy mit, hogyan és mennyiért kíván hasznosítani, meglehetõsen furcsa egyáltalában alkura utalni, mivel az önkormányzat semmiféle befolyásoló jogosultsággal nem rendelkezik. Ez a pont is a megyei jogú városokat sújtja. Tapasztalhattuk, hogy az eddig sorra elénk terjesztett törvényjavaslatok nem vettek tudomást a megyei jogú városok létérõl, nem tartalmaztak - noha sok esetben kellett volna - e kategóriákra külön szabályokat, és ezzel hátrányos helyzetbe hozták a megyei jogú városokat. Mi ez ellen többször tiltakoztunk, felhívtuk a Parlament és a minisztériumok figyelmét, mind bizottsági, mind a plenáris üléseken, és erre vonatkozó sikeres módosító indítványaink is voltak. Lám, most végre megértük, a törvényjavaslat beterjesztõje végre figyelembe vette: léteznek megyei jogú városok - bár ezúttal is elfeledkezhetett volna róluk. A törvényjavaslat 4. § (2) és (3) bekezdése szerint a mûemlék épület átadása feltételhez köthetõ, és amennyiben ezt - a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter által meghatározott - feltételt az önkormányzat nem vállalja, a mûemlék épület nem adható a tulajdonába. Felmerül a kérdés: vajon ezek olyan feltételek lesznek-e, melyeket az állam is tudna teljesíteni, illetve teljesíteni fog-e, mivel elõre látható, hogy az önkormányzatok, szûkös anyagi lehetõségeik miatt, sok esetben nem vállalhatnak felelõsséget nagy értékû fenntartási munkálataik elvégzésére. S ha ezeket a feltételeket az állam sem tudja teljesíteni, akkor miért lesz jobb, ha a mûemlék állami tulajdonban lesz, ahelyett hogy önkormányzatiba kerülne? A 7. §-sal ugyanazok a problémák merülnek fel, mint amiket a 2. § bírálataként az elõbb elmondtam. A tervezet 11. §-ának 2b) pontjában fogalmazott feltétel hatalmas mennyiségû földet képes kivenni az önkormányzatok kezébõl - szintén minden kártalanítás nélkül. Ugyanezen bekezdés c) pontjában, a már megszokott módon, az önkormányzati törvényben foglalt igérvényeket szûkítik. E remekbe szabott paragrafus (6) bekezdése pedig beavatkozik az önkormányzati tulajdonlásba azzal, hogy lehetõséget biztosít a vagyonátadó bizottságnak használati jog megállapítására - kártalanítás nélkül. A 12. §-ban a javaslat ismét túllép az önkormányzati törvény biztosította lehetõségeken. Az önkormányzati törvény 107. §-ának (1) bekezdés d) pontja szerint ugyanis a közüzem vagyona az önkormányzat tulajdonába tartozik. Ennek átadását, az önkormányzatok és a vállalatok közötti megosztását végezheti a vagyonátadó bizottság. Amennyiben erre a javaslatban levõ törvény különbözõ feltételeket mond ki, úgy gyakorlatilag az önkormányzati törvényt módosítja. Tiltakozunk az ellen, hogy a beruházási vállalat vagyonát az alapítói jogokat gyakorló tanács jogutódjának minõsülõ önkormányzatok tulajdonába adják. Az e javaslat mögött meghúzódó koncepció egyrészt folytatja az állami költségvetésrõl szóló törvényben meghatározott hasonló lehetõséget, másrészt - paradox módon - saját korábbi szabályozási felfogásával is ellentétes - utalok a 2. § (3) bekezdésére és a 7. §-ra. Úgy biztosít ugyanis vagyont egy önkormányzatnak, hogy a feladat- és hatásköri oldalát figyelmen kívül hagyja. Ez a rendelkezés egyértelmûen a települési önkormányzatok tulajdonjogát csorbítja. A megyei jogú városok által alapított vállalatok, amelyekben a városok komoly tõkéje fekszik, jelentõs részben néhány éve a megyei tanácsok fennhatósága alá kerültek, és most a törvényjavaslat szerint megyei tulajdonná válnak, annak ellenére, hogy ezen vállalatok tevékenységüknek sokszor döntõ részét a megyei jogú városokban - tehát a megye testén kívül - fejtik ki, és az esetleges privatizációjukból keletkezõ bevétel 50a a megyét gazdagítja, míg 50a a központi költségvetést. A városi beruházásból tehát az állam és a feladataiból és funkcióiból kiüresedett megye húz hasznot. Tehát a konkrét feladatok és hatáskörök nélküli megye gazdasági befolyásoló tényezõként fog megjelenni a megyei jogú városban, gazdasági hatalomként újrateremtve az addigi igazgatási és politikai hatalmát. A megyei jogú városoknak törvényi kötelezettségei vannak, s e törvénnyel a kormányzat megfosztja õket a területükön levõ, általuk alapított, saját vagyonukból létrehozott vállalatok tulajdonlásától, és a privatizációjukból befolyó bevételtõl. A 26. §-ban nem szól a javaslat a lakótelepeken megvalósult, a lakásokhoz szervesen kapcsolódó, alapellátást biztosító épületek önkormányzati vagyonként történõ megjelenítésérõl. Ezen létesítmények - akár önálló épület, akár épületrészként jönnek létre - az állami bérlakásokhoz hasonlóan, központi pénzeszközökbõl, és nem feltétlenül vállalati forrásból valósultak meg. Nincs utalás az elmúlt évtizedekben a tanács és a vállalatok által közös beruházásban létrehozott vagyontárgyak hovatartozására vonatkozóan. Az ilyen beruházású épületeknek, a beruházási aránynak megfelelõen önkormányzati tulajdonba kellene kerülni. A 30. § (2) bekezdésében megfogalmazott határidõ különösen a megyei jogú városok esetében aggályos, az ingatlanok nagy száma miatt. A 45. §-ban a javaslat ezen része beavatkozás az önkormányzati tulajdon körébe. Az önkormányzatnak joga van eldönteni, hogy a tulajdonában álló szolgálati lakás elidegenítése esetén a vételárból részesíti-e a szolgálati lakás felett rendelkezni jogosult állami szervet vagy sem. Az ilyen megoldás tipikusan a helyi lakásgazdálkodást érintõ kérdés. Befejezésül kérem tisztelt képviselõtársaimat - mivel ez a javaslat a megyei jogú városokat kifejezetten hátrányos helyzetbe hozza a megyékkel szemben -, vegyék elejét a városok és a megyék közti, e törvény végrehajtása kapcsán kirobbanó konfrontációknak, és juttassák egyenlõ helyzetbe a megyei jogú városokat a megyékkel. (Taps a bal oldalon.)