KIRÁLY ZOLTÁN (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelõtt bejelentem, miután itt a napirend elõtti felszólalások nyomán szóba került az idõ, hogy mintegy 13 percre kérem a figyelmüket. Tisztelt Országgyûlés! Nagy Ferenc József miniszter úr a minap Siófokon azt mondta, némi elégedetlenségének is hangot adva ezzel, hogy az ellenzék hivatalból kontrázza a Kormány által beterjesztett törvényjavaslatokat. Nos lehet, hogy van néha és némi igazsága a Nagy Ferenc József-i feddésnek, ám én legalábbis eleddig azt tapasztaltam, hogy a magyar Országgyûlés ellenzéki pártjainak jog- és kötelességszerûen gyakorolt kontrája inkább tényekre alapozó érveket szegez a beterjesztett törvényjavaslatokkal szembe. Hadd tegyem hozzá mindezekhez: bennünket, független képviselõket, a helyzetünknél fogva még az a kényszerûség sem nyomaszt, amit Nagy Ferenc József miniszter úr az ellenzék jellemzõjeként említett. Bennünket a pártpolitikától független véleménynyilvánításban csak az korlátoz idõnként, hogy nem kaptunk a pártokkal azonos lehetõséget a szakértõi háttér kialakítására. Ez a megkülönböztetés különösen annak tudatában bántó, hogy amint azt éppen a napokban hallottam, például az MDF-frakció mögött több száz szakértõ is szorgoskodik. (Közbeszólások a jobb oldalról: Ingyen. - Mozgás.) Természetesen nem kívánom elsajnálni az MDF szakértõit, csupán jelezni kívántam, miért és milyen nehézségekkel küszködnek a független képviselõk, különösen egy-egy szakmai jellegû törvényjavaslat tárgyalása elõtt. Most azonban úgy vélem, az egyes állami tulajdonban lévõ vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról beterjesztett törvényjavaslatnál elmondhatjuk, hogy a legjobb szakértõkre hagyatkozhatunk, nevezetesen az önkormányzatokra. Sajnáljuk, hogy a Kormány ugyanezt csak felemás módon tette meg. Erre utal többek között például a Pest megyei önkormányzat legfrissebb állásfoglalása, amely szerint - idézem -: A törvény-elõkészítõk vagy nem törekedtek az önkormányzatok véleményének alaposabb megismerésére, vagy a birtokukban lévõ ilyen véleményeket valamilyen megfontolásból teljesen figyelmen kívül hagyták. A Pest megyei közgyûlés május 8-án kelt határozatának 1. pontja pedig általános önkormányzati véleményt is tükröz, amikor így fogalmaz: A közgyûlés összességében úgy ítéli meg, hogy a törvényjavaslatban foglalt elképzelések nem javítják sem a helyi, sem pedig a megyei önkormányzatok tulajdonosi pozícióit, nem nyújtanak garanciális lehetõséget az Alkotmányban és az önkormányzati törvényben deklarált önálló tulajdonosi joguk gyakorlásához. Tisztelt Ház! Azt mondják: a puding próbája, hogy megeszik. Valahogy így voltunk mi is ezzel a törvényjavaslattal, amikor ízlelgettük szakaszait, szellemét, azaz hogy arra kerestünk választ, vajon megfelel-e az egy évvel ezelõtti rendszerváltó és választási ígéreteknek, a kormányzat által sokszor kinyilvánított önkormányzat-barát hitvallásoknak. Nos, a kérdésre igennel vagy nemmel válaszolni persze nehéz, hiszen a helyzet ennél sokkal bonyolultabb; bonyolultabb, mert miközben a rendszerváltás számos eleme fellelhetõ mai valóságunkban, azonközben együtt kell még élnünk a múlt rendszer kövült maradványival is. Ezek lebontása persze nem egyszerû és nem máról holnapra megvalósítható feladat, ezért tehát joggal várhat türelmet a kormányzat, türelmet és megértést Parlamenttõl és társadalomtól egyaránt. És ez így rendjén is van. A baj akkor kezdõdik, amikor azt tapasztaljuk, hogy a mai kormányzat némely területeken nem is igen igyekszik elbontani a kövületeket, vagy amikor az eltávolított helyett éppen hogy ugyanazt építgeti újjá. Mint például az atyáskodó pártállam újraelosztó szerepét, amikor is keményen elvon az állampolgároktól, a vállalatoktól, vállalkozásoktól és aztán patikamérleggel mérhetõ kicsiny adagokban újra elosztja azt, például az önkormányzatoknak is. A most beterjesztett törvényjavaslat nyomán pedig egy újmódi államosításnak is tanúi lehetünk. Kirívó példája ez annak az egyre markánsabban megnyilvánuló kormányzati törekvésnek, amely az önkormányzati tulajdonnak az állami szervek javára történõ elvonására irányul, amely hivatkozva a centrális állami szervek igényeinek kielégítésére, épületek, berendezések, felszerelések ingyenes átadására kényszerítené az önkormányzatokat és persze nem csupán erre, hanem deklarált jogosítványaik átadására is. Némi leegyszerûsítéssel elmondható: ahány új törvényt fogadtat el a Kormány parlamenti többsége birtokában, annyi új hivatalt is teremt hozzá, az önkormányzatoktól rabolva ehhez vagyont és jogkört. Tán kissé erõs a kifejezés, ám az erõltetett központosításnak ez a kifejezésmód jobban megfelel, mint az, amit a miniszter úr finoman a feladatok megosztásaként fogalmazott meg. Miután ez politikai, hatalmi kérdés, a Kormány parlamenti többsége birtokában megteheti ezt. Csak nem hagyhatjuk szó nélkül. Azért sem - és ez már nem politikai kérdés -, mert az elmúlt egy esztendõ törvénykezési dömpingjében példa nélküli, hogy ugyanazon jogintézményrõl, jelesen az önkormányzat vagyonáról két azonos szintû, de egymástól eltérõ tartalmú jogszabály rendelkezzen anélkül, hogy a korábban kiadott jogszabály, vagyis az önkormányzati törvény módosítása megtörténne. Úgy gondolom, indokolt emlékezetünkbe idézni ezért a helyi önkormányzatokról szóló törvény 77. és 80. szakaszaihoz kapcsolódó indokolás szövegrészletét, amely az önkormányzati tulajdon létrejöttének módját és célját értelmezi. E szerint az önkormányzati tulajdont e törvény rendelkezéseivel kell létrehozni a monolitikus állami tulajdonból. A törvény általános koncepciójával is az áll összhangban, hogy az önkormányzatok tulajdonosi érdekeltséggel vegyenek részt a közszolgáltatások szervezésében, biztosításában, ugyanakkor az önállóságot, vállalkozási lehetõséget garantáló vagyonmennyiséggel is rendelkezzenek. Eddig az idézet, amelybõl két tételt szeretnék nyomatékkal szíves figyelmükbe ajánlani. Elõször azt, hogy a Magyar Köztársaság Országgyûlése kétharmados többséggel elfogadott törvényben úgy rendelkezett, hogy az önkormányzati tulajdont, a vagyoni kört az önkormányzatokról szóló törvényben határozza meg; másrészt pedig hogy a vagyonmenynyiségnek, ennek a vagyonmennyiségnek olyannak kell lennie, amely garantálja a helyi önkormányzatok számára az önállóságot és a vállalkozási lehetõséget. A Parlamentnek persze mint törvényalkotónak ezen kinyilvánított szándékától, az elfogadott tételes rendelkezésektõl való eltérése nem az önkormányzati törvény végrehajtását, hanem annak módosítását, kiegészítését, részbeni hatályon kívül helyezését jelentené. Erre a Parlamentnek joga van, feltéve, ha betartja az önkormányzati törvény módosítására, kiegészítésére, hatályon kívül helyezésére vonatkozó szabályokat. Az önkormányzati törvény 107. §-ának (5) bekezdése pedig egyértelmû rendelkezést tartalmaz arra nézve is, hogy - idézem - "A vagyonátadó bizottság döntésével a helyi önkormányzat tulajdonába kerül az e törvény kihirdetése napján az önkormányzatok belterületéhez tartozó állami föld, a kizárólag állami tulajdonba kerülõ földek kivételével." A miniszteri expozé arról szólt, hogy ekörül folyt a legtöbb vita, s ezt sokan kiterjesztõen kívánták értelmezni. Nos, a miniszter úr értelmezésével ellentétben szerintünk éppen ezt a passzust sérti meg a most beterjesztett törvényjavaslat, amikor az önkormányzati törvény idézett rendelkezését leszûkíti, és ezzel a korábbi rendelkezést értelmezhetetlenné teszi. "Még akkor is, ha - mint a törvényjavaslat indoklása mondja -, azt, hogy a földek közül melyek képezik az állam kizárólagos tulajdonát, az állami tulajdon egészére kiterjedõ, a polgári törvénykönyvet módosító és a kincstári vagyon körét szabályozó törvények határozhatják meg." Eddig az idézet. Való igaz, nincs még kincstári vagyonról szóló törvényünk. Tegyük hozzá, pedig már lehetne. Sõt tán ez lehetett volna a legelsõ a gazdasági és tulajdoni rendszerváltáshoz. A Kormánynak lett volna módja arra, hogy a Parlament elé terjessze a kincstári tulajdonról szóló törvényt, amelyben meghatározza azt a vagyoni kört, amelyet az állam kizárólagos tulajdonába kíván vonni. Ez, valamint az ugyancsak be nem terjesztett földtörvény egyúttal lehetõséget adott volna arra, hogy a Parlament érdemi vitát folytathasson arról, hogy a fennmaradó vagyon tulajdonba adására tiszta megoldásként a privatizáció, vagy a reprivatizáció-e a lejárható út. A Kormány ehelyett a se nem ló, se nem szamár megoldást választotta, így születtek meg öszvértörvényeink az elõprivatizációról és a kárpótlásról. Mindez azonban a Kormány felelõssége, és ha lehet kérni, e felelõsséget ne tessenek az önkormányzatokra átruházni. A helyi önkormányzatokról szóló törvény 107. §-a egyébként arra engedett következtetni, s a miniszter úr is így idézte expozéjában, hogy az önkormányzati vagyonnak a törvényben nem rendezett kérdéseirõl egy külön törvény, és nem külön törvények fognak rendelkezni. Ezzel szemben most az a helyzet, hogy a külön törvények száma egyre gyarapodik, s ezzel arányosan az önkormányi tulajdonba kerülõ vagyontárgyak köre egyre csökken. Csak emlékeztetõül idézem föl, hogy a kárpótlási törvény érinti az önkormányzati lakásvagyont, a most beterjesztett törvényjavaslat újabb vagyoni korlátokat állít, s ne feledkezzünk meg arról, hogy délután talán vagy holnap elkezdõdik a volt egyházi ingatlanok tulajdoni rendezésérõl elõttünk lévõ törvényjavaslat vitája, amely ismét csak az önkormányzatok vagyonát sújtja. Ebben az összefüggésben a beterjesztett törvényjavaslat súlyos hiányosságaiként róható tehát föl, hogy meg sem kísérli megakadályozni az önkormányzati tulajdon fogalmát. Ez pedig, és az elõbb már érintett kormányzati koncepciótlanság annak tudható be véleményem szerint, hogy az önkormányzatok számára létkérdést jelentõ önkormányzati tulajdon tartalmát az éppen idõszerû hatalmi, politikai érdekek alakítják. A cél egyre nyilvánvalóbbnak tûnik, az új központosítási törekvésekkel nem konform önkormányzatok létbizonytalanságban tartása, ellehetetlenítése, és természetesen ily módon kézbentarthatóságuk. Máris célhoz értünk, hiszen a 40 év eltelte után demokratikusan megválasztott önkormányzatok elsõ költségvetése készítése során nem is számolhattak az önkormányzati vagyon részét képezõ tulajdonnal mint profittermelõ tényezõvel. Miközben persze piacgazdaságról és a monolitikus állami tulajdon helyett sokszínû tulajdonról papol a tisztelt Kormány. Ezzel szemben sokkal inkább kénytelenek helyi adókat kivetni, szociális, egészségügyi, oktatási költségeiket szûkíteni, a szociális lakásépítést szinte teljesen leállítani, miáltal a polgárok nemcsak az önkormányzatokra, de a demokráciára is egyre kételkedõbben tekintenek. Tudom, a Kormány célja nem ez, de a koncepciótlanság, a jó szándékú szakszerûtlenség ezt eredményezi. A törvényjavaslat szerinti vagyonmennyiség nemhogy nem garantálja az önkormányzatok vállalkozási lehetõségeit, sokkal inkább csökkenti azokat. Kétséget kizáró módon megállapítható ugyanis, hogy az állami vagyonkezelõ szervek köre, mint például az Állami Vagyonügynökség, Kincstári Vagyonkezelõ Szervezet, és így tovább, egyre nõ, egyre több tárca, országos fõhatóság igyekszik a tulajdonosi jogok gyakorlását különbözõ módon befolyásolni. Tessenek végigolvasni, például az egyetértési jog gyakorlása elõkerült, az elõzetes meghallgatás igénye, késõbbi hasznosítás kilátásba helyezése, fõhatósági engedélyhez kötöttség, és így tovább. Mindezek alapján tehát nem látjuk biztosítottnak, hogy az önkormányzat valóban gazdája lehet területének. Márpedig az önkormányzati gazdálkodás a kistelepüléseken és a nagyvárosokban egyaránt csak elõre kiszámítható biztonsággal tervezhetõ forrásokra, és az ezt kiegészítõ vagyonra építhetõ. Különösen ma, és nagy valószínûséggel a következõ esztendõkben is, amikor szinte minden település kínzó mûködési gondokkal küszködik. Hogy csak saját városomat említsem, Szegeden közel kétmilliárd forint hiányzik a biztonságos városüzemeltetést jelentõ költségvetésbõl. Ilyen helyzetben létkérdés az önkormányzati érdekeket figyelembe vevõ privatizáció megindulása, ám erre csak valóságos önkormányzati vagyon esetén kínálkozik lehetõség. A rendelkezési jog bárminemû korlátozása csak lassítja ezt folyamatot, és az önkormányzatok elerõtlenedését eredményezi. Errõl a törvényjavaslatról joggal elmondható: nem önkormányzatbarát. Nem az önkormányzatok, hanem a központi hatalom megerõsítését és gazdagodását szolgáló intézkedéseket tartalmaz. Márpedig éppen az elmúlt évtizedek tapasztalatai igazolják, hogy a központosító, a mindent elvonó és újraelosztó állam hosszú távon életképtelen és szegény, hogy csak polgárai és helyi közösségei feltételek nélküli vagyonosodása által lehet maga is gazdaggá. Ez a törvényjavaslat, miközben tulajdont von el, illetve korlátoz, azonközben az önkormányzati tulajdonba kerülõ vagyontárgyak döntõ többségével sem segíti a kívánt mértékben a privatizációt, nem biztosítja a versenysemlegességet, és nem ad esélyegyenlõséget az önkormányzatok számára. Tisztelt Ház! Amennyiben a Kormány a törvényjavaslatot az elõterjesztett formában továbbra is tárgyalásra alkalmasnak tartaná, akkor álláspontunk lényegét a következõkben foglaljuk össze. A javaslat a kétségtelen végrehajtási elemek megléte mellett lényegében nem végrehajtási törvényjavaslat, hanem döntõen a helyi önkormányzatokról szóló törvény 107. §-ának módosítása, kiegészítése, illetõleg részben hatályon kívül helyezése. E tény következtében címében is jelezni kellene, hogy a javaslat ennek módosítására irányul. Továbbá: a javaslat némely rendelkezése ellentétes az önkormányzati törvény tételes rendelkezésével, illetõleg annak szellemében, elveivel. Mindezek alapján a független képviselõknek is az a véleménye, hogy a javaslat elfogadásához a Parlament kétharmados igenlõ szavazata szükséges, legalábbis azon rendelkezések elfogadásához, amelyek korlátozzák az átadásra kerülõ vagyon körét. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)