LABORCZI GÉZA (SZDSZ): (Közbeszólás jobbról: Igen!) Köszönöm a bizalmat. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Örömmel hallgattam az államtitkár úr válaszából azokat a részeket, amelyek arról szóltak, hogy mind neki személy szerint, mind a kormányzatnak erõs szándéka az állam és az egyház szétválasztása, hiszen ez úgy gondolom, hogy minden tisztességes politikai erõvel és minden tisztelt egyházi gondolkodással találkozik. Interpellációmat azért nyújtottam be, mert úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben valóban tiszta vizet kell önteni a pohárba. Az elmúlt idõszakban több egyház képviselõjétõl az az információ érkezett hozzám, hogy valójában az a szervezeti kettõslátás, amelyet az interpellációmban megfogalmaztam, nagyon is valóságos, hiszen nem tudják az egyházak, hova is tartoznak. (Zaj, mozgolódás jobbról.) A kérdést elsõsorban operatív módon szeretném megfogalmazni, pragmatikusan, hiszen így vetõdik fel. Nem tartanám szerencsésnek, ha az a tendencia érvényesülne, hogy egy miniszterelnöki hivatalhoz kapcsolódik az egyházak ügye, hiszen tudomásul kell vennünk, hogy egy demokráciában a kormányok jönnek-mennek, az egyházak maradnak.Azzal a szemlélettel, amit ön mondott, hogy a problémákat ott kell kezelni, ahol fölvetõdnek, maximálisan egyet tudok érteni. Ugyanakkor mégis azt gondolom, hogy egyáltalán azt, hogy az egyházak ügyével bármilyen módon egy összefogott szervezet foglalkozzon, valójában nem szükséges. Az Új Ember 1991. március 24-i számában Pálos Miklós államtitkár úr úgy nyilatkozott, hogy õ az egyházak érdekeit szeretné képviselni. Véleményem szerint azonban, mint mindenütt, ebben a kérdésben is egyértelmû, hogy minden érdekképviselet akkor jó, ha az nem felülrõl, hanem alulról építkezõ. Így tehát azt gondolom, hogy minden jószándék ellenére, amely az államtitkár úr szavából kicsengett, számomra a tiszta víz a pohárban csak félig valósult meg, így tehát válaszát nem tudom elfogadni. (Taps balról.)