DR. KATONA BÉLA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének elõadója: Tisztelt Ház! Úgy látszik, a viták azoknál a bizottságoknál, amelyek komolyan vették ezt a vitát, nagyon azonos módon zajlottak le, hiszen nálunk is ugyanazok a kifogások merültek föl a törvényjavaslattal kapcsolatban. Nemcsak az, hogy ez a törvényjavaslat messzemenõkig szemben áll a tavaly õsszel nagy nehezen, kétharmados többséggel, hosszas vita után elfogadott önkormányzati törvénnyel, hanem az a baj, hogy ez a törvényjavaslat nem biztosít megfelelõ vagyont ahhoz, hogy az önkormányzatok mûködni is tudjanak. Ez csak a törvény tartalmára vonatkozik, s ezt majd a vitában meg lehetne tárgyalni. Sokkal nagyobb baj az - ahogy Wekler Ferenc is mondja -, hogy a törvény ellenkezik az Alkotmánnyal, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az igazságügy-miniszter úr beterjesztett egy alkotmánymódosító javaslatot ennek a törvénynek az elõfutáraként, majd amikor kiderült, hogy úgy tûnik, nincs meg a kétharmados támogatás, ezt - a mai nap a Ház elnöke bejelentette - visszavonta. Ugyanígy ellentétben áll az önkormányzati törvény jó néhány passzusával, tehát szó sem lehet arról, hogy ezen törvényt úgy fogadja el a Parlament, hogy kétharmados törvényt módosít vele, anélkül hogy ezekrõl kétharmados szavazást rendelne el. Sajnos, azt nem tudta a kisebbség a mi bizottságunkban elfogadni, hogy az egyetlen érv, amely elhangzott a többség részérõl a bizottsági vitában, az az volt, hogy ez a törvény ugyan rossz, de majd a képviselõi módosító javaslatokkal megjavítjuk. Két, önkormányzatokkal kapcsolatos törvény fekszik hetek, hónapok óta a Ház elõtt, a hatásköri törvény és a fõvárosra vonatkozó önkormányzati törvény. Mind a kettõnél ugyanezzel a metódussal kezdtük el a törvényjavaslat tárgyalását, mind a kettõnél tudtuk, hogy a törvény rossz, és azt vállalta a képviselõház, hogy majd a több száz módosító javaslattal a törvényt megjavítja. A mai napig egyik törvény sem került elfogadásra. Mind a kettõnek a hiánya nagymértékben akadályozza az önkormányzatok mûködését, és most ezzel a döntéssel, hogy napirendre vettünk egy mindenki által tudottan rossz törvényjavaslatot, mellé tettük a harmadikat, és nem nehéz megjósolni, hogy itt is több száz módosító javaslattal, több hónapig fog a Ház elõtt heverni ez a törvényjavaslat. (Taps a bal oldalon.)