ELNÖK: Köszönöm szépen. Az interpellációk és kérdések megtárgyalására szokásunk szerint délután 14 órai kezdettel kerül sor. Tisztelt Országgyûlés! Az ülés tárgysorozatának elfogadását megelõzõen tájékoztatni kívánom az Országgyûlést, hogy a házbizottság csütörtöki ülésén - amelyen nem vettem részt, de fejleményeirõl tájékoztattak - (mozgás) nem alakult ki egységes álláspont arra vonatkozóan, hogy már ezen a héten megkezdjük-e a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésérõl szóló törvényjavaslat általános vitáját. Amint arról a házbizottság jegyzõkönyve tájékoztat, az ülésen a szavazati joggal rendelkezõ résztvevõk közül négyen a mostani napirendre tûzés mellett, hárman a jövõ heti tárgyalás mellett foglaltak állást. Most térek ki Deutsch Tamás felszólalására. A házelnök jogai közé tartozik a tárgysorozat megállapítására elõterjesztendõ javaslat. Én azonban szokásszerûen nem kívánok ezzel az elnöki joggal élni, hanem a házbizottságban kialakult, konszenzus nélküli állásfoglalás nyomán a kérdés eldöntését az Országgyûlés mostani többségi álláspontjától teszem függõvé. (Mozgás.) Megkérdezem tehát az Országgyûlést: egyetért-e azzal, hogy a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésérõl szóló 2093-as számú törvényjavaslat a mai ülésnapunk tárgysorozatának része legyen? Határozathozatal következik. (Mozgás.) Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyûlés 6 államtitkári szavazattal, 150 szavazattal 111 ellenében, 17 tartózkodás mellett úgy foglalt állást, hogy a javaslat a mostani tárgysorozatra kerül. (Mozgás.) Ezek után teszek javaslatot a most kezdõdõ vagy most kezdõdött ülésünk tárgysorozatának további részére. Ezek szerint elsõ napirendi pontul javaslom az egyes állami tulajdonban lévõ vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló törvényjavaslatot a 2148-as számon. Másodszor: a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésérõl szóló törvényjavaslatot a 2093-as számon. Harmadszor: a koncesszióról szóló törvényjavaslatot a 908-as számon. Negyedszer: interpellációk napirendre tûzését. Ötödször: kérdések napirendre tûzését. Kérdezem a tisztelt Országgyûlést, elfogadja-e most folyó ülésünk tárgysorozatára tett javaslatomat. (Mozgás.) Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyûlés 162 szavazattal - 6 államtitkár szavazott - 107 ellenében, 14 tartózkodás mellett a napirendi javaslatot, a tárgysorozati javaslatot elfogadta. Felhívom képviselõtársaim figyelmét, hogy az egyes napirendi pontok megtárgyalása lehetõség szerint a javasolt ütemezés szerint történik. Most kerül sor egy bejelentésre. Bejelentem tisztelt képviselõtársaimnak, hogy a ma délutáni ülés kezdetén javaslatot fog az elnökség elõterjeszteni a sürgõs tárgyalás indokainak figyelembevételével új ülés megkezdésére, a jelzett nemzetközi kérdéskör megtárgyalására. Hogy ez megtörténhessék, a házbizottságon történt elõzetes tárgyalással összhangban kérem a külügyi és a honvédelmi bizottságot, hogy a Kormány sürgõs tárgyalást kapott elõterjesztésével kapcsolatos állásfoglalását a déli szünetben alakítsa ki. Köszönöm figyelmüket. Tisztelt Országgyûlés! Soron következik az egyes állami tulajdonban lévõ vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. A javaslatot a 2148-as számon kapták meg képviselõtársaim. Megadom a szót Boross Péter belügyminiszter úrnak, a napirendi pont elõadójának.