DR. ANDRÁSFALVY BERTALAN mûvelõdési és közoktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársam! Tájékoztatása a történtekrõl kissé hiányos. Ez némiképpen félrevezeti az Országgyûlést. A Nemzeti Színházban olyan helyzet alakult ki, már tavaly, hogy a színház teljes szétesésével fenyegetett. Október óta 19 elõadás elmaradt, 31 mûsorváltozás volt, számos esetben nagy késéssel kezdõdött az elõadás a múlt évben. A színházat feltûnõen nagy számban hagyták el mûvészei, és anarchia ütötte fel a fejét, és Csiszár Imre ellehetetlenült mint igazgató. Ezek a sajtóban is nyomon követhetõ tények. (Taps a kormánypártok soraiból.) Ebben a helyzetben a nem cselekvés felelõtlenségével szemben a cselekvés felelõsségét választottam, és úgy döntöttem, hogy a színház vezetõjét felmentem. (Taps a kormánypártok soraiból.) Megjegyzem, hogy Fodor Tamás képviselõ úr interjúiból és jelen interpellációjából sem olvasható ki az, hogy õ elégedett lett volna, vagy akár csak elfogadhatónak tartotta volna Csiszár Imre színházvezetõi munkásságát, és az intézkedés jogszerûségében sem kételkedett, ahogy azt az elõbb is hallottuk. Természetesen, amikor kifejeztem Csiszár úr vezetõi munkájával szemben az elégedetlenségemet, ez nem jelenti rendezõi képességeinek megkérdõjelezését. Éppen ellenkezõleg: arra akkor és most is számítani akartam. Erre figyelemmel kerestük vele a kompromisszum lehetõségét, nem akkor, azon a drámai napon, hanem sokkal korábban, már hetekkel elõtte. A tárgyalások azonban nem vezettek eredményre. Feltehetõleg eleve nem volt helyes az igazgatói és a mûvészeti vezetõi teendõk ellátásával egyetlen embert megbízni. E kettõs teher - mint ahogyan Csiszár Imre maga is elismerte - meghaladta erejét. A minisztérium a múlt év novemberében tartott célvizsgálattal ugyan 1989/90-es évad értékeinek, kudarcainak a számbavételére irányult, már akkor érzékelni lehetett, hogy a 90/91-es évad várható feszültségekkel jár. A színház belsõ, elsõsorban szervezeti jellegû korszerûsége nem indult meg, a mûvészeti tanács nem mûködött, vezetõ színészek visszaadták szerepüket, elmaradtak bemutatók vagy csúsztak, néhány darab aránytalanul költségesebb volt, ugyanakkor a nézõszám visszaesett. Ezekrõl pontos adataink vannak a vizsgálat eredményeként. Ezen tények, az elõadásokat ért kritikák hatására kezdett el a minisztérium foglalkozni a vezetõváltoztatás gondolatával, s a munkaszervezési-vezetési hibák tették elkerülhetetlenné azt, nem pedig valamilyen feltételezett politikai megfontolás. A vezetõváltozás szükségességét elismerték a színházi szakma vezetõi, többek között Törõcsik Mari és Lampl Lajos a Kamara, illetve a szakszervezet részérõl; Babarczi László, a Színházi Szövetség egyik vezetõje pedig a Népszabadságnak adott interjújában szögezi le, hogy "Csiszár körül a helyzet annyira elmérgesedett, hogy a megoldása reménytelennek látszott". Nézetkülönbség a váltás idõpontjában volt. Vajon van-e ideális igazgatóváltási idõpont? Képviselõtársam azt veti a szememre, hogy ilyen helyzetben gyorsan cselekedtem. Félek, hogy az évad hátralevõ része azt igazolja: döntésemmel elkéstem. A válsághelyzet megoldása érdekében széleskörûen folytatott tárgyalásaim során egyre többször vetõdött fel Ablonczy László neve, aki a Népszabadság egyik cikkírója, kivételesen felkészült kritikus és színházi közíró volt, akit becsülnek szorgalmáért, színházrajongásáért és szókimondó személyiségéért. Reményem szerint Németh Antalhoz hasonló személyiség. A tárca feladata kettõs: támogatja az új színházvezetést a válság kezelésében és a folyamatosság biztosításában, és segíti az új, korszerû Nemzeti Színház arculatának a kialakulását. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiból.)