DR. BALÁS ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársak! Magam is azt hiszem, nagyon sok képviselõtársam érzi rendkívüli fontosságúnak azt az ügyet, ami miatt itt szót kérek. Miután egy-egy törvény meghozatalához vezetõ lépések valamennyiünk elõtt ismertek, nem kívánom ezt itt a Házban elemezni, hiszen szükségtelen lenne, azonban egy olyan munkatorlódáshoz érkeztünk, amelybõl a kilábalás, ha gyors döntés nem születik, rendkívül hosszú ideig tarthat. Tényként kell leszögezni, hogy a jelenlegi törvényhozási akadályozás egyik legfontosabb tényezõje az, hogy sürgõsségi döntéseket hozunk anélkül, hogy azoknak a következményeit átgondolnánk. Ennek következménye egy hihetetlen mértékû módosítóindítvány-felszaporodás, amelynek ugyancsak további következménye az, hogy ezekkel a bizottságok megbirkózni nem tudnak. Ha valakinek van türelme végigbogarászni az elmúlt egy évben hozott törvények történetét, észlelheti, ha megvizsgálja, hogy mikor nyújtottak be egy törvényjavaslatot, azt mikor vettük elõször tárgysorozatba, mikor érkezett az elsõ módosító indítvány, hány érkezett, mikor az utolsó és mikor fogadtuk el, ha ezt valaki végigelemzi, akkor könnyen arra a meglepõ eredményre jut, hogy a sürgõsségi tárgyalási mód gyakorlatilag elvesztette minden jelentõségét, kifejezetten csak a munkánk nehezítésére szolgál. Ugyanis pontosan mi is történik? Normál menetben azt írja a Házszabály, hogy 30 nap elteltével lehet a benyújtás után egy törvényjavaslattal foglalkozni. Van 30 nap, meg lehet nézni, mindenki tanulmányozhatja, szakértõket bevon, ezeket egyezteti és utána indul csak meg az elsõ módosító indítvány. De ha sürgõsséget fogadunk el, egészen más a helyzet. Mindenki attól tart, hogy már a következõ ülésnapon netán le is zárhatják az általános vitát, ezért nyakra-fõre indulnak a gyakorlatilag többségükben sajnos nem megalapozott módosító indítványok. Gondoljunk arra, hogy szakértõink zöme ugyanazt tanulta Szegeden, Pécsen, Miskolcon, Sopronban, Gyõrben, Budapesten, tehát valójában hasonló indítványok, csak más megfogalmazásban kerülnek az Országgyûlés elé, szóhasználati eltérés, de hatszoros tömegben jelenik meg, mert azonnal meg kell tenni. Ez indítja el azt a bizottságok elõtti - ki kell, hogy mondjam - csõdhelyzetet, amelybe belekerültünk. Van egy tévedés. Egy sürgõs tárgyalás nem azt jelenti, hogy sürgõsen kell elfogadni a törvényjavaslatot, ha valaki ezt hiszi, téved. Ez csak annyit jelent, hogy 30 napon belül meg lehet kezdeni a tárgyalást. Ha egy ilyen tárgyalás túlnyúlik a 30 napon, egyforma a két törvényjavaslat sorsa, amit nagyon jól jelez, hogy pillanatnyilag számtalan olyan törvényjavaslat van elõttünk, amely sürgõsséggel került elfogadásra, mármint tárgyalás szempontjából, de már fél éve arra vár az ország, hogy meghozzuk õket. A törvénykezés elhúzódásának a nagyszámú módosító indítvány önmagában is külön oka, és tovább gerjeszti ezt a folyamatot, mert gondoljunk arra, hogy amíg az összes bizottság a kompetenciájába tartozó összes indítványt meg nem rágja, addig a plenáris ülés ezt nem tárgyalhatja. Ezért bevezettünk egy rendkívül káros gyakorlatot, azt, hogy ilyenkor megnyitjuk egy újabb törvényjavaslattal az általános vitát, ezzel indukálunk újabb módosító indítványokat, lehetõleg ugyancsak sürgõsséggel, mert így kevésbé hatékony. Az eredménye mi? Felszaporodnak az indítványok, ismét áll a bizottság. Ezek után mit csinálunk? Megismételjük ezt harmadszor, negyedszer, ez idõ szerint kilencedszer. Pillanatnyilag az alkotmányügyi bizottság elõtt kilenc olyan törvényjavaslat áll, amelyben összesen mintegy ezer módosító indítványt kellene megtárgyalni és ahelyett, hogy végezhetnénk ezt a munkát, megint plenáris ülést tartunk, például most is kiválóan tudnánk továbbtárgyalni a koncessziós törvényt, ehelyett plenáris ülést tartunk, tudom, rendkívül fontos témakörben, de ezalatt nem tudjuk feldolgozni az anyagot. Az alkotmányügyi bizottság ezt a kérdést többször áttekintette. Legutóbbi ülésén, pontosabban két héttel ezelõtt egy hatpárti konszenzust tükrözõ egyhangú döntés született, amelyben felkértük a házbizottságot arra, hogy mindaddig, amíg az összes bizottság az összes folyamatban lévõ indítványt meg nem tárgyalja, a bizottsági üléseket ne hátráltassuk azzal, hogy plenáris üléseket tartunk. Ez a lényege. Sajnálatos módon erre reagálás nem történt, akként sem, hogy legalább az ügyrendi bizottságot felkérték volna ennek az egyébként hatpárti konszenzust tükrözõ javaslatnak a megvitatására. Ezért ebben a körben ezúton mind a hat párt nevében vagyok kénytelen kérni a házbizottságot, hogy az ilyen jellegû kéréseket nagyobb nyomatékkal vegye fontolóra, mert másképpen nem lesz kiút ebbõl a helyzetbõl. Itt kell utalnom arra is, hogy a sürgõsség mint ok és a nagyszámú módosító indítvány mint következmény mellett még egy további probléma is van, amit úgy szoktunk mondani, hogy miután minden törvényjavaslathoz érkezett, gyakorlatilag minden módosító indítvány, mindig átfut az alkotmányügyi bizottságon, az alkotmányügyi bizottság áteresztõ képessége szabja meg, hogy az Országgyûlés milyen tempóban hozhat törvényeket. Itt megint egy csapdahelyzettel találjuk magunkat szemben. Tegyük fel, hogy mondjuk Eörsi Mátyás képviselõtársam úgy gondolja, hogy jogász lévén, a jogalkotáshoz hozzá szeretne szólni, és bead egy javító célzatú módosító indítványt. Másnap vagy harmadnap, vagy egy hét múlva kap különbözõ más bizottságoktól meghívót, hogy fáradna el, venne részt ennek a tárgyalásán. Természetesen ezek is egymással ütköznek, hiszen a mai rendben ez így van. Lelkiismereti probléma, hol üljön, az alkotmányügyin vagy a másik bizottságon. Ez megismétlõdik az alkotmányügyi bizottság összes tagjánál. Ez szokott úgy szerepelni a közvélemény elõtt, hogy itt bizony határozatképességi problémák is vannak az alkotmányügyi bizottságnál. Hozzáteszem, hogy amikor a házbizottság összeül, szükségképpen megint kedvezõtlenül hat a határozatképességre. Mindezek a kérdések tehát ennek a problémakörnek az átgondolását igénylik, viszonylag gyors távon, ha nem akarjuk, hogy bajba kerüljünk. Tisztelt Országgyûlés! Úgy vélem, hogy az Országgyûlés munkájának a rendkívüli megnehezülése van olyan súlyos, rendkívüli ok, ami miatt napirend elõtti felszólalásra módot kellett kérnem. Az a tény, hogy két héttel ezelõtt keletkezett konszenzusos álláspontra reagálás nem érkezett, egyszerûen nem teszi lehetõvé azt, hogy más módon nyilvánítsam ki a hat frakció akaratát. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)