Tartalom Elõzõ Következõ

DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Röviden szeretnék válaszolni az itt elhangzottakra. Különösen Cséfalvay képviselõ úr tett olyan kijelentéseket, amelyek engem rémülettel töltenek el - kicsit dramatizálva a dolgokat. Cséfalvay úr ugyanis arról beszélt, hogy a kárpótlási törvény végrehajtása éveket fog igénybe venni, és addig kéri, hogy ne engedélyezze a Parlament a földek forgalmát. Én úgy érzem, hogy ha a Parlament ezt az intelmet megfogadja, egyszerûen tragikus lesz az ország szempontjából. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy az átkos ánti-rendszerben Magyarország egy relatív kis sikert ki tudott magának csikarni a többi úgynevezett szocialista országhoz képest. Ezt azzal érte el, hogy volt az úgynevezett vállalati önállóság: valamivel több mozgásteret engedélyeztek Magyarországon a menedzsereknek, mint a szomszédos országokban. Ennek - akár beismerjük, akár nem - megvolt az eredménye. Hogyha most, ettõl eltérõen, korlátozások, tilalmak, bürokratikus akadályok sorát fogjuk bevezetni, akkor én tartok attól, hogy azt a relatív elõnyt, amelyet Magyarország elért a többi - ma már úgy mondják - közép-kelet-európai országhoz képest, nagyon félek attól, hogy ezt el fogja veszteni. Szeretném, ha tudnák: hogyha ez így lesz, ezért a felelõsség bár a kormánykoalíció pártjait terheli, azonban, sajnos, ennek a következményeit nemcsak a kormánykoalíció pártjai, hanem az egész ország fogja meginni. Ennek a figyelembevételét is kérem a szavazáskor. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)

Homepage