Tartalom Elõzõ Következõ

RÓZSA EDIT (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nemrégiben megalakult gyermek- és ifjúsági csoport országgyûlési határozati javaslatot nyújtott be a gyerekek és a fiatalok helyzetérõl szóló jelentéssel kapcsolatos politikai vitanap megtartásáról. Javaslatunk napirendre tûzése és a megtárgyalása utáni elfogadása lehetõséget ad arra, hogy az ez évi Nemzetközi Gyermeknap alkalmából az Országgyûlés kifejezze érdeklõdését és figyelmét a legfiatalabb állampolgárok gondjai, helyzete iránt, egyszersmind szembesüljön azzal a helyzettel, amelyben ma közel négy- és félmillió polgártársunk él, tanul, dolgozik, és megpróbál felkészülni az úgynevezett felnõttéletre. Az, hogy a demokratikusan megválasztott Magyar Országgyûlés elsõ politikai vitanapját éppen a gyerekek és a fiatalok ügyének szenteli, egyben üzenet minden állampolgárnak is. A jövõ nemzedékeinek sorsát mi, a ma élõk tartjuk kezünkben, és nem feledkezhetünk meg sem a jelenlegi helyzetüket, sem a jövendõjüket körülvevõ veszélyekrõl. Az Országgyûlés tehát köteles figyelmét e korosztályok felé fordítani, ugyanúgy, ahogy ezt megtette az ENSZ közgyûlése, amikor elfogadta a gyermekek jogairól szóló egyezményt, és megtette a Köztársaság elnöke, amikor az elmúlt héten fórumon vitatta meg az ifjúság képviselõivel a gyerekek és a fiatalok helyzetének legaggasztóbb jelenségeit, az oktatás, a gyermekellátás, a szabadidõ, a közéleti aktivitás állapotának riasztó tényeit. A vitanap óriási feladatot mér ránk törvényhozókra és a Kormányra is. Ennek kell valamennyiünknek megfelelni, és ezért tartja a gyermek- és ifjúsági csoport fontosnak, hogy a Kormány jelentése alapján az Országgyûlés nemcsak az idén, hanem minden esztendõben szembesüljön az ország jövõjének helyzetével. Kérem önöket, hogy indítványunkat ennek megfelelõen tûzzék napirendre, és tárgyalják meg sürgõsséggel. Bizonyosan mondhatom önöknek, hogy mind testületként, mind egyenként nyugodtabb lelkiismerettel nézhetünk majd saját gyermekeink szemébe is. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)

Homepage