ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyûlés! Az alkotmányügyi bizottságnak az elõbb megismert állásfoglalása - amelyben az Országos Választási Bizottság jelentésének és felülvizsgálatának eredményeként leszögezi, hogy a kezdeményezés nem felel meg a jogszabályi elõírásoknak, az 1989. évi XVII. törvény 23. §-ának (6) bekezdése a) pontjának figyelembevételével - valójában a kezdeményezés tárgyalásának mellõzését jelenti a Parlamentben. Határozathozatal következik. Kérem, foglaljanak állást a tekintetben, elfogadják-e az alkotmányügyi bizottság elõterjesztését. Aki "igen"-nel szavaz, az alkotmányügyi bizottság elõterjesztésének megfelelõen szavaz, aki ellene szavaz, az nyilván nem fogadja el a jelentést. Most kérem szavazatukat. (Megtörténik, közben Vargáné Piros Ildikó független képviselõ jelzi, hogy nem mûködik a gépe.) Köszönöm. Az Országgyûlés 172 szavazattal 40 ellenében, 45 tartózkodás mellett az alkotmányügyi bizottság jelentését fogadta el. Felhívom a figyelmet arra, amit Salamon László elõterjesztése kapcsán említett is, hogy a kérdésnek egy más megközelítésével még a mai napirendi tárgyalás során találkozunk. Tisztelt Országgyûlés! Rózsa Edit képviselõtársunk a Szabad Demokraták Szövetsége részérõl és Deutsch Tamás képviselõtársunk a FIDESZ részérõl további 14 csatlakozó országgyûlési képviselõvel együtt a gyermek- és ifjúsági képviselõcsoport nevében önálló indítványt nyújtott be a gyermekek és ifjúság helyzetérõl szóló jelentéssel kapcsolatos politikai vitanapra vonatkozóan. Az országgyûlési határozati javaslatot a 2240-es számon kézhez kapták képviselõtársaink. Megkérdezem a képviselõcsoportot, ki kíván nevükben az elõterjesztés ügyében esetleg felszólalni. Rózsa Edit kér szót. Tessék.