Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, törvény-elõkészítõ és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem állapodtunk meg elõzetesen, én egy nagyon rövid összefoglalót adnék, s utána kérem, szíveskedjék megkérdezni a másik két bizottsági elnök urat, kívánnak-e kiegészítést fûzni az általam elmondottakhoz. A három bizottság együttes ülésen megtárgyalta a módosító javaslatokat, azokat, amelyek újonnan érkeztek csatlakozó javaslatként a korábbiakhoz, és ezekben állást foglalt. A módosító javaslatokról és a bizottságok állásfoglalásáról egy kiegészítõ jelentés készült, amely most van sokszorosítás alatt, és rövidesen képviselõtársaink rendelkezésére fog állni. Egyetlenegy kérdésre térnék ki külön, amelyet már korábban is jeleztem, nevezetesen, hogy a mûemlékvédelem szempontjait szem elõtt tartva, Czoma képviselõ úr javaslatától inspirálva, a bizottság a Czoma-féle javaslathoz képest egy sokkal rövidebb terjedelmû csatlakozó módosító javaslatot fogadott el, és terjeszt a Ház elé, amelyben a földvisszaadás mértéke szempontjából mûemlékvédelmi szempontokat kíván értékelni és elfogadtatni. Ezen túlmenõen mást elõadni nem kívánok, illetõleg még tájékoztatásul elmondom, hogy a részletes módosító indítványok megtárgyalása után az alkotmányügyi bizottság, illetõleg a gazdasági bizottság ismételten állást foglalt a törvényjavaslat egésze tekintetében, és mind a két bizottság úgy ítélte meg, hogy a törvényjavaslatot támogatja, annak az elfogadását ajánlja az Országgyûlésnek. A költségvetési bizottság részérõl ennek a kérdésnek az ismételt eldöntésére - hiszen egyszer már volt szavazás - határozatképtelenség miatt végül is nem került sor. Reflektálva Szigethy képviselõ úr mostani felvetésére, azt tudom mondani, hogy a felvetés véleményem szerint az alkotmányügyi bizottság állásfoglalását kívánja. Sajnálom, hogy eddig ez nem merült fel, mert akkor erre is sor kerülhetett volna, így viszont erre a szempontra tekintettel azt kell kérnem és indítványoznom, az elnök úr biztosítson arra lehetõséget, hogy az alkotmányügyi bizottság ennek a kérdésnek a megvizsgálására és az ebben való állásfoglalás érdekében még a nap folyamán összeülhessen, és álláspontot alakíthasson ki. Köszönöm szépen. (Taps jobbról.)

Homepage