DR. POHANKOVICS ISTVÁN, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára: Tisztelt Képviselõ Úr! Tisztelt Ház! A Rába gyár problémái kapcsán az elsõ kérdés általános értelmû, és a végén elhangzott, hogy mi a lényege a stratégiának. A stratégia lényege a viszonylag fejlettek megsegítése. Azonban egy rövid helyzetelemzéssel kell kezdenem a Rába példája kapcsán. A gépgyár valóban a gépipar egyik technológiailag, szakember-ellátottságát illetõen viszonylag fejlett vállalata. Ugyanakkor a Rába helyzete magán hordozza mindazokat a jegyeket, amelyek a magyar gépipar - már nyugodtan elmélyült válságnak nevezhetõ - helyzetét jellemzik, és ezen túlmutat az, hogy befejezetlen beruházások is súlyosbítják ezt a helyzetet. A Rába piacvesztéssel küzd, a fõbb adatokat említem, amelyek elsõsorban a szovjet és az egyéb szocialista piacok visszaszorulását jelzik, de a hazai, illetve konvertibilis piaci gondok is jellemzõk. Az 1989. évi árbevétel 25,1 milliárd forint volt, ebbõl 8 milliárd volt a belföldi, 10,7 a szocialista, 6,4 a tõkés. 1990-re az összes árbevétel 18,2 milliárdra esett vissza, ebbõl a belföldi 7,5-re, tehát fél milliárddal csökkent, a szocialista export zuhant hatalmasat, 10,7-rõl 6,3-ra és a konvertibilis kerek 2 milliárddal, 4,4 milliárd forintra. Ezek az adatok jelzik, hogy a vállalat növekedése, a volumen-kibocsátások egyáltalán nem úgy alakultak, ahogy tervezték, és ezek az adatok jelzik azt, hogy az eredményességgel is nagy gond volt. Amíg 1989-ben volt 2,4 milliárd forint nyereség, 1990-ben már csak+ bocsánat, 1988-ban volt a 2,4 milliárd, 1989-ben a fél milliárd eredmény, 1990-ben már több mint 2 milliárd volt a veszteség. A belföldi piac csökkenésében - talán mindenki tudja - meghatározó az, hogy az agrárágazat számára egyre kevesebb kisteljesítményû, illetve nagy kapacitású erõgépet kellett vagy tudott gyártani, és a munkagépek egy része is visszaszorulóban volt. Ebbõl a helyzetelemzésbõl következik a stratégiák elemzése. A Rába tevékenységét nem lehet negatívan megítélni még a rossz számok alapján sem. Régi és hagyományos kapcsolatai közül a Navy Star, a Steiger, a General Motors, Rockwell, Eaton cégekkel biztos és olyan kapcsolatai léteznek, amelyek 1991-92-tõl lehetõvé teszik szolid mértékû piacbõvülés, termelésbõvülés reményét. Nyilvánvaló, hogy a 4 milliárd szocialista exportcsökkenést máról holnapra ellensúlyozni ezeken a piacokon nem lehet, tehát azt a 25 milliárd körüli árbevételt egyhamar nem éri el az üzem. A vállalat hírnevét illetõen megítélésünk az, hogy megelõzi az ország sok más gépipari cégét, és még a fejlett piacgazdaságú országok sok gépipari cégével is vetekszik. Ennek alapján találkozott a General Motors-szal és az Opellel, és ennek alapján jött létre az a vegyes vállalat, amely 200 ezer személygépkocsi-motor gyártására és 15 ezer Opel Vectra gépkocsi összeszerelésére jött létre. A Kormány ehhez a stratégia részeként megadta a 10 éves adómentességet, és 20%-ot meghaladó vámkedvezményt garantált azért, hogy a szerelt kocsik versenyelõnyben legyenek. Az elmúlt idõben a Rába pénzhiányát is igyekezett megsegíteni a Kormány, az iparpolitikai fontosságú beruházáshoz 700 millió forint készpénzellátást biztosított. Súlypontosan kíván foglalkozni a tárca a gépiparral, ezen belül is a közúti gépjármûgyártással. A Rába itt kapcsolódik, és úgy ítéljük meg, hogy a vezetõ vállalatok, a Rába, az Ikarus, a Csepel Autógyár csak egy teljes átstrukturálás eredményeképpen lesz képes elmozdulni a mai nehéz helyzetbõl és talpon maradni. Ennek az átstrukturálásnak egyértelmûen része a privatizáció, tehát nem tisztán állami eszközök jelenthetik a megoldást. Súlyos veszteségekkel kell számolni, mert a piac, a szervezet és a termékszerkezet átstrukturálása nemcsak a vezetõ nagyvállalatokat, hanem a rengeteg beszállítót is teljesen új helyzetre, új felállásra kényszeríti. Ennek a fájdalmas feszültségcsúcsnak a levezetésére a vállalatok, ahogyan jeleztük, önerõbõl nem képesek, az állam szerepvállalása szükséges, és nyilvánvaló, hogy egy harmadik területrõl megjelenõ tõkeigény jelent még nagyon fontos és igazán meghatározó szerepet a válságkezelésben. Ahogy jeleztük, az állami szerepvállalás eszközei szerények. Ezekkel az eszközökkel már, ahogy jeleztük, éltünk és az együttes szanálás, amely 1990- ben a Csepel Autógyár és az Ikarus együttes szanálása volt, mintegy 100 ezer munkavállaló megélhetésének gondjait kívánta megoldani. Külföldi befektetõkkel elõrehaladott tárgyalások vannak és ennek reményében várható, hogy az elkövetkezendõ egy-két évben az igazi privatizáció is beindul. Második kérdés volt, hogy a tapasztalható késlekedések csökkentik a vállalat értékét. A Rába elkészítette szándéknyilatkozatát 1990. év végén az átalakulásra. Két-három privatizációt szervez, amelynek elsõ ütemében a gazdasági társaságok vállalatcsoportjává alakulna át, ezzel az Állami Vagyonügynökséggel egyetértésben úgy volt a Minisztérium, hogy az elsõ ütemnek ez megfelel. 1991. áprilisában az ÁVÜ-vel meg is kötötte a megállapodást a vállalat, és a második lépésben történne a tényleges privatizáció, az várhatóan csak 1992-ben indulna be, akkor, amikor a fõ profilok már elkülönültek, és társaságokká alakultak. A vagyonértékelés megindult. Megítélésünk szerint a vállalat eszközeinek, piaci termelési munkájának nem történt értékcsökkenése. Milyen konkrét leépítések várhatók - ez volt a harmadik kérdés. Ennek kapcsán a privatizáció menete, üteme, a piacok megtartása fogja meghatározni, azt senki nem meri ma megjósolni felelõsen, hogy az adott létszám 10, 15 vagy 20%-a kerül veszélybe a következõ években a válságkezelés során, a társaságokká alakulás során, illetve a privatizáció során. A termelés racionalizálása ezeket a lépéseket megköveteli, azonban a vállalat kollektív vezetése mindent megtesz azért, hogy ezek ne érintsék súlyosan a jelentõs létszámú munkát. A Rába vegyes vállalatai reménytkeltõek olyan értelemben, hogy az eredményességet fokozva, a kényszerintézkedéseket mérsékli. Kérem a kérdésre ezen válaszokat elfogadni.