DR. PAPP SÁNDOR (MDF): Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Akár jelképesnek is tarthatjuk, hogy a magyar Parlament éppen ma, április 22-én, a Föld napján környezetvédelemmel összefüggõ országgyûlési határozatok meghozatalán fáradozik. Néhány év óta Denis Hayes környezetkutató javaslata alapján az emberiség ezen a napon tükröt tart önmaga elé, megvizsgálva, hogy milyen a viszonya a természeti környezetéhez. A Föld napján kormányzati és nem kormányzati szervezetek kiadványokkal és rendezvényekkel hívják fel a figyelmet arra, hogy a három természeti szféra, a föld, a víz, a levegõ állapota egyre aggasztóbbá válik, s ebben a tekintetben nekünk, magyaroknak szûkebb és tágabb környezetünkben szintén bõven van teendõnk. Igen tisztelt Ház! A szóban forgó országgyûlési határozattervezet általános vitája, jól tudom, lezárult. Mégis engedtessék meg nekem, hogy az eseményt, a Föld napját ennek kapcsán néhány szóval méltathassam. Az emberiség viszonya természeti környezetéhez - a megállapítás szinte közhelyszerû - a XX. század második felében drámai módon megváltozott. A kialakult helyzetet egyetlen számadattal jellemezve azt mondhatjuk, hogy természeti környezetünkbõl évente mintegy százezermillió tonna nyersanyagot és energiahordozót termelünk ki, amelynek nagy része még ugyanazon évben termelési és fogyasztási hulladék formájában visszajut a környezetbe. Ez a folyamat - könnyen belátható - helyi, regionális, sõt egyre inkább globális veszélyek forrásává válik. Háborút viselünk természeti környezetünk ellen - vonják le ebbõl sokan a következtetést. Mindez a civilizációs fejlõdés velejárója és ára - vélekednek mások. Az emberiség történelme során kapcsolatunk a természeti környezethez nagyjából három szakaszra osztható. A mítoszok korában az ember a természetben élt, része volt a természet teljességének, félelemmel és tisztelettel figyelte a természet erõinek gyakran féktelen játékát, és áldozatokat hozott a titokzatos erõk kiengesztelésére. Talán azt mondhatjuk, hogy ezek lehettek a paradicsomi idõk. Ezt követõen megjelenik a hódító ember. Lynn White amerikai történész szerint ez a magatartás - szellemi alapvetését tekintve - akár a Bibliáig is visszavezethetõ. Hiszen mit is olvashatunk Mózes I. könyve 1. fejezetének 28. szakaszában: "Sokasodjatok és szaporodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon." A felfogás az újkori európai szellemiségben markáns módon kereken háromszáz évvel ezelõtt jelenik meg, amikor Descartes filozófiai operációjával a gondolkodó embert kimetszi az õt körülvevõ világból, megjelenik az én és a világ kettõssége, és a gondolkodó én - a logika törvényei szerint - behatol a természet titkaiba. Ha pedig a törvényeket feltárja, kézenfekvõ, hogy fel is használja a maga javára. A nagy kérdés persze - amellyel ma szembesülünk - éppen az, hogy meddig ismerheti meg, és meddig használhatja ki, hol az a mérték, ahol még nem veszélyeztetjük biológiai létezésünk természeti alapjait. Tisztelt Ház! Az elmondottak nyomán éppen napjainkban kell a harmadik korszakba, az együttmûködés korszakába való átlépés kényszerét felismernünk, és lehetõségeit fontolóra vennünk. Meglehet furcsán hangzik, hogy ezzel a politikai tartalmat is kifejezõ fogalommal, amellyel eddig az ember és ember, a társadalmi csoportok, a népek és országok viszonyának egy lehetséges módját írták és írják le, most az ember és természeti környezete kapcsolatának új periódusát kívánjuk jellemezni. A természet jó kooperáló partner, kapacitásai csaknem kimeríthetetlenek, az emberi feltáró tevékenység révén megismert viselkedése és törvényei egyértelmûen jelzik - persze akkor, ha lényegidegen kritériumok nem szólnak közbe -, hogy hol a mérték, hol a határ, meddig mehetünk el a beavatkozásban természeti léthelyzetünk veszélyeztetése nélkül. Tisztelt Ház! A szóban forgó határozati javaslat egyes nemzetközi környezetvédelmi kérdésekrõl megvalósítása esetén jó példa lehet erre az együttmûködésre. A feladat nagyszerû és felemelõ. A Duna völgyének mint összeurópai értéknek a megmentése, ahol megvalósulhat a térség érintett népeinek együttmûködése is. S a közös munkában feloldódhatnak azok az ellentétek, amelyeket történelmi tehertételként cipelünk magunkkal az új évezred felé. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársak! Napjainkban kereken ötmilliárd, alig több mint tíz év múlva megközelítõleg tízmilliárd ember akar uralkodni a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. És ez olyan kihívás, amivel az emberiség történelme során még soha nem nézett szembe. Súlyos kihívás, melyre éppen fennmaradásunk érdekében a nem is távoli jövõben válaszolnunk kell. Válaszunk csak akkor lehet helyes, ha fontolóra vesszük Niels Bohrnak, a század egyik legjelesebb fizikusának figyelmeztetõ jelzését: "Az ember nem csupán külsõ szemlélõje, hanem részvevõje a természet gyönyörû színjátékának." Köszönöm figyelmüket. (Nagy taps.)