NAGY FERENC JÓZSEF tárca nélküli miniszter: Köszönöm, Elnök Úr! Ígérem, hogy nem élek vissza a türelmükkel. Nagyon rövid leszek. Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Olyan régóta megy már ez a vita, hogy talán már el is felejtettük az elõzményeket. Egy-két gondolatot szeretnék ezzel kapcsolatban fölvillantani, és egy-két részletkérdésre szeretnék kitérni. Az 1020-as illetve az 1439es szám alatt benyújtott kárpótlási törvénytervezet parlamenti tárgyalása a finiséhez közeledik. Az a politikai dialógus, ami e körül kialakult, nem volt érzelmi megnyilvánulásoktól mentes. Felszínre kerültek az ENSZ emberi jogi passzusai, jogi, erkölcsi érvelések, az igazság és a törvényesség szemüvegén keresztül vizsgált és hangoztatott nézetek pró és kontrája. Másfél millió sértett, tulajdonától megfosztott, megalázott, sok személyi szabadság és fizikai megsemmisítést szenvedõ család kap most részleges kárpótlást e törvény elfogadásával. Megmondom õszintén, nem hittem volna egy éve, a 40 év pártállam diktatúrája utáni szabad választás befejeztével, hogy az erõszakterror okozta sebek gyógyulása ilyen nehezen megy. Fájt az az érdektelenség, közöny, amivel fogadták egyes pártok és képviselõk a mintegy ötmillió fõt érintõ erkölcsi és anyagi rehabilitációt célzó törvényt, ami végre az októberi alkotmánybírósági értelmezés után módosított formában került a Parlament elé. Félõ, hogy az újbóli felkérés a Szabad Demokraták Szövetsége részérõl s annak elutasítása precedenssé válhat, ami késleltetheti és megkérdõjelezheti, de semmi esetre sem pótolhatja az Országgyûlés munkáját. Az a magánvéleményem, hogy nem törvényszerû, hogy a kormánykoalíció és az ellenzéki pártok folyamatos szembenállása, kvázi hivatalból köteles más állásfoglalása gyakorlattá váljék. Ez lehet demokratikus szuverén döntés, de országos gondjaink rendezését nem gyorsítja, hanem inkább lassítja. Tisztelt Képviselõtársaim! Ómolnár Miklós képviselõtársam már említette a fordulópont, 1949. június 8-a elõtt elmaradt törvénysértések rendezetlenségét. Ez vonatkozik elsõsorban a németségre, zsidóságra. Én baranyai egyéni képviselõ vagyok. Ez egy kimondottan vegyes nemzetiségû megye, nagy számban élnek ott németek, horvátok, cigányok. Az a biztató, amire képviselõtársam is utalt, hogy szeptemberig remélem, a törvényhozás ezeket a nemzetiségi problémákat, illetve az elmaradt részeket is rendezni fogja ebben a törvényben megnyugtató módon. Ez nem is lehet másként, mert akkor diszkrimináció lenne. Gondolom, hogy ez a passzus remény lehet, és megnyugtathatjuk nemzetiségeinket, akik hozzám is fordultak mint kisebbségi miniszterhez ebben a kérdésben. Úgy érzem, hogy a bolgárkertészetnek volt egy sérelme, de ahogyan a jelentésben láttam, talán sor kerül ennek a rendezésére. A cigánykérdést kicsit el kell választani. Nem lehet ezeket a kérdéseket etnikai kérdésként fölvetni, mert ez a dolgok összekeverése. Az 1945-ös földosztás során a cigányságnak is lett volna lehetõsége földhöz jutni. Temrészetes, hogy abban az elesett állapotban ez a réteg nagyon kevés számban élt ezzel a lehetõséggel. A másik kérdés a jogi személyek öröklése. Gondolok itt a legeltetési társulatokra, a volt úrbéli erdõbirtokosságra, amelyek tulajdonképpen magántulajdonon alapuló közösségi vagyonok, de nem önkormányzati tulajdonok. Ezt külön kell választani majd az önkormányzati tulajdon tárgyalásánál is, és ezeket a kérdéseket is feltétlenül rendezni kell. Nagyon nehéz az erdõk kérdése. Nem mehetünk el mellette szó nélkül. A nyugati megyékben, így Vas, Zala megyében különösen érdekes ez a kérdés. Ott a fölajánlott földek nagy része, illetve az elvett, majd a betelepített földek nagy része erdõvel történt, és ennek a rendezésére nagyon oda kell figyelni. Gondolom, a végrehajtási utasításban megfelelõ elõrelátással kell róla gondoskodni. A nemzeti parkok kérdése is fölmerült egyes képviselõtársaink részérõl, így a kiskunsági és a badacsonyi állami gazdaság területe, amely romlásnak indult, itt nagyon oda kell figyelni ezekre a kérdésekre, és a nemezti park, különösen a meglévõ tanyák mellett lévõ területek rendezésére. A nemzeti vagyon kérdése hogyan engedi ezt megoldani? Feltétlenül figyelni kell rá, nehogy a rendezésnél újabb sérelmeket okozzunk. Azt hiszem, hogy Mizsei Béla képviselõtársam említette meg a biotermelés és a talajaink leromlását. Nem mondok vele újat, közismert, a skandináv államokban, de különösen a volt NSZK területén rendkívül sokat áldoztak a környezetvédelmi károk megszüntetésére. Sajnos ezt a folyamatot a határokkal nem lehet megállítani, a levegõ, a vízszennyezõdés hozzánk is átfolyik. A 40 év gazdálkodása olyan helyzetet teremtett a mezõgazdaságban, hogy az a számos állatmennyiség, ami valamikor a jó gazdát jellemezte - ahány hold, annyi számos állat -, egy-két gazdaságot kivéve nem valósult meg. Tudom, vannak kimondottan állattenyésztõ telepek nagy szarvasmarha-létszámokkal, nem ezekre gondolok, hanem azokra a gazdaságokra, akik a növénytermesztést sokkal egyszerûbbnek látták, és fölszámolták az állatállományukat. Itt a talaj erõfönntartását kimondottan mûtrágyára fordították. Ez a talajnak nemcsak az elsavanyodásához vezetett, amely most már a vizeinket is veszélyezteti: egyes fákon már észre lehet venni a kipusztulás tüneteit. (Mozgolódás, közbeszólások: Nem általános vita!) Ez nagyon is részletes vita, igen. Gondolom, hogy a talajromlás, a humuszszegénység, a szerkezet változása a jövõ gazdálkodásának a feladata lesz. Ehhez kapcsolódik az a biotermelés, amikor a kemikáliák és a vegyszerek mellõzésével, nagyobb kézi munkával teremtünk majd nagyobb piacot ezeknek a gazdálkodóknak. Végezetül, de nem utolsósorban megemlítem én is az öreg tsz-tagokat a másfél hektár biztosításával kapcsolatban. Nagyon lényegesnek tartom, hogy ezek az emberek, feltételezve azt az eszmei vagy elméleti lehetõséget, hogy minden földet visszaigényelnek, ami ad absurdum, s nekik nem marad terület, hogy a nyugdíjas háztájijukat megkapják, úgy érzem, hogy ez a másfél hektár beépítés biztonságot nyújt ennek a rétegnek. Köszönöm a figyelmet.