Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KUTRUCZ KATALIN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Nem ezért kértem szót, de egy mondattal hadd reagáljak Katona Béla szavaira. Való igaz, hogy a bizottságokban idõnként kevés vita volt, de ennek a fõ oka az volt, hogy az ellenzéki képviselõk vagy nem voltak ott, vagy újságot olvastak, de mindenképpen nem figyeltek oda. De nem ezért kértem szót, hanem azért, mert módosító indítványt szeretnék elõterjeszteni a részletes vitában, mégpedig a törvényjavaslat 15. szakaszának (3) bekezdéséhez, csatlakozva Szabó Lukács képviselõ 1819-es számon beterjesztett módosító indítványához. Módosító indítványom szövege megint ismert lesz a képviselõk és a bizottság számára is, ugyanis ezt az indítványt a bizottság már egyszer megtárgyalta és el is fogadta, csak akkor nem az én indítványom volt, hanem Török Ferencé. A módosító indítvány szövege a következõ, a 15. szakasz (3) bekezdésének utolsó mondata a következõ résszel egészül ki: a tulajdonszerzés mentes a vagyonszerzési illeték alól. Török Ferenc ezt a - kárpótoltakat és annak idején jogtalan, méltatlan helyzetbe jutott embereket segítõ - módosító indítványát visszavonta, én szeretném ezt újból elõterjeszteni. A módosító indítványom második része, az egy kicsit nehezebben megfogalmazható, ugyanis a Kormány által beterjesztett törvényjavaslatban egy helyen szerepel csak, de amint látom, módosító indítványokban több helyen szerepel bizonyos terminológiai zavar. A Kormány által elõterjesztett javaslat 15. szakasz (3) bekezdésében "jogosult" helyett az a kifejezés, hogy "igénylõ". Ez a kifejezés jó lenne akkor, hogyha következetesen végig lenne vive a javaslatban, de ez nem történt meg, azonkívül úgy látom, hogy a módosító indítványok egy része is, olyan módosító indítványok egy része, amelyek igencsak esélyesek arra, hogy a Parlament elfogadja õket, tartalmazza ezt a kifejezést, de szintén nincs következetesen keresztülvive a törvényen. Ezért én az egynemû szóhasználat érdekében egyetlenegyet tudok megtenni, hogy azt az indítványt terjesztem elõ, hogy mindenhol "jogosult" szerepeljen, tudniillik az semmiféle problémát nem okoz. Tehát módosító javaslatom második részének lényege az, hogy az "igénylõ+ kifejezés helyett a törvény végleges szövegében mindenhol "jogosult" szerepeljen. Köszönöm a figyelmet. (Kis taps.)

Homepage