DR. ÓMOLNÁR MIKLÓS (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is dr. Torgyán József képviselõtársamhoz hasonlóan a törvénytervezet 1., illetve 2. pontjához szeretnék a részletes vitában hozzászólni, azokhoz a paragrafusokhoz, melyek térben és idõben, illetve a kárpótlás nagyságának tekintetében korlátozzák a történelmi kárpótlás mértékét, vagy ahogy a Kisgazdapárt fogalmazni szeretett volna, a tulajdoni rehabilitáció ügyét. Az általános vitában többször elmondtuk már, hogy mi a reprivatizáció, a kistulajdonosok természetbeni kárpótlása mellett kardoskodtunk. Sajnos azonban szembe kellett néznünk politikai és jogi csatározásaink közepette egy olyan ténnyel, melyet nem lehetett megkerülni. Nem lehetett megkerülni a koalíciós egyeztetõ tárgyalásokon, és nem lehetett megkerülni akkor sem, amikor a jogszabályok egymáshoz illeszthetõségének a kérdésével néztünk szembe. És ez a kérdés az elõprivatizáció ügye. Mint ismeretes, ezt a törvényt tavaly szeptemberben fõként és elsõsorban a koalíció képviselõi szavazták meg, sajnos - és ezt kissé szégyenkezve mondom, ismerve a Független Kisgazdapárt programját - élénk kisgazdapárti segítséggel. Nem részletezem egy másik törvény részletes vitájában, hogy miként teszi lehetetlenné az elõprivatizációs törvény a természetbeni rehabilitációt, a teljes körû reprivatizációt. Csak annyit, hogy sor került már ennek alapján vendéglõk, boltok eladására vagy csak bérbeadására, de egyfajta elõvételi jog biztosításával. Kissé meghökkenve hallom, hogy most azok a reprivatizáció leghangosabb bajnokai - õk tudják, miért -, akik annak idején a leghangosabban kiálltak az elõprivatizációs törvény megszavazása mellett. Annak az elõprivatizációs törvénynek a megszavazása mellett, mely sajnos nemcsak politikailag, de jogilag is lehetetlenné tette a Független Kisgazdapárt reprivatizációs programjának a megvalósítását. A kérdéseket terészetesen a Független Kisgazdapártnak önmagának, saját kebelén belül kell feltennie. Ugyanakkor mások helyett szégyenkezem, amikor embereket, az igazságban, a tulajdoni rehabilitáció igazságában hívõ embereket képviselõtársaim egy törvény részletes vitájában olcsó propagandafogásokkal próbálnak megtéveszteni. Sajnos ez a kárpótlási törvény minden hibájával egyetemben egy kényszerû kompromisszum eredménye. Ki kell jönnünk egy törvénykezési, politikai és jogi zsákutcából. Mint ismeretes - az ellenzéki pártok többször kinyilvánították -, ellent fognak mondani ennek a törvénynek, nemmel szavaznak majd. A Kisgazdapárt úgy értékeli ezt a törvényt - kiindulva az 1. és 2. paragrafusából -, hogy részleges eredményeket hozhat. Igaz, csak 1949 nyarát követõen ad egyfajta részleges kárpótlást. De ha már itt tartok, akkor válaszolnom kell azokra a felvetésekre is, amelyek az elmúlt napokban különösen a svábság és a zsidóság kárpótlásával kapcsolatosan elhangzottak. Többen - joggal - szóvá tették, hogy a két kisemmizett jelentõs népréteg nem kapott még semmiféle kárpótlást. Elfeledkeznek ugyanakkor ezen érveket hangoztatók arról, hogy a Parlament már hozott ezzel kapcsolatban egy határozatot, miszerint szeptember 30-ig kötelesek leszünk rendezni az 1949-et megelõzõ kárpótlási tulajdoni rehabilitációs ügyeket is. Egyre azonban felhívnám azon ellenzéki képviselõk figyelmét, akik már elõre mondják, hangoztatják, hogy nemmel fognak szavazni erre az - ismételten hangsúlyozom: súlyos kompromisszumokat magában foglaló - kárpótlási törvényre. Amit e törvény keretében a Kisgazdapárt reményei szerint ezen a héten elfogadunk, az minden bizonnyal igaz lesz majd a svábság és a zsidóság kárpótlásának a kérdéseire is. Csak azon elvek alapján járhatunk majd el, mely elvek alapján az 1949-et követõ tulajdonon esett sérelmeket elrendezzük. Kérem minden képviselõtársamat, hogy ezt is tegye mérlegre, amikor dönt arról, hogy miképp szavaz a kárpótlási törvénnyel kapcsolatosan. Köszönöm. (Taps.)