DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor tavaly december 3-án a Kormány beterjesztette a kárpótlási törvényt, mi úgy gondoltuk, talán van esély arra, hogy olyan kompromisszum szülessen, amely a társadalom többsége számára elfogadható lesz. Úgy gondoltuk, hogy értelmes vitában képviselni lehet azoknak az érdekeit is, akiket az eredeti törvényjavaslat elfelejtett, s ezért mi is megtettük a jól átgondolt és összefüggõ törvényjavaslatainkat. Ezek közül csak háromra szeretnék most emlékeztetni. Az elsõnél abból indultunk ki, hogy amikor a feleslegesen összehordott és többnyire alacsony hatékonysággal mûködõ állami vagyont eladjuk azoknak, akik ezt esetleg majd jól tudják mûködtetni, akkor a bevétel szétosztásánál azt is meg kell néznünk, hogy mibõl keletkezett ez az állami vagyon, és mi a javaslattal szemben legalább három fõ forrást találtunk. Az egyik volt, amelyre a javaslat kitér, az állampolgároktól törvénytelenül elvett magántulajdon; a másik volt a külföldi kölcsönök; és a harmadik forrás, amirõl ez a törvényjavaslat elfeledkezett, az azoknak a munkája, akik itt az elmúlt negyven évben tisztességesen dolgoztak, s a munkájuk ellenértékének csak egy részét vették föl bér formájában, a többivel hozzájárultak az állami vagyon növeléséhez. És mi úgy gondoltuk, hogy ennél a kárpótlásnál ezekre az emberekre is gondolni kell. Úgy gondoltuk, nincs joga sem Kormánynak, sem pártoknak, sem Parlamentnek elfeledkezni róluk, hiszen míg ezek az emberek a gazdasági átalakulásnak csak a negatívumait fogják érezni - az inflációt, az áremelést és a munkanélküliséget -, közben az általuk is létrehozott állami vagyon eladása során néhányan dúsgazdagok lesznek. Ezért javasoltuk, hogy a tulajdonosi kárpótlási jegy mellett vezessük be a dolgozói kárpótlási jegyet is. Ezzel ugyan õk sem lettek volna teljes mértékben anyagilag kárpótolva, de legalább azt jeleztük volna, hogy itt, ebben a Parlamentben van 386 képviselõ, aki tudja, hogy az elmúlt negyven évben, politikai rendszertõl függetlenül, ebben az országban több millió ember volt, aki tisztességesen és becsületesen dolgozott. A módosító javaslataink második csomagja a mezõgazdasági munkából és a földbõl élõkre vonatkozik. Úgy gondoltuk, olyan megoldást keresünk, amelyik biztosítja, hogy az eddigi igazságtalanság jóvátevése nem okoz következõ igazságtalanságokat; olyan megoldást, hogy a jelenleg mezõgazdasági munkából élõk, a földeken dolgozók ne kerülhessenek olyan helyzetbe, hogy megszûnnek az életfeltételeik, csak azért, mert korábban nem volt birtokuk. Nem akartuk elfogadni, hogy ezek a keményen dolgozó, többnyire téeszben dolgozó emberek esetleg olyan szituációba keveredhessenek, hogy munkanélkülivé váljanak, miközben az állam a saját földjeibõl egymillió holdnyit jó pénzért értékesíteni fog. A harmadik módosító csomagunk arra vonatkozott, hogy ez a beterjesztett törvényjavaslat nagy hibát tartalmazott, ugyanis nem rendezte teljes mértékben a kárpótlásokat. Sõt, benyújtotta azt az igényt, hogy késõbb még további kárpótlási törvények fognak létrejönni. Én azt hiszem, hogy aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetek vitáját és az azt övezõ társadalmi feszültségeket, annak végigfut a hátán a hideg, ha arra gondol, hogy félévente, évente újabb kárpótlási törvényeket fogunk elfogadni. Hiszen ez két dolgot fog jelenteni. Az egyik, hogy addig a tulajdonviszonyok nem lesznek véglegesen rendezve, míg az utolsó kárpótlási törvényt el nem fogadjuk, tehát fékezni fogja a gazdaság élénkítését. A másik pedig, hogy a társadalmat egy állandó vita állapotában fogjuk tartani, szinte tudatosan ugrasztva ezzel egymásnak különbözõ rétegeket. Mi ezért azt mondtuk, hogy itt és most valamennyi kárpótlási igényt le kell rendeznünk. Azt mondtuk, hogy terjesszük ki a törvény hatályát a németek kitelepítésére vonatkozó intézkedések és a zsidótörvények áldozataira, és vegyük figyelembe mindazt, ami még ezen kívül esetleg jogos igény. De a végén jelentsük ki, hogy ebben az országban pedig a törvény hatályba lépését követõen kárpótlás nincs, és foglalkozzunk közös jövõnk építésével. Sajnos, a vita nem igazolta a várakozásainkat. Mi úgy tapasztaltuk, hogy a koalíciós pártok nem a társadalommal, hanem egymással akartak kiegyezni.