DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKgP): Köszönöm a szót, Elnök Úr! Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat 1-2. §-ával kapcsolatban kértem elsõ ízben szót, mert ha lehetõség van rá, miután az én módosító indítványom az egész törvényt, minden rendelkezését érinti, és egyszerre nem akarok valamennyi kérdéssel foglalkozni, ezért kértem, hogy a késõbbi paragrafusok kapcsán még nyilatkozhassak. Én úgy gondolom, hogy az 1. és a 2. § vitájával kapcsolatban a leglényegesebb kérdés annak az eldöntése, hogy miért részleges kárpótlás legyen, és miért ne reprivatizáció. Kénytelen vagyok még egyszer a részletes vita kapcsán ezzel a kérdéssel kapcsolatban véleményt nyilvánítani, mégpedig azért - igen tisztelt Elnök Úr és igen tisztelt Ház -, mert legalább négy olyan kérdéscsoport merül fel a reprivatizáció, illetõleg részleges kárpótlás vonatkozásában, amelyek igen jelentõs kihatással lesznek az egész gazdasági életünkre, az egész jogrendünkre - bármely esetben, tehát akkor is, ha helyesen foglalunk állást, akkor is, ha tévesen. Az én megítélésem szerint az 1. és a 2. § lényegében a törvény idõbeli hatályát érinti, személyi hatályát érinti, és érinti azoknak a vagyontárgyaknak a körét, amelyek kárpótlás alá kerülhetnek. Miért állítom én azt, hogy a kárpótlás alapvetõen elhibázott intézmény, és miért ajánlom helyette a módosító indítványomban a reprivatizációt? Erre több igen lényeges okom van. Vannak jogi indokaim, és vannak politikai indokaim. A jogi indokok közül kiemelném a Polgári Törvénykönyvnek a kártérítésre vonatkozó fejezetét, amely egyértelmûen meghatározza, hogyha ebben az országban bárkit is kár ér, akkor az államnak, illetõleg a személyeknek, bíróságoknak, hatóságoknak milyen jogszabályi rendelkezés alapján kell eljárniuk. Ez a polgári jogi reparáció elvét írja elõ, és ez alól senki ki nem bújhat, ez egy olyan törvényes kötelezettség és egy olyan törvényes jog, amely nemcsak a magyar jogrendnek képezi az alapját, hanem annak a nyugat-európai jogrendnek is, és annak a nyugati jogrendnek is, ahová mi igyekszünk, és amellyel kapcsolatban többször kijelentettük, hogy mi ilyen jogrendet kívánunk a hazánkban kiépíteni. Ha tehát a kárpótlás fogalmát fogja a Parlament elfogadni, és elveti a reprivatizációt, ezzel tulajdonképpen elvetette a magyar jogrendnek ide vonatkozó rendkívül fontos elõírásait is. Az én megítélésem szerint ebben az esetben az európai jogrenddel szemben is foglalunk állást, amelynek számos igen káros következménye lehet a hazánkra nézve. A másik kérdés tulajdonképpen, ami ebben a kérdéskörben feltétlenül a Ház elé kívánkozik, az már inkább politikai megítéltetési kérdés. Nevezetesen annak a kérdése, hogyha nem reprivatizáció lesz, hanem a Kormány elõterjesztését fogadja el a Ház, ebben az esetben nyilvánvaló, hogy a részleges kárpótlással és annak technikai részével, a vagyonjegy intézményével a kifosztók fognak további olyan jelentõs vagyontárgyakhoz jutni a kifosztottak terhére, amely Magyarország gazdasági és politikai jövõjét évtizedekre elõre károsan meghatározza. Legyen szabad rámutatnom arra, igen tisztelt Ház, hogy ebben a körben nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy itt lényegében abban a kérdésben dönt a Ház, hogy a kifosztottaknak kívánja-e visszajuttatni azokat a javaikat, amelyeket a kommunizmus négy évtized alatt elvett a kifosztottaktól, vagy pedig a kifosztóknak akarja juttatni a kifosztottak javait?! Akkor, amikor mi ennek a kérdésnek a jogi részében döntünk, egyben a politikai részét ekként fogjuk meghatározni. És az én álláspontom az, hogy ennek a Háznak egész egyszerûen nincs joga arra, hogy a kifosztottaktól további engedményeket kérjen, hogy a kifosztottakra további terheket rójon, mert ha odaadja a kifosztottak javait a privatizáció kapcsán, akkor azt a kifosztók fogják megszerezni, és ezzel hazánk egész gazdasági és - a gazdasági hatalomtól visszaváltható - politikai hatalmát a jövõ évtizedekre nézve épp a pártállam kedvezményezettjei javára fogja biztosítani. A harmadik érvcsoportom megint jogi érv. Nevezetesen itt ebben a körben arra utalnék, hogyha mi most a kárpótlás mellett foglalunk állást, ebben az esetben teljesen egyértelmû, hogy egy olyan jogi konstrukciót hozunk létre, amely következményeként az Alkotmánybíróság elé benyújtott kérelem kapcsán megint lehet majd vitatkozni, vajon alkotmányos-e ez a törvény vagy sem. Mert azt azért ország-világ elõtt meg kell mondani, hogy a reprivatizáció az egyetlen jogi megoldás, amelynél alkotmányjogi kifogást nem lehet felhozni! Az az egyetlen tiszta jogi megoldás. A kárpótlási törvényben írt megoldási formula azonban egy vegyesfelvágott, mely vegyesfelvágottban minden további nélkül a jogi kifogások özönét lehet felhozni. Ezért tehát egy idõzített bombát helyez el a törvény alá a Parlament, ha a Kormány elõterjesztése szerint fogja azt elfogadni. Végül legyen szabad rámutatnom arra, van még egy jogi indoka annak, amiért én a reprivatizáció mellett foglalok állást, és amiért a törvényjavaslat 1. §-a helyett ilyen rendelkezést kimondó másik 1. § hatálybaléptetését javaslom a Parlamentnek, ez a jogi indok pedig az öröklés rendjével kapcsolatos. Ugyanakkor ha reprivatizáció van, akkor nem lehet vita abban a kérdésben, hogyha már nem él a károsult, ebben az esetben az öröklés rendjének megfelelõen kell az õ javairól rendelkezni. Ha viszont a megoldás a kárpótlás - amelyet a Kormány javasol -, ebben az esetben a kárpótlás maga után hozza, hogy ott már nem az öröklés rendjének megfelelõ megoldást kell mindenféleképpen alkalmazni, ettõl ebben az esetben már el lehet térni, ami viszont megint visszahat az egész polgári törvénykönyvünkre, ennek az ország második legfontosabb törvényének az alapvetõ rendelkezéseire fog kihatni akkor az általunk hozott törvény, márpedig a Kormány sem állíthatja magáról, hogy ilyen szándékkal nyújtotta volna be a kárpótlási törvényt. Ezért javaslom az igent tisztelt Háznak, hogy az 1020-as szám alatt a Kormány által benyújtott kárpótlási törvény idevonatkozó rendelkezései, tehát 1. és 2. §-a helyébe az én módosító indítványomban írt rendelkezéseket fogadja el. Köszönöm a szót. (Gyér taps.)