ELNÖK: Tisztelt Országgyûlés! Ismét a házbizottság korábban hozott általános érvényû állásfoglalására hivatkozva javaslom a tisztelt Országgyûlésnek, hogy a törvényjavaslatot tûzze napirendjére. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyûlés 155 "igen"-szavazattal 66 ellenében, 38 tartózkodás mellett az önálló indítvány napirendre tûzése mellett foglalt állást. Bejelentem, hogy Böröcz István és Oláh Sándor képviselõtársaink a Független Kisgazdapárt részérõl együttes önálló indítványt nyújtottak be az 1949. augusztus 20. és 1990. április 8-a között folytatott politikai, gazdasági és kormányzati tevékenység tényszerû feltárására és elemzésére felállítandó országgyûlési vizsgálóbizottságról. Az elõterjesztést 2204-es számon kapták kézhez képviselõtársaim. Megkérdezem a két indítványozót, melyikük kíván rövid indoklást fûzni hozzá. Böröcz Istváné a szó.