DR. HORVÁTH TIVADAR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm az interpellációmra írásban adott válaszát. Azt gondolom azonban, hogy a válasz minden jó szándékú törekvése ellenére sem képes kiküszöbölni a TÁKISZ-okkal, tehát a területi, államháztartási és közigazgatási információt szolgáltatókkal kapcsolatos kormányrendeleti jogalkotás és az ezáltal létrehozott intézmény meglevõ hibáit. Sajnos ez a körülmény az én viszonválaszom tartalmát is alapvetõen meghatározza. A magam részérõl akceptálni tudom a Kormánynak azt a törekvését, hogy a Kormány és az önkormányzatok között az információkkal való ellátást és az információellátásnak valamilyen szervezeti formáját egy intézményes kapcsolódókör beiktatásával biztosítsa. Változatlanul fenntartom azonban azt a véleményemet, hogy ennek a jogszabálynak a létrehozása nem volt minden szempontból átgondolva, és hogy a hatályos jogszabályi és a jelenlegi intézményi környezettel összehangolatlanság és inkonzisztencia mutatkozik. A rendeletet hónapokkal azelõtt bocsátották ki, hogy a Parlament megalkotta volna az önkormányzatok és a dekoncentrált államigazgatási szervek feladatkörérõl és hatósági jogkörérõl szóló törvényt. Az állami népesség-nyilvántartás körében a köztársasági megbízottak törvényességi felügyeleti jogkörének tartalma tehát ma még tisztázatlan, és ezzel kapcsolatban a TÁKISZ-oknak az informatikai feladatai sem értelmezhetõk kiadott jogszabállyal összhangban egyértelmûen. A TÁKISZ-okról szóló 19/1991. kormányrendelet megalkotása véleményem szerint eleve kész helyzet elé állítja a késõbbi jogalkotási folyamatot. A TÁKISZ-oknak valóban nincs törvényességi felügyeleti jogkörük, akkor viszont a köztársasági megbízottak leendõ törvényességi felügyeleti jogköre válik tartalmatlanná azzal, hogy a napi felügyeleti beavatkozáshoz, a hibás bizonylatok javításához nem lesz kellõ áttekintése, mivel a bizonylatok elõfeldolgozása és rögzítése, majd az ANH-nak való továbbítása a TÁKISZ- szervezeteknél történik. Azt hiszem, hogy az egésszel kapcsolatban az az alapprobléma, hogy ma Magyarországon egy informatikai és adatvédelmi alaptörvény alaphiányát érezzük, ez kihat az összes garanciális szempontokra. Hadd utaljak csak a TÁKISZ-formációban rejlõ alapvetõ veszélyre, amelyet sajnos számomra a miniszter úr válasza sem tudott eloszlatni, tekintettel arra, hogy a TÁKISZ-ok az állampolgárok és az önkormányzatok alanyi körére vonatkozóan hatósági adatgyûjtést is végeznek. Emellett a szóban forgó kormányrendelet felhatalmazza õket vállakozási tevékenységgel, amelyet intézmények és gazdálkodó szervek számára végezhetnek. A korszerû adatvédelemmel rendelkezõ országokban mindenütt törvényi felhatalmazással végezhetnek különbözõ állami szervezetek adatgyûjtést, hogy ezek a szervezetek rendelkezzenek mások adataival. Meggyõzõdésem, hogy egy ma már létezõ garanciális adatvédelmi törvény kizárta volna a TÁKISZ-okhoz hasonló intézményi szabályozást. Mivel ott a jogi szabályozás eddig egyrészt hivatali szemléletû volt, elsõsorban a technikai adatvédelemre irányult, szinte észrevehetetlenül születtek olyan alapdöntések, hogy a technikai célszerûséggel szemben a jogvédelem szempontjait nem mérlegelték kellõen. Csak a legutóbbi eseményre hadd utaljak: az Alkotmánybíróság döntése, amely a személyi számok korlátlan alkalmazását szüntette meg, amely döntés tartalmát még nem ismerjük, de mind a szóban forgó intézményt, mind a késõbbi jogalkotásunkat ez a fejlemény befolyásolhatja. Ezen problémák miatt, sajnos, a miniszter úr válaszát nem áll módonban elfogadni. Köszönöm a figyelmet.