DR. SZABÓ IVÁN, a gazdasági bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! A gazdasági bizottság többször is megtárgyalta az elõterjesztést, és hasonlóan foglalt állást az alkotmányügyi bizottsághoz, helyesebben a mienk hamarabb foglalt állást, s ugyancsak nem támogatja a gazdasági bizottság. Az utóbbi idõben, amikor ez a kérdés - ha szabad így mondanom - ismét felmelegítõdött, azért nem támogattuk, mert úgy ítéltük meg, hogy részben zavarná az esetleg elfogadásra kerülõ kárpótlási törvényt, másrészt pedig az új szövetkezeti törvénnyel kapcsolatosan egy rövid idõszakra átmenetileg más szabályozást vezetne be, ez nem volna célszerû, hogy folyamatosan ugyanabban a kérdésben változó törvények jelenjenek meg. Addig úgy gondoltuk, már ki kell bírni a régivel, bár a szemléletével és az elérni kívánt céllal egyetértettünk, magával a most végrehajtandó módosítással nem.