Tartalom Elõzõ Következõ

DR. TARJÁN LÁSZLÓNÉ, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én szeretném a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium részérõl elõször is örömünket kifejezni azért, hogy a Duna környezetvédelmével kapcsolatos javaslat az Országgyûlés plénuma elé kerülhetett. Úgy gondolom, ez a tény is jól példázza azt a sokoldalú törekvést, amely az elmúlt idõszakban több ország kormányzati szervei és nemzetközi szervei részérõl a Duna vízminõségi állapota romlásának megállítására, illetve annak javítására irányult. Tárcánk és személyesen Keresztes K. Sándor miniszter úr több elõzmény után 1990 júniusában kezdeményezte az érintett nyolc ország minisztereinek egy, a Duna-medence ökológiai helyzetének javítását célzó nemzetközi egyezmény elõkészítésének megkezdését. Ismeretes önök elõtt, hogy a Duna ügyében az elmúlt idõszakban rendkívül sok irányú és összetett nemzetközi aktivitás bontakozott ki. Hadd utaljak itt a szófiai találkozóra - amire képviselõtársam is kitért már -, a Duna menti országok deklarációjára és több nemzetközi szervezet kezdeményezésére. Ezek azonban többnyire tudományos, módszertani kérdésekre és tapasztalatcserékre és a követendõ magatartási normák deklaratív jellegû megfogalmazására koncentrálódtak, és nem arra az általunk kezdeményezett egyezmény alapvetõ céljára, nevezetesen arra, hogy a nemzetközi jog kötelezõ erejû normáival, tehát nemzetközi szerzõdéssel állítsuk meg a legkritikusabb szennyezéseket, és érjük el, hogy a Duna-medence több helyen ma már kritikusnak nevezhetõ környezeti állapota ne romoljon tovább, illetve közösen meghozott intézkedéseink kapcsán javuljon. A Duna menti országok miniszterei kezdeményezésünket pozitívan fogadták, és ez a nemzetközi szervezetek között is élénk visszhangra talált. Ennek alapján tárcánk meghívására került sor ez év február 12-13-án nyolc dunai ország kormányszakértõinek budapesti találkozójára, ahol igaz - el kell, hogy mondjam - nem kis vita után, de végül is a résztvevõk egyetértettek abban, hogy meginduljon a Duna-medence ökológiai egyezmény konkrét elõkészítése. Az állásfoglalásból a leglényegesebb résznek azt tartom, amely kimondja, hogy a létrehozandó egyezménynek biztosítani kell, hogy a Duna-medence jelenlegi állapotán változtatni csak az ökológiai szempontok kellõ figyelembevételével lehet. Emellett természetesen alapvetõ cél a víz, a föld, a talaj - és különös hangsúlyt szeretnék az élõhelyek változatosságának fenntartására és a természetközeli állapot helyreállítására is fordítani. A kormányszakértõk állásfoglalása ezt a Duna-medence országai közös, hosszútávú érdekeinek nyilvánították. Az állásfoglalás azután részletesen is intézkedik a kidolgozandó egyezmény tartalmi irányvonalairól, módszereirõl és ezeknek a konkrét ütemezésérõl is. Hadd soroljam fel azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyeket a kormányszakértõi tanácskozás elfogadott. Ezek nevezetesen: a Duna-medencében jelentkezõ környezetvédelmi problémák számbavétele, a Duna térségét érintõ, jelentõs környezeti vonatkozású megállapodások együttmûködésének felülvizsgálata, a közvéleményt is különösen foglalkoztató térségek, és utalnék itt az elõbb tárgyalt Bõs ügyének kiemelt súlyú kezelésére, de a legfontosabb környezeti elemek célállapotának és a szükséges eszközrendszerének a meghatározására is. A határok menti közös, természeti értékekben jelentõs területek nemzeti parkká vagy tájvédelmi körzetté nyilvánítása nyilvánvalóan egységes kezelési elvek kidolgozását igényli. A létesítendõ nemzeti parkok vagy tájvédelmi körzetek úgynevezett puffer- területein mintaértékû komplex gazdálkodási rend kialakítása szükséges, amelyeken a gazdálkodás környezetbarát módon, tehát a hagyományokat és régi értékeket helyreállítva valósul meg. Nem utolsósorban említeném meg a Duna- medence változatos tájszerkezetének, jellegzetes táji adottságainak védelmét, ezek megõrzését. Tisztelt Országgyûlés! Miközben az elõbb említett munkálatok folytak, megindult a ma elénk került és itt most tárgyalásra került országgyûlési határozat elõkészítése is. Mi ezt a minisztériumunk részérõl rendkívül pozitívan értékeljük, hiszen erõsítést és támogatást nyújtott eddigi tevékenységünkhöz, és megerõsít bennünket a további lépések helyességében. Az országgyûlési határozattervezet elsõ pontja azonban, amely felkéri a Kormányt, hogy az érintett országok kormányainál kezdeményezze egy átfogó környezetvédelmi Duna-egyezmény megalkotását, olyan értelemben már teljesült, hogy a kormányszakértõi állásfoglalás tulajdonképpen megszületett errõl, és a munka továbbfolytatására vonatkozóan is egyértelmû. Ezért azt javasoljuk, hogy ezt a pontot a tisztelt Országgyûlés azzal a módosítással fogadja el, hogy a Kormány a dunai országok kormányaival az 1991. február 12-13-i budapesti tárgybani tanácskozás eredményeit figyelembe véve folytassa tovább a tárgyalásokat. Szeretném kiemelni azt is, hogy a határozati javaslat azon pontjaival, amelyek közös nemzeti parkok vagy tájvédelmi körzetek létrehozására vonatkoznak, nemcsak messzemenõen egyetértünk, hanem ennek érdekében a megalapozó munkát és a nemzetközi tárgyalásokat is megkezdtük. Szükségesnek tartjuk ugyanakkor a tervezett nemzeti parkok, illetve a tájvédelmi körzetek területének elõzetes, komplex környezeti állapotfelmérését. Ennek alapján vizsgálnunk kell a termelési tevékenységek környezeti kockázatát, a már bekövetkezett szennyezések környezeti hatását, és el kell készítenünk az érintett országok illetékes szerveivel együtt a környezeti kockázatok csökkentésének és a szennyezések szanálásának programját is. A védetté nyilvánítás kérdésében tehát felelõsen kívánunk cselekedni, és itt fontosnak tartanám megjegyezni, hogy javaslatainkat, kezdeményezéseinket Európa csak akkor veszi komolyan, ha meglévõ védett területeink intenzív fejlesztését tovább folytatjuk, erõteljesebbé tesszük. A tervezett országgyûlési határozat e kérdésekben is iránymutatást ad, amelyet az érintett országok illetékes szerveivel megkezdett és folytatandó tárgyalásokon messzemenõen követni kívánunk. Tisztelt Országgyûlés! Tárcám a kormányszakértõi budapesti találkozón elfogadott határidõk szerinti módosítással - amit - hadd utaljak rá - Dragon Pál képviselõtársam módosító javaslata már többnyire tartalmaz, ezt azonban még pontosítani kell a tárcával messzemenõen támogatja a tervezetet, és azt a tisztelt Országgyûlésnek is elfogadásra javasolja. Köszönöm türelmüket. (Taps.)

Homepage