BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elõbb kértem szót, de sajnos nem kaptam. Elnézését kérem, hogy tényleg késõbb nyomtam meg a gombot, és Ön már akkor nem pillantott a képernyõre. Ellentétben a FIDESZ fölszólalójával, én támogatom ennek az indítványnak az elfogadását mint az érintett terület országyûlési képviselõje. Rendkívül fontos határozatról van szó. Nem kívánok hozzá módosító indítványt beterjeszteni, de remélem, hogy az 1. pont utolsó bekezdése, amelyik arra vonatkozik, hogy ezen a területen a rehabilitációt meg kell csinálni, nemcsak arra vonatkozik, hogy az építés által érintett terület - a Duna-meder - helyreállításra kerül, hanem azt is jelenti, hogy az építés által konkrétan nem érintett, de dúlás-túrás által sújtott Ipoly-környék is részesül ebbõl a rehabilitációs keretbõl, és megtörténnek azok a beruházások is, amelyek ezen a területen elmaradtak, pontosan az építkezés miatt. Ezeknek a falvaknak évtizedeken keresztül azt mondták, azért nem kapnak telefont, azért nem lesz szennyvízépítés most, nem lesz vízvezeték, mert majd épül a gát, és akkor annak leple alatt minden elkészül. Most, hogy az építkezés leállt, rettenetes helyzetbe kerültek ezek a falvak. Ugyanis a pénz is elfogyott, és azokat, amiket eddig nem csináltak meg, és az ország többi települése többé-kevésbé megkapott, mégpedig központi keretbõl, õk most saját keretbõl lesznek kénytelenek megépíteni. Nem beszélve arról, hogy munkahelyteremtõ beruházások sem történtek ezen a területen, ugyancsak arra hivatkozva, amit az elõbb mondottam. Tehát úgy tudom elfogadni ezt az indítványt, hogyha ebbe a "rehabilitáció" szóba beleértõdik mindaz, amit az imént elmondtam. Aki elmegy erre a területre ,és megtekinti a nagymarosi építési területet, az láthatja, hogy itt nem kis munkáról van szó. De aki elkezd beszélgetni az emberekkel, annak rá kell jönnie arra, hogy ezek az emberek ezen a területen élnek. Félnek attól, hogy tényleg nem lesz munkájuk,és akkor nemcsak az egyén, a család lehetetlenül el, hanem ellehetetlenülnek azok az önkormányzatok is, amelyek ezeken a területeken mûködnek. Ugyanis hogyha nincs keresõképes lakosság, nincs adófizetõ, akkor nem lehet megvalósítani a beruházásokat. Ezeket pediglen meg kell csinálni mindenképpen, ugyanis az ország egyik leglátogatottabb üdülõkörzetérõl is szó van, nem beszélve arról, hogy a Börzsöny túlsó oldalán, az Ipoly partján, egészen föl a Nógrád megyei határig ezek a falvak többé-kevésbé ez által az építés által sújtottak. Meg kell építeni ezen a területen egy vízmûvet, ami tulajdonképpen Bernecebarátiig összeköttetésbe kerül az ott már megépült vízmûvel, hogy biztos, jó minõségû, iható vízzel tudjuk ellátni ezt a területet. Gondolom, a szlovákiai oldallal könnyû lesz megegyezni a közös kérdésekben. Engem mint a terület országgyûlési képviselõjét már megkerestek szlovák oldalról. Ugyanis jó néhány falunak az Ipoly túlsó partján nincs iható vize. Ugyanis azon a területen az altalaj nem sóderos, nem tudnak iható vizet nyerni, tehát úgy gondolják, hogy a magyar területeken fúrt kutakból el tudnák látni a túlsó oldalt is ivóvízzel. Tárgyaltam a területileg illetékes vízmûvel: ez gyakorlatilag megoldható. Hidak vannak a területen, tehát a víz át is vezethetõ. Remélem, mindegyik oldalon a józan megfontolás fölülkerekedik, és ezt a kérdést, amit azt hiszem, hogy együtt rontottunk el vagy rontottak el az elõzõ vezetõk, helyre tudjuk hozni, és ez a terület végre megkapja azokat a pénzeket, amibõl fejlõdésnek indulhat, ugyanis a fejlõdésre ezen a területen rendkívül nagy szükség van. Támogatom - még egyszer mondom - az indítványt és elfogadásra javaslom. Köszönöm szépen. (Taps.)