DR. MÁDL FERENC tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bizonyára ismeretes, hogy a Kormány az elmúlt hónapokban ismételten foglalkozott a vízlépcsõrendszer problémáival, feloldási gondjaival. Az is ismeretes, hogy a közeli napokban tárgyalásra kerül sor a Cseh és Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság tárgyaló delegációja között. Ennek a tárgyaló delegációnak a vezetésére - erre a nem könnyû feladatra, biztosan senki sem irigyel - én kaptam megbízást. Mint a Kormány tagja, és ebben a minõségemben is szeretném tájékoztatni az Országgyûlést, hogy amikor a Kormány a kérdéssel foglalkozott, kialakította a maga állásfoglalását, ami lényegileg harmonizál - nem százszázalékosan azonos, de mondat szerint azonos -, tartalmában azonos az országgyûlési határozattervezettel. Azért is nyugodtan mondhatom a Kormány nevében, hogy a Kormány támogatja a határozati javaslatot, és az elfogadását is javasolja az Országgyûlésnek. Nem kívánok a részletekbe bocsátkozni Pap János felszólalását illetõen. Egyébként minden felszólalónál érzõdik a felelõsségtudat, biztosan sok tanácsot adhatnának, szükség is lesz rájuk ezen a héten és azt követõen is. Pap János néhány megjegyzésére reagálnom kell. Az egyik az osztrákokkal folytatott tárgyalások kimenetele, a nagymarosi munkálatok elszámolásának mikéntje. Talán ismeretes, hogy azokban is volt már megbízatásom a Kormány részérõl, így valóban elég közelrõl ismerem, hogy mi történt. Hosszú idõt töltöttem vele. Az volt a magyar fél koncepciója, hogy amilyen pontosan csak lehet, közelítsük meg, hogy ténylegesen mit végzett el az osztrák fél forintosítva és schillingesítve. Ennek megítélésével kell majd számolnunk, ha perre kerül a sor, amivel megfenyegettek bennünket. Amennyire emberileg lehet, meggyõzõdtem arról, hogy azokat az információkat, amiket - ahogyan õk mondják - a fizikális felmérést illetõen kaptam, ennek forintosítását és schillingesítését illetõen, akik ezeket az információkat adták, mélyen elemezték a helyzetet, számoltak, osztottak és szoroztak. Ennek alapján az az érzésem, hogy az a megállapodás a végén fair volt. Valóságos tartozásainkat ismertük el, megúsztuk ennek folytán azt a terhet, amit a két ország viszonyában a per jelentett volna, valamint megúsztunk volna még több száz millió schillingköltséget. Ezt szerettem volna elmondani Pap János felszólalásának egyik elemét illetõen. A másik a Bõs-Nagymaros, most már csehszlovák és magyar relációk tekintetében tett megállapításainak egyike, miszerint a Kormány komolyan foglalkozott volna bármelyik, ún. köztes variánssal, amilyen a C és más változatok. Ehhez azt kell elmondanom, hogy a Kormány soha nem kapott semmilyen változatot a másik féltõl. Ezek informálisan terjedtek el, váltak ismertté Magyarországon. A másik fél részérõl egyértelmûen meghatározott variációt, hogy akkor ezt vagy azt elfogadna-e Magyarország, nem kaptunk. Hogy most mit fognak mondani, nem lehet pontosan tudni. Ezek informálisan elterjedt elképzelések, amikrõl õk maguk többször mondták, hogy azok igazából nem tekinthetõk hivatalos változatnak. Azokat állandóan átírták még ebben a nem hivatalos formájukban is, visszavonták, és különbözõ más variációkban tették valahogy ismertté a közvélemény számára és a magyar szakértõk számára is. Végezetül harmadik megjegyzésként azt mondanám el, hogy e variációkat illetõen ezeknek az elõadására most sor kerül: nem készülünk variációk tárgyalására, minket kötelez majd a Parlament most várható döntése, amire még egyszer azt mondom, hogy a Kormány állásfoglalásával harmonizál, azonos. Tisztességes kötelességem, hogy a tárgyalásoknál ezt képviseljem. Ezt is fogom tenni. Köszönöm szépen. (Taps.)