Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KISS RÓBERT, a környezetvédelmi bizottság elõadója: Tisztelt Országgyûlés! Ez a határozati javaslat, amely önök elõtt áll, vagy amelynek döntése elõtt állunk, tavaly július 4-én került beadásra, illetõleg ennek az elõzménye 190-es számon. Ennek a címe az volt, hogy "A bõs-nagymarosi vízlépcsõrendszer végleges elhagyásáról". Ezt Pap János képviselõtársammal közösen követtük el, majd utána tekintettel arra, hogy számos módosító indítvány érkezett a határozathoz, a környezetvédelmi bizottság új határozatok, illetõleg határozat megfogalmazásába kezdett. Ez a határozat kétfelé vált. Egyik oldalról a bõs-nagymarosi vízlépcsõrendszerrel kapcsolatos kormányzati feladatokra, a másik pedig az egyes nemzetközi természetvédelmi feladatokra vonatkozik. Több változatot megért ez a határozat, mint ahogy az elnök úr is mondta. Ezen túl is volt még néhány változata, de úgy gondolom, hogy most már teljes egészében megtárgyalta a bizottság az alkotmányügyi bizottsággal, a külügynek a képviselõivel és mindenkivel, aki itt valamilyen módon közremûködött, vagy valamilyen módon érintett ebben a határozatban. Tulajdonképpen az eredeti határozat is és ez a határozat is két, nem egészen elkülöníthetõ részbõl áll. Az egyik rész, az elsõ része a jelenleg is hatályos 1977. évi szeptember hó 16. napján aláírt szerzõdésnek a megszüntetésére vonatkozik. Ez a bõs-nagymarosi vízlépcsõrendszer megvalósításáról és üzembehelyezésérõl szóló államközi szerzõdés jóváhagyásáról rendelkezõ törvényerejû rendelet. Ezen túl azonban tekintettel arra, hogy ez a vízlépcsõrendszer bizonyos mértékben már megépült, a következõ részében egy újabb szerzõdés megkötésére vagy egyezmény létrehozására hívja fel vagy kéri fel a Kormányt. Ennek azonban - ellentétben ezzel az 1977-es szerzõdéssel - három fõ pontját emeli ki a bizottság, illetõleg a határozat tervezete. Az elsõ pontja az, hogy a "térség ökológiai, természeti értékeinek helyreállítása, illetve fenntartása, mindenekelõtt az ivóvízkészletek megõrzése". A második: az árvíz elleni védekezés, és a harmadik: a térség természeti viszonyaihoz illeszkedõ hajózás kialakítása. Ennek hangsúlyozása azért volt szükséges, mert a hajózási problémák kapcsán a csatornának a feltöltésérõl is szó esett, és ezért tartotta szükségesnek a bizottság hangsúlyozni, hogy "természeti viszonyaihoz illeszkedõ hajózás". Felhívja az Országgyûlés a Kormányt, hogy dolgozzon ki terveket az érintett területek rehabilitációjára, illetõleg helyreállítására. A második részében a korábbi rendelkezésnek a megerõsítése, illetõleg a Cseh és Szlovák Köztársasággal kapcsolatos tárgyalásokon a legkorábban elérendõ cél került kinyilvánításra, a felfüggesztés. A 3. pontban pedig a költségvetési bizottságnak a javaslatára az, hogy a gabcikovói, nagymarosi vízlépcsõrendszer állami nagyberuházásának azonnali lezárása és az elvégzett munkák teljes pénzügyi átvilágítása és legutoljára az, hogy a Kormány havonta beszámol a környezetvédelmi bizottságnak az ezzel kapcsolatos tevékenységérõl. Azt gondolom, hogy ez a határozati javaslat valamennyi pártnak az elképzelésével találkozik, illetõleg valamennyi pártnak a programjával, sõt nagymértékben a kormányprogrammal is, mert a kormányprogram kimondja, hogy "a Kormány új globális gondolkodást, ökológiai szemléletet tükrözõ célokat követ, együtt kíván mûködni a Cseh és Szlovák Köztársasággal közös tévedésünk ökológiai szemléletû korrigálására". A bizottság tehát sokadik javaslatként ezt a 2182. számon benyújtott határozati javaslatot támogatja. Köszönöm szépen. (Taps.)

Homepage