DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Az ügyrendi bizottságban dr. Hack Péterrel és dr. Tölgyessy Péterrel együtt vettem részt a Szabad Demokraták Szövetsége részérõl. Az elõterjesztéskor nagyon sok észrevételünk volt. Kónya Imre utalt rá, hogy a bizottságban nagyon intenzív, nagyon konstruktív munka folyt. Ennek keretében örömmel kell elmondanom, hogy módosító indítványainknak túlnyomó része bekerült a végleges tervezetbe. Az elõterjesztéssel ezért a Szabad Demokraták Szövetsége a frakcióülésen kialakított álláspontnak megfelelõen egyetért. Meg kell azonban jegyeznem, hogy frakcióülésünkön az ügyrendet érintõen további nagyon lényeges újabb ötletek, újabb módosítási javaslatok elhangzottak. A jelenlegi Házszabály-módosítást ezzel nem akarjuk késleltetni. Frakcióülésünkön azonban elhangzott, hogy a jelenlegi feszített munkatempó mellett nagyon kérdéses, hogy a Kónya Imre által is ígért 1-2 hónapos idõn belül a végleges Házszabály nagyon sok tekintetben a mostani módosításokon túlmenõen is akadályozza a Parlament érdemi munkáját, többek között éppen az egyharmados szabállyal kapcsolatosan Kónya Imre felvetése is feltétlenül meggondolandó. A mi részünkrõl hangzott el eredetileg ez a javaslat, de elképzelhetõ, hogy továbbfejlesztése megfelelõ garanciák mellett az egész parlamenti szavazási procedúrát fel tudja gyorsítani. De ezen túlmenõen még nagyon sok más olyan egyszerûsítõ, módosító javaslat elképzelhetõ, amelyet az egy év tapasztalatai alapján meg tudnánk fogalmazni. Ezért a Szabad Demokraták Szövetsége nagyon nyomatékosan igényli, hogy a már elõterjesztett végleges Házszabály-tervezettel, egységes szerkezet Házszabály- tervezettel az ügyrendi bizottság folyamatosan foglalkozzék, ezt a munkát minél elõbb kezdje meg, és feltétlenül igényeljük, hogy a végleges Házszabályt, amely az Országgyûlés tevékenységének meggyorsítását és ezzel az egész ország jövõjére kiható országgyûlési tevékenységet fel tudja gyorsítani, minél elõbb az ügyrendi bizottság tárgyalja meg. Köszönöm szépen. (Taps.)