Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SZENDREI LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Bejelentem, hogy a tárgyalás alatt álló törvényjavaslathoz módosító indítványt terjesztettem elõ 2181-es sorszám alatt. Reményeim szerint még ma vagy holnap a délelõtt folyamán valamennyi képviselõtársamhoz ez el fog jutni. A módosító indítványom érintené az Ügyvédi Kamarába való felvétel elutasítása esetén a jogorvoslati lehetõséget, amellyel kapcsolatban egyébként már több módosító indítvány is beérkezett. Olyan módon javaslom megoldani, hog a kamarai elutasító határozat ellen a közvetlen jogorvoslat bírósági hatáskörbe kerülne a határozat kézbesítésétõl számított 30 napon belül. A másik javaslat egy kiegészítése lenne a fegyelmi eljárás elrendelése ügyében olyan módon, hogy az elrendelt fegyelmi eljárást ne lehessen kiterjeszteni, az eljárás kerete az indítvány keretén belül maradhasson. Ennek az lenne a magyarázata, hogy felesleges ún. turkálást nem engedne meg az ügyvédi tevékenységben. Kizárólag arra szorítkozna, amire elrendelték magát a vizsgálatot. A harmadik részében a kamarai önkormányzat választásával kapcsolatban említeném meg a javaslataimat. Úgy gondolom, azt, hogy hány tisztségviselõt válasszanak az ügyvédi kamarák és a tisztségviselõk jelölésének milyen legyen a szabálya, magának a kamarának kell eldöntenie. Az eredetileg tervezett módosításaimat sokkal szélesebb körûen gondoltam benyújtani, amelyet azonban átgondolás után visszavontam, mert úgy éreztem, hogy a jelenlegi helyzet még nem érett meg ezekre a javaslatokra. Nézetem szerint nincs többszintû önkormányzat még szakmai területen sem. A mostani javaslat fenntartja a kétszintû önkormányzatot. Úgy vélem, hogy ennek a megszüntetésére a közeljövõben megalkotandó képviseleti törvényben sort kell keríteni. Ezért álltam el az ilyen irányú javaslatomtól. Arra kérem a Tisztelt Országgyûlést, hogy a módosító javaslataimat támogassa. Köszönöm szépen. (Taps.)

Homepage