Tartalom Elõzõ Következõ

BOROS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségû szervek feladat- és hatáskörérõl szóló törvényjavaslat tipikus esete az "aki sokat markol, keveset fog" közmondás lényegének. Ezen állításomat ékesen bizonyítja, hogy a benyújtott módosító javaslatok egy része a centralizációra való törekvést igyekszik oldani számos paragrafus teljes elhagyásával, más része pedig a szakmai hiányosságokat pótlandó, megpróbálkozik javítani a tervezeten. Messze kerültünk attól az elképzeléstõl, hogy a köztársasági megbízott a törvények õreként felügyeletet gyakorol, hiszen a törvényjavaslat a végrehajtó hatalom számos stallumával ruházza fel. Úgy gondolom, hogy a teljes körû hatalomgyakorlás elemei közül csak a pallosjog és a jus primae noctis hiányzik, de ami késik, nem múlik. Tisztelt Képviselõtársaim! Az elõttünk fekvõ törvényjavaslat sok ellentmondásra keresi a helyes választ. Sajnos, csak nagyon ritkán találja meg. Így például tovább mélyíti azt a válsághelyzetet, amely az erõs egyéniségû polgármesterek és a választott testületek között kialakult szerte az országban. Hoszszan sorolhatnám, de nem ezért kértem szót, hanem hogy az 1654-es számon benyújtott módosító javaslataimat ajánljam szíves figyelmükbe. Én is kívánatosnak tartom a minél tartalmasabb együttmûködést az önkormányzati testület és a helyi rendõrség között. Csak közbevetõleg jegyzem meg, hogy szülõvárosom, Sopron önkormányzati testülete alapítványt hozott létre a közbiztonság javítását szolgáló technikai és egyéb feltételek biztosítására. Egyszóval örvendetesnek tartom, hogy lehetõvé tesszük az önkormányzatok számára a rendeleti úton való feladatmeghatározást a rendõrség számára. Ha a szükséges feltételeket az önkormányzat biztosítja, a rendelet végrehajtása nem tagadható meg. Javaslatomnak az a lényege, hogy a szükséges feltételek mibenlétét, miután ez szakmai kérdés, a rendõrség vezetõjének véleménye alapján lehessen csak meghatározni. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat 83. szakasza rendelkezik a fõépítész kötelezõ alkalmazásáról. Ennek elhagyását javasolom, azaz az önkormányzat döntsön a kérdésben. Azt ugyanis képtelenségnek tartom, hogy fõépítészre az ország minden önkormányzatának szüksége van. De ha valaminek okán mégis így lenne, úgy járnánk a pályázatokkal, mint a jegyzõk tekintetében; nem találunk annyi szakképzett embert. A törvényjavaslat 84. szakaszát javasolom elhagyni, mert szakmailag nem tudok olyan építésrendészeti ellenõrzési feladatot elképzelni, amelynek végrehajtásába a rendõrség vagy a közterület-felügyelõ bevonható lenne. Ezeknek a feladatoknak az ellátása építési szakértelmet, nem pedig egyenruhás kísérettel való fellépést igényel. Képviselõtársaim! A foglalkoztatási törvény részletes vitájában említettem, hogy nem szokás mások módosító javaslatait támogatni. A vitában örömmel konstatáltam, hogy rajtam kívül megtették ezt mások is, így ezt a hagyományt szeretném folytatni és ezzel általánossá tenni. A törvényjavaslat 82. szakasza megváltoztatásának szándékával az SZDSZ és az MDF részérõl is - Ráday és Gyurkó képviselõtársunk - nyújtottak be módosító javaslatot. Ezek lényege: centrális alárendeltségû szakhatóságként megyei építésügyi hivatalok mûködjenek. Mi Szocialisták általában ellene vagyunk a centralizációnak, de a kérdésben - nem az uniformizálás vádját cáfolandó - én egyetértek a módosítást javaslókkal. A beterjesztett törvényjavaslat megoldása számomra elfogadhatatlan, az építésügyi hatósági feladatok teljes körû jegyzõi hatáskörbe utalása szakmai balfogás, egyszerûen agyrém. Szakmai érintettségem okán tiltakozom a megoldás ellen, még akkor is, ha a kiadmányozást kiadja a jegyzõ, hiszen a döntés joga változatlanul laikus kézben marad. Én tudom, hogy a közvélemény néhány dologról úgy vélekedik, miszerint ahhoz mindenki ért a hazában - mint a futball vagy az építészet. Szeretném azonban arra felhívni a figyelmet: más kritizálni és más gyakorolni. Higgyenek nekem, az építészet egy nagyon szép, nagyon nehéz, nagy szakértelmet kívánó szakma. Ezt nem lehet laikusként a partvonal mellõl, kibicként mûvelni. Kérem, támogassák ezeket a módosító javaslatokat, mert egyébként hozzájárulnak e szép szakma elsorvasztásához, az épített környezet színvonalának továbbcsökkenéséhez. 1879-es számon a törvényjavaslat 112. szakaszához nyújtottam be egy módosító javaslatot. Ennek a javaslatnak az a lényege, hogy a megyei jogú város, ha a közgyûlése ekként dönt, tehát ezt kívánja, kapjon arra jogosítványt, hogy illetékességi területén könyvtárat, múzeumi szervezetet, illetve levéltárat mûködtethessen. Ehhez természetesen a szabályozás szerinti költség is illesse meg. Én az indokolásban leírtam, hogy ezt miért javasolom. Nem tagadom azt sem, hogy ebben elsõsorban soproniságom motivált. A soproni levéltár megszállott igazgatójának négyoldalas levelébõl két mondatot hadd osszak meg önökkel: "A soproni levéltár iratanyaga hazánkban páratlan értékû, egyedülálló és berendezése, valamint kiállítási komplexuma a legszebb; középkori okleveleinek száma 5400 darab, a kódexeké 300 darab. Tisztelettel kérjük, hogy városunk, Sopron, ismét magáénak tudhassa õsi kincses levéltárát, területi önigazgatásunk egyik gyöngyszemét." Éppen azért, mert ezt a javaslatot benyújtottam - amelyhez természetesen kérem az önök segítõ támogatását -, támogatom dr. Szájer József képviselõtársam csomagtervét, aki a törvényjavaslat kapcsán általában kívánja tisztázni a megyei jogú városok jog- és hatáskörét. Befejezésül, végezetül, Hölgyeim és Uraim, a 113. szakaszhoz benyújtott módosító javaslataimról szeretnék nagyon röviden említést tenni. Az elsõ szûkítené az önkormányzat hatáskörét abban a tekintetben, hogy mûalkotás elhelyezésérõl olyan középületben és középületen, amely nem az önkormányzat tulajdonában vagy kezelésében van, ne dönthessen a testület. A második a fõvárosi kerületi önkormányzatok számára garanciális szabályként biztosítaná azt a jogot, hogy nemcsak állást foglalhatna egy mûalkotás létesítése ügyében, hanem állásfoglalásával ellentétes döntést a fõvárosi önkormányzat ne hozhasson. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Kis taps.)

Homepage