Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KÓNYA IMRE (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Egy pontosítást szeretnék tenni a kisgazdapárti frakcióvezetõ-helyettes felszólalásához, nevezetesen azt, hogy a napirend kérdésének meghatározását egyáltalán nem az döntötte el, mint hogyha a többségnek az lett volna az álláspontja, hogy az Alkotmánybíróság mintegy felfüggesztheti a törvényhozás menetét. A leghatározottabban ki kell jelententem, hogy nincs Magyarországon olyan törvény, amelynek értelmében bárki megakadályozhatná a Parlamentet abban, hogy döntést hozzon. (Taps.) Azt azonban figyelembe kellett venni a napirend kialakításánál, hogy mikor az ötven-egynéhány Szabad Demokrata képviselõ elõterjesztette az elõzetes normapanaszt, hogyha ezt követõen a Parlament döntést hoz ebben a kérdésben, mégpedig a többség elképzelésének megfelelõ döntést - amire, hangsúlyozom, alkotmányos joga van a Parlamentnek -, akkor ezt föl lehet úgy fogni, mintha az Alkotmánybíróságra politikai nyomást kívánna gyakorolni a Parlament - ennek pedig a látszatát is el szerettük volna kerülni. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság bejelentette: elõrehozza a tárgyalását, és egy hét alatt letárgyalja ezt az ügyet, úgy gondoltuk, ez nem jelent olyan mérvû késedelmet - összefüggésben azzal, hogy a bizottságok még tárgyalták folyamatosan ezt a kérdést -, amely megengedhetetlen lenne az Országgyûlés munkája szempontjából, különös tekintettel arra, hogy valóban egyéb, fontos törvények - az önkormányzatok hatáskörével kapcsolatos és egyéb - is vannak, amiben elõre tudtunk haladni. Azt kívántam egyértelmûvé tenni: nekünk is az az álláspontunk, hogy az Országgyûlés szuverenitását a törvényhozás területén semmilyen más szerv nem korlátozhatja. Köszönöm szépen. (Gyér taps.)

Homepage