SOLT OTTILIA (SZDSZ): Elnök Úr! Miniszter Úr! Legfõbb Ügyész Úr! Elõször a legfõbb ügyész úr válaszára viszont válaszolnék néhány szóban. Részben elfogadom, és köszönettel veszem ezt a választ, azonban - hogy csak az utolsó mondatba kapaszkodjam - azt mondja a legfõbb ügyész úr, hogy a rendõr esetében is az ártatlanság vélelmébõl kell kiindulni. Ez igaz, biztos, hogy így méltányos, de az eljárások minden ilyen esetben dupla eljárások. Az eljárás nem a rendõr ellen folyik, hanem a kivégzett fiú ellen hatóság elleni erõszak címén, s ennek mellékkörülményeként vizsgálják a rendõrség fegyverhasználatát, és nem állt fenn és általában nem áll fenn az ártatlanság vélelme a hatóság elleni erõszakkal gyanúsított késõbbi áldozatok esetében. Ebben a balmazújvárosi esetben is - ez a válaszom már a belügyminiszter úrnak is szól - bizony nagyon súlyosak azok a körülmények, amik kiderültek. Ellentétben a feltételezésével, én igyekeztem a végére járni ennek a dolognak; természetesen sem magánnyomozó, sem rendõr nem vagyok, tehát ez a dolog nem lehetett szakszerû, de amennyire egy állampolgárnak és egy képviselõnek erre módja van, igyekeztem körültekintõ lenni. Így bukkantam arra a két ügyvédre, akik a vizsgálattal kapcsolatos kifogásokat összegyûjtötték - nálam sokkal szakszerûbb módon -, és az õ véleményük erõsített meg abban, hogy bizony, itt helye van az interpellációnak. A vizsgálat olyan alapvetõ dolgokat nem tisztázott, mint hogy vajon nem az éjszaka folyamán, órákkal korábban töltötte-e csõre a pisztolyát a végül is lövést leadó rendõr, ami alaposan megkérdõjelezi, hogy milyen mérlegelési kompetenciája is volt neki, és nem akarnám tovább részletezni+ S itt a belügyminiszter úrhoz fordulnék: azért tettem a sajtóban közzé, méghozzá eredetileg olyan idõzítésben a részletesebb leírását az esetnek, hogy mire az interpelláció itt elhangzik, addig viszonylag széles körben ismert lehessen minden, ami nem fér bele három percbe. Sajnos, az idõzítés rosszul sikerült, mert közbejött a két hét szünet. Ott tehát elolvasható minden olyan körülmény, amire fény derült, és az bizony egyáltalán nem megnyugtató. És nem megnyugtató általában ilyen esetekben, hogy hónapokkal késõbb a tényállás egyáltalán felderíthetõ lesz-e. Éppen ezért nekem vérmesebb reményeim lennének a legfõbb ügyész lehetõségeivel kapcsolatban, hogy ezekben a kényes helyzetekben, kényes esetekben, amikor - ahogy a belügyminiszter úr is mondotta - jogintézmények tekintélyérõl van szó, vajon nem lenne-e célszerû, ha a hatóság és az állampolgár egyenlõtlen viszonyában bekövetkezett eseményekben a Legfõbb Ügyészség hivatalból felülvizsgálná az ügyeket, méghozzá rögtön. A belügyminiszter úr válaszával kapcsolatban, amit köszönettel veszek, s nagy megnyugvásomra szolgál, hogy szintén aggasztónak találja az eseteket, amelyekre hivatkoztam, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Balmazújvárosban ez a viszony az állampolgárok és a rendõrség között nem most kezdõdött. A birtokomban van egy levél, amit 1989-ben írt egy magas rangú rendõrtiszt, nevezetesen Túrós vezérõrnagy úr egy balmazújvárosi apukának, akinek félig agyonverték a gyerekét, és ebben Túrós vezérõrnagy úr, aki akkor országos rendõrfõkapitány volt, ma szakmai helyettes, azt írja, személyes ígéretet tesz arra, hogy az erõszakoskodó rendõröket el fogja távolítani a pályáról. Az az erõszakoskodó rendõr, akirõl abban az ügyben szó van, azóta Balmazújvárosban elõ lett léptetve. Köszönöm szépen. Ennek következtében ez az ígéret még nem volt eléggé megnyugtató nekem ahhoz, hogy a választ el tudjam fogadni. A válasz akkor lesz elfogadható, ha a rendõrség szakmai színvonalában olyan változást lehet felfedezni, ami garanciát nyújt arra, hogy az erõs és határozott rendõrség nem önkényeskedõ rendõrség lesz. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)