Tartalom Elõzõ Következõ

DR. GYÖRGYI KÁLMÁN legfõbb ügyész: Elnök Úr! Tisztelt Képviselõnõ! Tisztelt Országgyûlés! Nekem a hozzám intézett kérdésekre kell válaszolnom. Az itt fölelevenített, tragikus végû rendõri fegyverhasználattal kapcsolatban a tisztelt képviselõnõ több kérdést vetett föl. Az elõzményekrõl röviden annyit hadd mondjak, hogy itt január közepén született egy nyomozást megszüntetõ határozat. És ez ellen a határozat ellen az elhunyt édesapja által megbízott ügyvédek panaszt jelentettek be. Ebben a nyomozás több hiányosságát kifogásolták. A panasz benyújtását követõen fordult a tisztelt képviselõnõ épp ebben a teremben hozzám, hogy szeretne megismerkedni ennek az ügynek az irataival. Én azt gondoltam, hogy az országgyûlési képviselõk jogállásáról szóló törvény alapján ezt nekem nemcsak lehet, hanem kell is teljesítenem, mert ez a törvény kimondja, hogy az állami szervek kötelesek az országgyûlési képviselõket megbízatásuk ellátásában segíteni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni. Tehát ilyen meggondolásból kértem én fel az iratokat, a tisztelt képviselõnõ azok tartalmával megismerkedhetett, s ha már fönt volt, akkor áttanulmányozták a Legfõbb Ügyészség szakemberei, és a nyomozást megszüntetõ határozatnak több fogyatékosságát észlelték, ezért végül is pótnyomozás elrendelésére vonatkozó utasítással küldtük meg a Hajdu-Bihar megyei fõügyész úrnak, aki ennek megfelelõ határozatot hozott, s jelenleg a pótnyomozás folyik. A következõ kérdés arra vonatkozik, hogy ilyen korrekt-e általában az ügyészségi vizsgálat. Hadd mondjam el, hogy tavaly márciusban állították fel az ügyészségi nyomozó hivatalokat. Ezek az elmúlt évben pont 1962 ügyben folytattak eljárást, és a legjobb tudomásom szerint ezekben az ügyekben tisztességes, pontos szakmai munkát végeztek. Ebben az ügyben azonban komoly szakmai hiba volt az, hogy nem folytattak le nyomozási kísérletet, és szükség van kiegészítõ orvosszakértõi vélemény beszerésére is. A tényállás felderítése egyébként ebben az ügyben igen nehéz. A helyszíni szemle foganatosítására a cselekmény elkövetését követõen csak két órával kerülhetett sor, és az idõ alatt a helyszínt biztosítani nem lehetett. A tanúk egymással ellentétesen vallanak. Ezekkel a nehézségekkel a további eljárás során is biztos, hogy szembe kell nézni. A rendõrségi fegyverhasználattal kapcsolatos rendelkezések megbeszélésére azt hiszem, itt nincs mód. Csak arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy ezek mérlegelést engedõ szabályokat tartalmaznak, s ezért alkalmazásuknál a legnagyobb tárgyilagossággal kell eljárni. Utóbb az eljárás során tudós jogászok vitája fogja majd eldönteni a fegyverhasználat jogszerûségét, de az intézkedõ rendõrnek ott egy tizedmásodperc alatt kell dönteni. A szakmai hiba a nyomozás során eleve nem zárható ki. Természetesen az ügyészségi nyomozásoknál sem. De az ügyészségi nyomozásoknál is érvényesül törvényességi felügyelet, és az hivatott a nyomozás hibáinak a korrigálására. A tisztelt képviselõnõ felteszi a kérdést, mit szándékozom tenni. Természetesen minden rendelkezésre álló eszközzel javítani kívánom az ügyészségen a kriminalisztikai munka színvonalát. Ehhez kellõ gyakorlati demonstrációkkal folyó tanfolyami képzést indítottunk el az elmúlt évben, ezt az idén folytatni kívánjuk; és szorgalmazzuk azt - mert ennek van a legnagyobb gyakorlati jelentõsége -, hogy a nagy tapasztalattal rendelkezõ ügyészek tudásukat kellõ türelemmel adják át fiatal kollégáiknak; s kezdeményezzük végre egy korszerû kriminalisztikai kézikönyv kiadását is. De el kell fogadnunk azt, hogy még a legjobb nyomozás során is lesznek olyan esetek, amelyekben az ellentmondó érdekek által vezérelt tanúvallomások nyomán nem fog kirajzolódni olyan tényállás, amely iránt már nem marad semmi kétség. A bûnösség megállapításához pedig a tényállást bizonyossággal kell megállapítani, a vélelem pedig még a rendõr esetében is az ártatlanság mellett szól és nem a bûnösség mellett. Kérem a tisztelt képviselõnõt és a tisztelt Országgyûlést, hogy a válaszom fogadja el. (Taps.)

Homepage