DR. BOROSS PÉTER belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõnõ! A benyújtott interpelláció és az azt követõ sajtóban széles körben ismertetett álláspontja a tisztelt képviselõnõnek arra késztet, hogy jóllehet elsõsorban az interpellációban foglaltakra válaszoljak, elnök úr szíves türelmét kérem az idõt illetõen, mégis kénytelen vagyok, tekintettel arra, hogy a publicisztikában részben kibõvítette, részben magasabb régiókba is emelte azt a nagyon kényes kérdést, amit itt az elõbbiekben elõadott. Azt kérdezi tõlem tisztelt képviselõnõ, hogy nem tartom-e aggasztónak, hogy fél éven belül három alkalommal rendõrgolyó által meghalt ember Magyarországon. Aggasztónak tartom. Aggasztónak tartom és fájdalmasnak. És azonkívül, hogy fájdalmasnak, nem is tekintem a bûnüldözési gyakorlatban olyan megoldásnak, amelynek alkalmazását általánosságban - hangsúlyozom, általánosságban - helyeselni lehetne. Magam részérõl természetellenesnek tartom, hogy fiatal életek essenek áldozatul. Mégis kénytelen vagyok olyan kérdésekre is válaszolni, vagy felhívni a figyelmet, amelyek - érthetõen - az interpellációban nem hangzottak el. Aggodalomra ugyanis van ok más vonatkozásban is. 1990-ben 338 emberölés és emberölési kísérlet fordult elõ. Közúti jármû ittas vezetésével kapcsolatban 16 787 nyomozás indult. Házasság, család, ifjúság, nemi erkölcs ellen 8434 ügyben kellet nyomozást indítani. Összesen 330 000 bûncselekmény történt. Kétségkívül megközelítõleg 50 százalékkal több, mint a megelõzõ évben. A teljes tájékoztatás érdekében azonban ki kell mondanom azt is, hogy ez a szám csak úgy értelmezhetõ, ha azt is tudjuk, hogy Budapesten például még mindig kevesebb bûncselekmény történt 1990-ben, mint a nyugati fõvárosok legnagyobb részében. A tendencia - az emelkedõ tendencia - aggasztó, az állapothoz azonban ezt a viszonyítást is figyelembe kell venni. Képviselõnõbõl joggal váltott ki kérdést, sõt azt hiszem, fogalmazhatok így, indulatot is a rendõri fegyverhasználat. Erre szeretnék egy, hozzánk hasonló, megközelítõ méretû európai országból adatokat összehasonlításképpen ismertetni. Magyarországon 1990-ben 44 esetben történt rendõri fegyverhasználat, három halálos kimenetelû az, amirõl interpellált tisztelt képviselõnõ. Egy, hozzánk hasonló méretû nyugat-európai országban 44-gyel szemben 202 esetben történt rendõri fegyverhasználat, figyelemre méltó módon - az arányokat figyelemre méltó módon - négy esetben halálos kimenetellel. Hogy miért van ez az arány, ha megengedi a tisztelt Ház, erre még visszatérnék. Szándékozom-e valamit tenni? Igen, szándékozom, minden törekvésem az, hogy rendõri fegyverhasználatra ne kerüljön sor. Ki kell azonban mondanom azt is, mint ahogy több alkalommal máskor is, hogy a rendõrnek felszerelése van, és adódik olyan helyzet, adódik olyan jogszerû helyzet, amikor a fegyverhasználat sajnos, elkerülhetetlen. Ez nem a magyar rendõrség különleges privilégiuma vagy egyedi eljárásmódja. Világszerte adódnak olyan kényszerhelyzetek, amikor a rendõr így kénytelen kötelességét teljesíteni. Hogy tisztelt képviselõnõ szokványosnak nevezhetõ helyzetnek minõsítette azt, amiben ezek a lövések eldördültek, ezzel kapcsolatban tisztelettel némi fenntartásaim vannak. Amikor határozott és erõs rendõrségrõl beszélek, nyugodtan válaszolhatom, nem ezt értem alatta. Amikor határozott és erõs rendõrségrõl beszélek, akkor én olyan rendõrségre gondolok, amely messzemenõen tiszteli a törvényt, jogszerûen jár el, és eszközeit is, amelyeket a közrend védelme érdekében kapott, jogszerûen használja. De azért hadd utaljak arra, hogy alkalmam volt három és fél hónap alatt különbözõ ismereteket szerezni rendõri létszámról, kiképzésrõl. És most tényleg röviden csak a kiképzésrõl. A magyar rendõrségnél ilyen, meg olyan megfontolásokból és takarékossági indítékokból évente kétszer van lõgyakorlat, összesen évente kétszer. Ez nem elég. Ez a kiképzési metodika nem elég ahhoz, hogy a rendõrök biztonságos fegyverhasználata során, ha muszáj, ha elkerülhetetlen, ne agyonlõjjék, hanem sebesítsék azt, akit más módon adott szituációban megfékezni nem lehet. Úgy vélem, nem kell többet mondanom, hogy kötelességemet e képzés tekintetében miként fogalmazom meg. Rendõri létszám. Az utcán lévõ rendõrrel kapcsolatban, aki alkalmas arra, hogy a kialakuló bûncselekmény feltételeit megelõzze, hadd adjak egy-két illusztrációt, számot. Magyarországon 467 lakosra jut egy rendõr. Spanyolországban 233-ra, Franciaországban 266-ra, Olaszországban 281-re, nem folytatom. Ehhez kapcsolódik a rendõri létszámmal kapcsolatban állandóan hangoztatott igényem a létszám növelésére. Miért tartom én ezt szükségesnek? És remélem, az 1992. évi költségvetésnél képviselõnõ egyetértésére és pártfogására is számíthatok. Mert ha elegendõ a rendõr, ha jól képzett a rendõr, akkor nem adódnak olyan esetek, amelyeknek a megoldása végsõ fokon a fegyverhasználat. Nem adódnak ilyen tragédiák, és nem adódik családok gyásza. Szükségesnek tartom azonban ismételten hangsúlyozni azt is, hogy jogintézményeink vannak. Jogintézményeink arra hivatottak, hogy elbírálják, jogszerû volt a használat, vagy nem. E jogintézményekbe vetett állampolgári bizalom rendkívül fontos a demokrácia és a köznyugalom érdekében. Én a tisztelt képviselõnõ helyében így, részletes vizsgálódás nélkül nem vonnám kétségbe e jogintézmények elhivatott mûködését. Kérem válaszom elfogadását. (Taps.)