DR. POHANKOVICS ISTVÁN ipari és kereskedelmi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõ Úr! A szénbányászat szerkezetátalakítási programját a Szénbányászati Szerkezetátalakító Központ legfrissebb javaslatában ismételten naprakészen átdolgozta, amelyet széleskörû véleményezésre az érintett szervezeteknek megküldtünk. Ahogy az említésre is került, az energiapolitikai koncepció pedig felvázolta az ország energiahelyzetét 2000-ig, illetve 2000 utáni idõszakra. Az elõzetes tervezetnek tekinthetõ anyag célja elsõdlegesen a mûködõ szénbánya vállalatok gazdaságosságának megítélése és a gazdasági stabilizálása. Képviselõ úr interpellációjában állította, hogy a javaslat a középtávú országos szénigénnyel foglalkozik elsõsorban, és nem igazán állít be új szénlelõhelyeket a termelésbe mezõkapcsolásokkal vagy új bányák nyitásával. Ezzel szemben majd válaszomban késõbb kitérek, hogy melyik konkrét bányákban igenis új nyitás a cél. Néhány lelõhely termelésbe vonásának eldöntése és idõbeli sorrendje a folyamatban lévõ döntési mechanizmus során várhatóan fél éven, egy éven belül fixálódik. A hazai széntermelés iránti erõmûvi és lakossági célú igények, ahogy azt jeleztem - az ezredfordulóig körvonalazódtak és a mai mélymûvelési, illetve felszíni külszíni bányászat összes kitermelési volumene nem fog 10 nál nagyobb mértékben változni. Ezek kielégítését ennek az éves termelési volumennek, a szükséges pénzügyi forrásokat a Kormány fontosnak tartja és azt biztosítani fogja. Az Ajka II. bányaüzemre vonatkoznak a konkrét kérdések. A létesítés tervei rendelkezésre állnak, annak megnyitásával - a gazdasági feltételektõl és az igényektõl függõen - csak az ezredforduló után számol a minisztérium. Az Ajka II. tervezett bányaüzem beruházása még nem kezdõdött meg, a létesítési vizsgálatok külszínrõl történt mélyfúrási és geofizikai adatok alapján készültek. A számított kitermelhetõ szénvagyon 38 millió tonna, átlagos fûtõértéke hazai barnaszenekhez képest alacsony, 2250 kcal/kg. A szén elõfordulásának természeti adottságai kedvezõtlenek, 600 méter a mélység és a hévizi tóval is kapcsolatban lévõ karsztvíz-tároló kõzetekben található a szén. Egy angol tanulmány készült BMSL szervezet által, amely a beruházás gazdaságossági mutatóit nem tartja kielégítõnek. Ez a tanulmány a magyarországi beruházások tõkemegtérülését 12alatt nem tartja támogatandónak, és egy 1989-es kormányelkötelezés szerint ehhez alapjuttatásokat, pénzügyi forrásokat a kormányzat nem is kíván biztosítani. Ajka II. esetében ez a mutató a belföldi megtérülési kamatláb csak 5,6tehát messze van ettõl a 120s küszöbszinttõl. Ez a tanulmány az Ajka II. beruházást, a bányanyitást a jelenleg tervezett formában nem javasolja megvalósítani. A jelenleg mûködõ ajkai széntermelés 2000-ig számottevõen nem fog csökkenni, biztosítja ezzel az összes szénigényhez való hozzájárulást és ennek megfelelõen a foglalkoztatást is. A gazdaságtalan szénbányák kimerülésébõl és bezárásából adódóan mintegy másfél-kétmillió tonna a várható éves kiesés, jeleztem, hogy ez 10alatti. Ezzel szemben az Ajka II. bányánál kedvezõbb adottságú, jobb minõségû Márkushegy III. és a balinkai mezõbõvítés fogja majd ellensúlyozni a kiesõ volumeneket kb. bõ egymillió tonna mennyiségben. A két érték közötti különbség az összes mai termelés 2-3a. Látható, hogy az energiaellátás emiatt az Ajka II. bánya nélkül is biztosított, és ahogy jeleztem, a foglalkoztatási problémák abban a konkrét régióban nem fognak jelentkezni. A pénzügyi források az ezredfordulóig szükséges bányafejlesztésekhez rendelkezésre állnak, az árrendszer módosításával szintén kedvezõ közgazdasági helyzetbe kerültek a szénbányák. Konkrét kérdés volt még az energiaszûke: nyilvánvalóan egy új alaperõmû létesítése a következõ 2-3 évben eldöntendõ, hiszen a három létezõ megoldás - atomerõmû, szénhidrogén, szénerõmû, ligniterõmû - jelenti majd a szükséges belépõ kapacitást, ez ezután nagyon gyorsan eldöntendõ kérdés. A közelben meglévõ erõmûrõl annyit, hogy szalagos szállítás esetén mintegy 100 Ft/tonna értékben a szállítás megoldható akár 15-20 km-rõl is gazdaságosan. A minisztérium nem látja szakmai vita tartásának akadályát, amennyiben szükséges, a konkrét körzetben erre megfelelõ fórum keretében a tárca rendelkezésre. Köszönöm válaszom elfogadását. (Derültség, taps.) Bocsánat.