DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKgP): Köszönöm a szót, Elnök Úr! Igen tisztelt Képviselõtársaim! Az én megítélésem szerint ahhoz, hogy egy jogrendet le lehessen bontani, ahhoz mindenekelõtt az ügyvédséget kell szétverni. És ahhoz, hogy egy jogállamot fel lehessen építeni, mindenképpen rendezni kell az ügyvédség helyzetét. Hogy ez mennyire így van, hadd mutassak rá arra, hogy akkor, amikor Magyarországon - 1945-öt követõen, az ötvenes években - sor került arra, hogy a jogállamiságot mindörökre megszüntessék, akkor az ügyvédség helyzetén olyan változtatás történt, amely lényegében nemcsak gyökeres változtatás volt, hanem az ország egész jövõjét jelzõ változtatás is. Hisz elég, ha csak arra utalok, hogy például még az ügyvédi iroda szó használatát is megszüntették, és bevezették a kifejezetten sztalinista, a magyar néptõl idegen ügyvédi munkaközösség cím használatát. És rendkívül elszomorítónak tartom, hogy most, közel egy évvel a többpárti parlamenti választások után ebben a körben még mindig megmaradt ez a sztalinista szerkezet, márpedig ez a sztalinista szerkezet lényegében szinte egyedülálló módon maradt meg hazánkban, mert ma már lehet bárkinek gyára, lehet olyan kereskedõháza, amilyent kíván, a közeljövõben már magánbankot is lehet majd alapítani, de még magánügyvédi gyakorlatot folytatni nem lehet. Na most, ahhoz, hogy a múlt bûneit jóvátehessük, néhány mondat erejéig vissza kell térnem ahhoz, hogyan verték szét az ügyvédséget Magyarországon. Nemcsak az ügyvédi munkaközösségi keretek közé szorították az ügyvédeket, és nemcsak az a jogtalanság és méltatlanság esett meg velük, amelyet a miniszter úr egyébként helyesen hozott fel, hogy 1958-ban az ügyvédségre méltatlan jogszabályokat hoztak -, de kerek perec ki kell mondanom, hogy egyetlenegy társadalmi rétegre nézve sem hoztak ilyen súlyosan dehonesztáló törvényt, mint 1958-ban az ügyvédségre, amikor is az ügyvédséggel szemben alkalmazták egyedül azt a módszert, hogy az ügyvédi tevékenységet megszüntették egy olyan határozattal, amely elõtt az ügyvédet nem hallgatták meg; a határozatnak nem volt indokolása, tehát nem lehetett tudni, hogy miért zárták ki az Ügyvédi Kamarából; - még annyit sem lehetett tudni, hogy "a nép ellensége", mert még ennyi indokolásra sem volt szükség, mint a kulákok esetén, ezen túlmenõen nem volt fellebbezési lehetõség ez ellen a határozat ellen. Ezt azért kell errõl a helyrõl kijelentenem, mert ez tulajdonképpen jelzi, hogy egy ügyvédségnek milyen szerepe van egy ország életében, és hogy mennyire összekapcsolódik az ügyvédség és a demokrácia fogalma, mert ahhoz, hogy egy diktatúra ne teljesedhessék ki, szükség van szabad ügyvédségre! Ha nincs szabad ügyvédség, akkor a diktatúra kifejlõdésének nincs korlátja. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy ugyanezt a gondolatsort támasztja alá az a tény is, hogy nemcsak bekényszerítették az ügyvédséget ügyvédi munkaközösségi keretek közé, de olyan mûködési szabályokat írtak elõ az ügyvédekre nézve, ahol is az ügyvédi munkaközösség elnöke, vezetõje, "a kommunizmus meghosszabbított keze" lényegében hûbérúri jogokat kapott. Én merem állítani, hogy semmilyen ehhez fogható rendelkezés Magyarországon nem volt, és mindez azért volt, hogy az ügyvédséget megfélemlítsék, kordában tartsák, minden vonatkozásban olyan helyzetet idézzenek elõ, hogy az ügyvédség ne tudjon a jogfosztott nép érdekében megfelelõ módon eljárni. És ez a dolog lényege, igen tisztelt Parlament, és ezért nagyon fontos körültekintõen rendezni az ügyvédség helyzetét. Ebben a gondolatkörben még egyetlenegy mondatot említenék meg, és akkor a múlttal leszámoltam véglegesen a magam részérõl is: az ügyvédi munkadíj 1962- es rendezése, amelyre az igazságügy-miniszter úr hivatkozott, még párosult további olyan rendelkezésekkel, amelyek az ügyvédségre mérhetetlen terheket róttak: így például a polgári perekben a pártfogó ügyvédi tevékenység mérhetetlen sorának ingyenes ellátása, a büntetõügyekben a megalázó 10 forintos, 20 forintos, majd késõbb már emelten 40 forintos kirendelési díj alkalmazása. Ez mind egységesen utal arra, hogy a pártállam milyen szintig kívánta az ügyvédséget víz alá nyomni! Na most, amikor a Minisztérium elõterjesztette a '83 évi 4. számú törvényerejû rendelet módosítására vonatkozó törvénytervezetet, akkor azt kell mondanom, hogy lényegében ezeknek a hiányosságoknak nagyon nagy részben az érintett felekkel való egyeztetés kapcsán történõ megszüntetését vállalta fel. Sajnos, nem illik azonban bele ebbe a koncepcióba az a tény, hogy a jogi oktatói munkaközösséget változatlan formai keretek között meghagyta. Ez szerintem súlyosan diszkriminatív az ügyvédségre nézve, mert hogy csak egy példát említsek: a jogi oktatói munkaközösség lényegében mint egy szervezeten kívüli másik ügyvédi szervezet jogosult mûködni - anélkül például, hogy a kirendeltségek ellátásának kötelezettsége rájuk vonatkozik. Ez nyilvánvalóan olyan diszkrimináció, amelyet fenntartani nem lehet. Hasonlóképpen diszkriminatívnak tartom a szakszervezeti jogsegélyszolgálat fenntartását. Ebben a körben egyidejûleg kellett volna rendelkezni, bár a miniszter úr jelezte, hogy ebben a kérdéskörben majd késõbb egységes törvényalkotást kívánnak a Parlament elé tárni, de mégis szerintem ezek a kérdések nem várathatnak magukra, mint ahogy nem várathat magára például a magánnyomozói irodák engedélyezésével kapcsolatos jogszabályi rendelkezés sem, mert hiába fogjuk most már alanyi jogon engedélyezni az ügyvédkedést, hiába lesznek meg ennek a mûködésnek a jogállami feltételei, ha például a büntetõügyben eljáró védõ nem tud saját nyomozóval egy más tényállást produkálni, mint amelyet az ügyészség produkált. Ebben az esetben ugyanis teljesen reménytelen lesz az a helyzete, hogy õ félként járjon el a büntetõeljárás során, tehát ugyanazokat a jogokat élvezze, mint az ügyészek. Igenis ezt a helyzetet az ügyészség helyzetével együtt kell rendezni, mert enélkül az ügyfél-egyenlõség a büntetõeljárásban nem lesz megvalósítható. Ezek szorosan összefüggõ tények. Nagyon röviden két módosító indítványommal kapcsolatban: az egyiket azért terjesztettem elõ, mert álláspontom szerint a helyettesítésre vonatkozó rendelkezése a módosított ügyvédi törvénynek sem korszerû, mert arra az esetre nézve teszi ezt csak lehetõvé, ha az ügyvéd az ügyféllel erre nézve elõzetesen megállapodott. De kérdezem én: hát vajon nincs ez akkor ellentétben a Polgári Törvénykönyvnek a megbízási szerzõdésekre vonatkozó részével? Hisz+ amennyire én tudom, a Polgári Törvénykönyv 475. szakaszának (1) bekezdése azt mondja, hogy a megbízott a megbízása teljesítéséhez a szükséghez képest helyettest is igénybe vehet. Hát ha pont az ügyvéd nem fogja tudni ezt megtenni, akkor ez gyakorlatilag megint csak korlátja lesz az igazságszolgáltatásnak, mert akkor vagy kell hozni egy kiegészítõ jogszabályt, amely kötelezi a bíróságokat arra nézve, hogy ha az ügyvéd jelzi, hogy nem tud részt venni a tárgyaláson, akkor nem tarthatják meg a tárgyalást, vagy pedig gyakorlatilag megoldhatatlan helyzet elé állítja, mert nem az ügyvéden múlik a tárgyalás kitûzése, és ha adott esetben csak két ügyet vállal el egy évben, ott is adva lehet az a lehetõség, hogy ezt a két ügyet pont egy idõre fogják kitûzni, annál is inkább, mivel a bírósági ügyrend olyan, hogy a bírók nem mindennap tárgyalnak, tehát ebben a körben szerintem a beterjesztett törvényjavaslatot módosítani kell. Hasonlóképpen kifogást emeltem a 65. életévvel kapcsolatban, mint szerintem alapvetõen alkotmányjogilag diszkriminatív tétel alkalmazásával kapcsolatban, ami minden egyébtõl eltekintve is alkotmányellenes lenne, ha nem mutatkoznék az ügyvédségnél még egy olyan érzelmi momentum is, hogy az ügyvédeknél éppen azokat az ügyvédeket érinti a 65. életévnek az ügyvédi mûködés megkezdésével kapcsolatos korlátja, akiket 1958-ban az Ügyvédi Kamarából az elõbb említett drasztikus módon kizártak. Elfogadom és meg is nyugtat, s köszönöm a miniszter úrnak, hogy õk arra gondoltak, és körlevelet adtak ki az Ügyvédi Kamaráknak, hogy az ilyen ügyvédeket jelentkezésük esetén a törvényi tilalomtól eltérõen fel kell venni. De álláspontom szerint, miután éppen ezek az ügyvédek, akiket ilyen módon kizártak, méltatlanul sokat szenvedtek az elmúlt évtizedek alatt, nem lehet megelégedni egy ilyen körlevéllel való rendezéssel, tehát itt többet lehet tenni. Én nem akarok személyes példákat felhozni, különösen mivel az idõ is nagyon elszaladt, de azért legyen szabad megmondanom, hogy ezek a kizárások úgy mentek, mint az én esetemben, aki summa cum laude elvégeztem az egyetemet, jegyzõkönyvi dicsérettel letettem (taps balról) - nagyon köszönöm az utólagos elismerést - az ügyvédi vizsgát, és ezt (taps balról) - újólag köszönöm - és ezt követõen - remélem most is taps lesz -, mielõtt egyetlenegy ügyet vállalhattam volna, kaptam egy határozatot, hogy az Ügyvédi Kamarából kizártak, és ez ellen fellebbezésnek nincs helye. (Szórványos taps.) Köszönöm a tapsot. (Derültség.) Azt kell, hogy mondjam, az ilyen sztalinista módon rendezett kérdések mostani jogállamisági rendezésekor nem lehet körlevéllel elintézni ennek a kérdésnek a rendezését, jogszabályban kell biztosítani, hogy ezek a 65. életévüket elért ügyvédek is minden további nélkül alanyi jogon jelenthessék be, hogy az ügyvédi tevékenységüket folytatni fogják. Amíg az ügyvédség körében ez nem történik meg, addig jogállamiságról, demokratikus jogállamról beszélni nem lehet. Ezért én ebben a körben javaslom a tisztelt Háznak, hogy a módosítványaimat fogadják el, s módosításokkal együtt indítványozom az 1983. évi IV. számú törvényerejû rendeletnek az Igazságügyi Minisztérium által beterjesztett törvényjavaslattal való elfogadását. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)