SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF): Tisztelt Országgyûlés! Nagyon örültem Pap János képviselõtársam határozati javaslatának, annál is inkább, mert Békés megyében a fiatal demokraták egyik választási jelszava éppen az volt, hogy "Tiszta vizet a pohárba!" Ezzel, azt hiszem, egyet kell érteni, méghozzá nemcsak a szó konkrét jelentése szerint, hanem átvitt értelemben is: valóban nagyon sok a tisztáznivaló és a cselekednivaló a Dél-Alföldön, de tulajdonképpen egész Magyarországon az egészséges ivóvízellátás feltételeinek biztosítása érdekében. Hangsúlyozottan említem én is ezt az általánosabb érvényû megfogalmazást, hiszen nemcsak a Minisztertanács 3365/83. számú határozata alapján elvégzett és el nem végzett munka felmérésérõl van szó, hanem sokkal, de sokkal többrõl. Nemcsak az arzéntartalomnak az elõírt mérték alá csökkentésérõl, hanem másfajta szennyezettségrõl, és annak súlyos egészségkárosító hatásairól is. Nemcsak arról, hogy ez a 3365-ös - 3000-es, tehát titkos - határozatnak a végrehajtása, a szûkös anyagi helyzet, a csökkenõ költségvetési források miatt késlekedik, és a végleges, végsõ befejezés ideje 1995-rõl még késõbbre tolódik, hanem arról is, hogy az eddigi anyagi-pénzügyi forrásokat nem mindig és nem mindenütt a legmegfelelõbben használták fel. Nem mindig választották a legcélszerûbb és szakmailag legmegfelelõbb technológiai megoldásokat, olyat, amely hosszabb távon is kifizetõdõ. Nem félek kimondani: az ivóvízminõség- javító program pénzügyi forrásainak egy része elpocsékolódott, és számomra, Békés megyei képviselõ számára különösen fájdalmas tény, hogy mindez a leginkább veszélyeztetett megyében, Békésben, Csanádban is így történt. A kérdés tehát - mint láthatjuk, és mint arra az elõterjesztõ képviselõ is utalt - sokkal bonyolultabb. Szükségesnek látszik, hogy a Kormány teljes egészében vizsgálja felül az egészséges ivóvízellátás jelenlegi feltételrendszerét, az eddig határozatok megvalósításának módozatait - különös tekintettel a végrehajtást végzõk szakmai és politikai felelõsségére. Úgy gondolom, hogy indokolt esetben nem lesz elkerülhetõ az utólagos felelõsségrevonás sem. A legfontosabb viszont az, hogy akár bizonyos költségvetési tartalék felszabadításával meg kell találni a módot arra, hogy az ivóvízminõség-javítás érdekében átfogó program, gyorsabban végrehajtható program készüljön el, hiszen ez már az utolsó utáni pillanat az utolsó arzénos, nitrátos és metángázos csepp a pohárban. Békés megyében metángáz is van egyes ivóvizekben, az eddigieknél tehát sürgõsebb intézkedésre van szükség. Amit most mondok, ha úgy tetszik, segélykiáltás, a Békés megyei gyermekek segélykiáltása. Remélem, ezt a mondatot nem tekintik populista demagógiának még azok a tiszteletre méltó újságírók sem, akik az ilyen szomorú tények és súlyos tennivalók helyett inkább látványos mûbalhék iránt fogékonyak. Engedjék meg, hogy a tiszta víz érdekében ismertessek önöknek néhány kevésbé közismert tényt. Köszönöm mindazon szakemberek munkáját, akik ebben segítséget nyújtottak a számomra, laikus számára, különösen köszönöm, hogy az Állami Számvevõszék a rendelkezésemre bocsátotta annak a részletes vizsgálatnak a teljes anyagát, amelyet nemrég fejeztek be, és amely az egészséges ivóvízellátás feltételeinek javítására fordított eszközök felhasználását volt hivatva vizsgálni. Mindenkinek ajánlanám ezt a terjedelmes olvasmányt. Azt gondolom, hogy e számvevõszéki anyag ismeretében lett volna könnyebb és jobb Pap János képviselõtársam határozati javaslatáról döntenünk. Csak néhány momentumot szeretnék ebbõl most kiemelni: 1977-ben készült egy felmérés, amely az ország 3156 településének csaknem a felérõl megállapította, hogy nem rendelkezik közmûves ivóvízellátással, ezen belül 944 településen még egészséges ivóvizet adó közkút vagy közcélú ivóvízellátás sem volt. Súlyosan veszélyeztetett kategóriába soroltak 200 nitrátos és 30 arzénos vizû települést. A megoldáshoz központi fejlesztési eszközt csak az arzénmentesítési programra adtak, elõször 1984-ben. Késõbb pályázatok születtek a megyei tanácsok révén, lakossági, egyéb helyi forrásokat is felhasználva, de ezeknek a pályázatoknak az elbírálásánál a döntést alapvetõen nem a települések ivóvizének a szennyezettségi foka határozta meg, nem a lakosság egészséges ivóvízhez juttatása befolyásolta, hanem az, hogy a település milyen nagyságrendû érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére vállalkozott, a beruházás mennyire van mûszakilag, gazdaságilag elõkészítve, milyen szinten áll, mennyire illeszkedik a megye vízhálózati rendszerének általános fejlesztési lehetõségeihez. Magyarán, az egészségre ártalmas ivóvizû települések már a tervezéskor hátrányos helyzetbe kerültek, mintha visszájára fordult volna a program akkoriban. Ráadásul - és ez már az arzénmentesítésre vonatkozik - a különféle mûszaki megoldási módozatok körüli viták, kísérletezések miatt a kivitelezési munkák erõteljesen lelassultak, és nagyon hátráltatta a célok megvalósítását az is, hogy a program megvalósítására szolgáló pénzeszközök egy részét - hogy finoman fogalmazzak - nem célirányosan használták fel. Megyénkben, Békés megyében, miközben a teljes kivitelezési költségek az eredeti tervhez képest 18kal csökkentek, az ennek jórészét kitevõ, a programhoz nem kapcsolódó egyéb, tehát improduktív költségek 80kal, közel 138 millió forintra emelkedtek. Nem szolgálta közvetlenül a program megvalósítását 16,5 millió Ft értékû fejlesztési célú alapátadás és más tervezésre fordított majd 50 millió Ft. A megyei tanács egyik engedélyével a megyei víz és csatornázási vállalat üzemfenntartási célokra különbözõ gépeket, eszközöket, 13 db személygépkocsit, 4 teherautót, egyebeket vásárolt az arzénmentesítési programból, ez 23 millió 200 ezer Ft. Egy 5 millió forintos, a MÉLYÉPTERV eredeti kiviteli tervét elfogadó, dolgozók által benyújtott újítás révén 57 millió forintos megtakarítást kívántak egy távvezeték megépítése során elérni, de a megépült távvezetékeknél a tényleges megtakarításról semmiféle dokumentálható számítás nincs. Lehetne még mindezeket az anomáliákat, ellentmondásokat tovább sorolni, ehhez bõséges alapot nyújt ez a vizsgálat. Hiányosnak mondható az eddig megvalósult dolgok elõkészítése, következetlenségek vannak. Szintén a megyénkbõl a példa: viszonylag rövid idõtartamon belül többször változott a lebonyolításért felelõs szervezet. 1985 végéig a OVIBER volt ez, 1988-ig a megyei tanácson belül egy csoport és azóta a víz és csatornázási vállalat. Arról nem is beszélve, hogy a kivitelezéskor túlnyomórészt elmaradtak a versenytárgyalások, és ha az utóbbi egy-két évben voltak is, nem biztos és nem meggyõzõ számunkra, hogy a legelõnyösebb pályázatokat fogadták el. Az arzénos vizû települések vonatkozásában csak két esetben került sor versenytárgyalásra. Maradt tehát bizonyos monopolhelyzet, és élnünk kell a gyanúperrel, hogy ezzel a monopolhelyzettel, a vállalatoknak a kijelölés alapján való megbízásával adott esetben vissza is lehetett élni. Nem vagyok szakember, ezért nem kívánok belebonyolódni abba, hogy milyen technológiai megoldás lenne távlatilag megfelelõ, az másoknak a dolga, arra azonban szeretném újólag felhívni a figyelmet, hogy ebben a vonatkozásban Pap János képviselõtársam által beterjesztett és általam is elfogadásra ajánlott országgyûlési határozatnál sokkal határozottabb lépésre és átfogóbb kormányzati intézkedésre van szükség. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)