DR. MIZSEI BÉLA (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A tanyán lakó parasztok érdekében kívánok szólni. Mint tanyai parasztgyerek, tapasztalatból tudom, hogy termelési szempontból a tanya a legszerencsésebb települési forma. Az intenzív állattenyésztés indokolja, hogy a tanya mellett kapják meg a gazdák a földjüket, amit a tsz-elnökök is - legalábbis, amikor Csongrádon jártam, így volt - helyeselnek. Tudniillik a tanya körül az intenzív állattenyésztés következtében a jószág rengeteg kárt tesz, éppen ezért ebbõl állandó vita van. Úgyhogy az a kérésem a tisztelt Országgyûléshez, hogy a módosító javaslatomat, miszerint a tanyán lakó paraszt, vagy a tanyával rendelkezõ gazda a földjét a tanya mellett kaphassa meg, szíveskedjenek megszavazni. Köszönöm a figyelmet. (Kis taps.)