DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Böröcz István kisgazdapárti képviselõ elõadásában az imént hallottuk azokat a módosító javaslatokat, amelyeket a kárpótlásról szóló törvénytervezettel kapcsolatban a koalíciós pártok közösen terjesztettek elõ. A módosító javaslatok a Kormány által eredetileg beterjesztett törvénytervezet rendelkezéseit lényeges pontokon a károsultak javára változtatták meg. Ezek közül talán a legfontosabb az a módosító javaslat, amely szerint a volt termõföld-tulajdonosok, illetve a törvényben meghatározott hozzátartozóik, ezer aranykorona értékig, ami átlagosan 50 hektár földterületet jelent, teljes mértékben természetben, tehát 100ban és degresszió-mentesen visszaigényelhetik földtulajdonukat. Ennek az az óriási jelentõsége, hogy az 1949. június 6-án földtulajdonnal rendelkezõ sérelmet szenvedettek 99a teljes mértékben visszakapja a földtulajdonát. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy az ezer aranykorona értékig terjedõ teljes mértékû földvisszaadás éppen a Kereszténydemokrata Néppárt kompromisszumos javaslata eredményeként jött létre. Az egész parasztságot tekintve nagy jelentõséget tulajdonítunk annak a módosító indítványnak, és erõteljesen szorgalmaztuk is, hogy minden szövetkezeti tag háztáji földjét másfél hektárra ki kell egészíteni, és a földet a tag tulajdonába kell adni. A szövetkezeti törvényben szabályozandó vagyonnevesítés során a parasztság természetesen további földhöz is fog jutni, és a Kereszténydemokrata Néppárt azt tartaná helyesnek, ha szövetkezeti törvényt már most, a kárpótlásról szóló törvénnyel együtt tárgyalhatta volna az Országgyûlés. E témakörnél maradva szeretném kiemelni, hogy a koalíciós pártok által közösen elõterjesztett módosító javaslatok között ugyan nem szerepel, de a Kereszténydemokrata Néppárt nagy jelentõséget tulajdonít annak a módosító indítványnak, amely szerint, ha erre lehetõség van, akkor a földet visszaigénylõ pontosan azt a földet kapja vissza, amelyet tõle annak idején igazságtalanul elvettek. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt minden erre irányuló helyes módosító javaslatot támogat. Csak megemlítem, hogy a koalíciós pártok által közösen elõterjesztett módosító indítványok közül eredetileg a Kereszténydemokrata Néppárt saját módosító indítványai között is szerepeltek azok az indítványok, amelyek a földre vonatkozó vételi jog gyakorlásánál az úgynevezett helyben lakás eltörlését, továbbá az elõvásárlási jog biztosítását irányozták elõ azoknak a volt tulajdonosoknak a tulajdonára, akiktõl nem földet vettek el. Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt e módosító javaslatokat különösen támogatja. Most pedig rátérek néhány olyan módosító javaslat indokolására, amelyeket kifejezetten a Kereszténydemokrata Néppárt terjesztett elõ, s amely javaslatok kidolgozásában Balogh Gábor, Cséfalvay Gyula, Csépe Béla, Herczeg János, Juhász Péter, Lukács Tamás, Seszták László és jómagam vettünk részt. Az Alkotmánybíróság reprivatizációt kizáró határozatát követõen pártunk többsége arra törekedett, hogy ha közvetett úton is, a kárpótlási jegy közbejöttével, de minél több károsult minél nagyobb mértékben juthasson hozzá volt tulajdonához, hogy az elnyomó hatalom által kifosztottak anyagilag is reális életesélyt kapjanak a jövendõre. A Kereszténydemokrata Néppárt szociális elkötelezettségének megfelelõen rendkívüli, hogy úgy mondjam sarkalatos jelentõséget tulajdonít annak, hogy a kárpótlásra jogosult kérésére a kárpótlási jegy életjáradékra legyen átváltható. A törvénytervezet 7. §-a értelmében a kárpótlási jegy a privatizáció során értékesítendõ vagyontárgyak, részvények és üzletrészek megvásárlására, továbbá termõföld megszerzésére használható fel. Ezzel szemben vannak olyan károsultak, akik koruk, egészségi állapotuk vagy mások miatt nem kívánják vagy nem tudják a kárpótlási jegyet az említett célokra felhasználni, nem kívánnak vagy nem tudnak vállalkozni. Az ilyen személyek számára - itt elsõsorban a nyugdíjasokra, továbbá az egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt legelesettebbekre gondolok - feltétlenül indokolt lehetõvé tenni, hogy a kárpótlási jegy névértéke erejéig életjáradékhoz jussanak. Ez a gyakorlatban úgy történhetne, hogy egy külön törvény rendelkezései szerint az említett személyek a kárpótlási jegyüket átadnák a társadalombiztosításnak, aki a kárpótlási jeggyel vállalkozhat, és cserébe a károsultnak havi részletekben életjáradékot folyósít. Ez a megoldás a nehéz szociális helyzetben lévõ károsultakat egzisztenciális biztonsághoz juttatná, a kiépítendõ szociális háló részét képezhetné. Módosító javaslatunk tehát arra irányul, hogy a kárpótlási jegy bizonyos körben életjáradékra történõ átválthatóságára törvényi garancia legyen, ne pedig bizonytalan eseti egyeztetés az állampolgár és a társadalombiztosítás között. Ennek jogi akadálya véleményünk szerint nincs. A koalíciós pártok közös módosító javaslata nagyon helyesen az önkormányzatokat is kötelezi a kárpótlási jegy elfogadására, az önkormányzati tulajdonú bérlakás megvásárlásakor, maga a törvénytervezet pedig a szövetkezeteket is kötelezi arra, hogy a kárpótlási jegy ellenében a vételi jog útján földet adjon a károsultnak. Ugyanilyen alapon a társadalombiztosítást is lehet kötelezni arra, hogy meghatározott körben és mértékig a kárpótlási jegy ellenében életjáradékot folyósítson. Az életjáradék folyósítása iránti igény természetesen csak azt illetné meg, aki a kárpótlási jegyet kapta, és azt a személyt már nem, aki a kárpótlási jegyet átruházás útján szerezte. További módosító javaslataink szintén a kárpótlási jegy értékállóságát, valamint felhasználhatóságát növelik, és egyúttal e jegyek inflálódását, valamint az azokkal való manipuláció lehetõségét próbálják kizárni. Ilyen javaslatunk az, amely szerint a kárpótlási jegy ne a törvénytervezetben szereplõen a kibocsátástól számított három évig, hanem a felhasználásig kamatozzon. Azt, hogy mi értendõ a felhasználás idõpontján, a törvény végrehajtási rendelkezése szabályozhatja. Véleményem szerint a felhasználás idõpontja a végsõ felhasználás, tehát például nem az az idõpont, amikor a kárpótlásra jogosulttól a szövetkezet megkapja a kárpótlási jegyet, hanem az az idõpont, amikor a szövetkezet felhasználja. A következõ két módosító indítványunk a kárpótlási jegynek a privatizációban betöltött szerepét kívánja növelni. A törvénytervezet 8. §- ának (3) és (4) bekezdése értelmében a privatizálandó vagyontárgy értékének 5- 20áig fogadható el ellenértékként kárpótlási jegy. Ezen százalékos határokon belül a konkrét értékesítés során a Vagyonügynökség határozza meg, hogy milyen mértékben fogadható el a kárpótlási jegy. E tekintetben a módosító javaslatunk arra irányul, hogy a Vagyonügynökség által meghatározott mértékig azonos ajánlatok esetén elõnyben kelljen részesíteni azt, aki a privatizáció során kárpótlási jegyet kíván felhasználni. A második módosító indítványunk e körben azt célozza, hogy a törvénytervezet 8. § (1) bekezdésének rendelkezésével ellentétben a Kormány csak forgalomban lévõ valamennyi kárpótlási jegy vásárlási célú felhasználását függeszthesse fel, évente legfeljebb összesen 6 hónapos idõtartamra, a kárpótlási jegyek meghatározott sorozatának vásárlási célú felhasználását azonban ne függeszthesse fel. A kárpótlási jegyek meghatározott sorozata vásárlási célú felhasználásának felfüggesztése ugyanis a felfüggesztés szempontjainak önkényes volta miatt az e sorozatok tulajdonosait indokolatlan hátrányba hozhatja. Végül megemlítem azt a módosító javaslatunkat, mely egy joghézagot pótol, s amely szerint, ha a kárpótlás alapjául kizárólag ingóság szolgál, és a jogosult állandó lakóhelye külföldön van, akkor az eljárásra a Fõvárosi Kárrendezési Hivatal legyen illetékes. A törvénytervezet 10. §-a ugyanis, amely megyei, illetõleg a fõvárosi kárrendezési hivatalok illetékességét szabályozza, nem tartalmazott rendelkezést az elõbb említett esetre. Köszönöm a figyelmet. (Taps jobbról.)