Tartalom Elõzõ Következõ

DR. BALSAI ISTVÁN igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Nagyon szeretném leszögezni, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének ez a bejelentése egyáltalán nem képezi gátját a jelen törvénykezésnek, hiszen, mint tudják, önök közel négy hónappal ezelõtt meghoztak egy döntést a lakáskamat-hitelekkel, 30 milliárd forintot visszafizetett a lakosság... Azt a panaszt, ami ezzel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz került, még nem bírálta el az Alkotmánybíróság, semmiféle felfüggesztõ hatálya; az eljárás menetét és rendjét ez, a jelen javaslat szempontjából vizsgálandó kérdés nem gátolja meg. Szeretném emlékeztetni önöket, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálatának rendjében ez tulajdonképpen nem is tudom, hová sorolható, hiszen elõzetes normakontrollként nem fogható föl - mert ennek nem felel meg, hiszen módosító javaslatokkal kapcsolatban teszi fel a kérdést, ha jól értelmeztem Petõ Iván szavait, a Szabad Demokraták Szövetsége -, utólagosnak meg szintén nem értelmezhetõ, hiszen nincs még a törvény elfogadva. Ez a bejelentés tulajdonképpen abba a sorba illeszkedik, ami a törvényjavaslatot ellenzõk egyik véleményét tükrözi. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

Homepage