Tartalom Elõzõ Következõ

DR. PÁNCZÉL GYULA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A kárpótlási törvény kapcsán eddig viszonylag kevés szó esett annak természetvédelmi vonatkozásairól, ezért kérem néhány perces türelmüket. A természetvédelem sorsa nagymértékben függhet a kárpótlási törvénytõl és a leendõ földtörvénytõl. A természeti oltalom alatt álló területek, így a nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek és a természetvédelmi területek, amelyek az ország területének csak 6,3át teszik ki, meghatározója a föld, esetenként a termõföld. Az ott folyó földhasználat és tulajdonviszonyok pedig döntõen befolyásolják, hogy a nemzeti kincsnek számító értékeinket hosszú távon képesek leszünk-e megõrizni vagy sem. Ezért nyújtottam be a törvényjavaslat 16. §-át módosító javaslatomat, miszerint a kárpótlás során a természetvédelem alatt álló területeken ne lehessen földigénnyel fellépni, ami hasonló Tarján Lászlóné képviselõtársam javaslatához. Ez a javaslat teljesen kizárná minden föld-visszaigénylésnek lehetõségét, ezért alternatívaként terjesztettem be egy olyan javaslatot is, amely ezt lehetõvé teszi, ami tulajdonképpen kívánatos is lenne, mármint a természeti követelményeket betartó emberi tevékenység jelenléte a természetvédelmi területek körüli, szintén védett termõföld- övezetekben. Ez utóbbi viszont viszonylag terjedelmes eljárás, szabályozási jellegû javaslat, amit egyébként Rott Nándor képviselõtársam logikusan még tovább bõvít. Ezért ha a rövidebb változat fogadható el, akkor mindenképpen javaslom, hogy az eljárási szabályok között a 9. §-t is módosítsuk, miszerint a megyei, fõvárosi kárrendezési hivatal munkájában az elsõfokú természetvédelmi hatóság, az Országos Kárrendezési Hivatal munkájában a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium szakhatóságként vesz részt. Ezt azért tartom fontosnak, mert a természetvédelmi oltalom alá esõ területek visszaigényelhetõségének kérdései speciális természetvédelmi szakértelmet igényelnek, ezért éppen a vitás kérdések idõbeni szakszerû megoldása érdekében célszerû a természetvédelmi hatóságokat bevonni. Tisztelt Országgyûlés! Az elõadott természetvédelmi szempontok bekerülését a törvénybe mindenképpen nemcsak jogosnak, hanem racionálisnak is tartom, mivel ezek a földek mezõ-, erdõ- stb. gazdálkodási szempontból, tehát az ilyen értékûeket tekintve messze az átlag alatt vannak. Így például gyepterületeink az országban átlagos aranykorona-értéke 8,24 hektáronként. Ezzel szemben a védett területeken ez az érték csak 4,33. A javaslatban nem véletlenül használom a föld megnevezést a termõföld helyett, mert a föld szélesebb fogalomkörébe olyan, nem termõföld-kategóriák is beletartoznak, amelyeknek természetvédelmi értéke egyébként magas. Tisztelt Országgyûlés! Igaz, hogy a kárpótlási törvény éppen a mûködõ privát tulajdon kívánatos elterjedését célozza, de igazi közügyeink, mint jelen esetben a természetvédelem, a legigazibb magánügyeink is. Ez az a tipikus eset, ha a jól felfogott jövõnk szellemében gondolkodunk, amikor a közügy és magánügy egybe kell, hogy essenek. Ezért kérem, támogassák javaslataimat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Homepage