DR. BOROSS PÉTER belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõ Úr! Mint ismeretes, az önkormányzatok az 1991. évi költségvetésben a kommunális tevékenységen belül lakásgazdálkodásra 500 forint/fõ állami hozzájárulást kaptak, ezen belül a központi számítás szerint 300 forint/fõ összeg, 3 milliárd forint a fiatalok elsõ lakáshoz jutását szolgálja. Ezeket az Országgyûlés által elfogadott, jóváhagyott számításokat az 1990. évi 104-es törvény indoklásának támogatáspolitikával foglalkozó része lakáskiadások címszó alatt részletesen rögzíti, nevesíti. Az önkormányzatok a normatív alapon kapott 500 forint/fõ költségvetési támogatással szabadon gazdálkodhatnak. Saját hatáskörükben döntik el, hogy a juttatott összeget milyen célra használják, illetve azon belül milyen arányban támogatják a fiatal házasok elsõ lakáshoz jutását. Az önkormányzat döntési lehetõsége az is, hogy pl. minden elsõ lakáshoz jutó fiatalt támogat, vagy csak azokat, akik szociális helyzetük miatt támogatásra szorulnak. Tudjuk, hogy ezzel jelentõs lakáspolitikai döntés hárul az önkormányzatokra, a szûkös anyagi eszközök differenciált elosztására irányuló döntések azonban megalapozottan csak az adott településen hozhatók. Ismeretes elõttünk, hogy a képviselõ úr által jelzett kistelepüléseken üresen álló családi házak is vannak. E helyeken a fiatalok lakáshelyzetének megoldását talán nemcsak a lakásépítés támogatásával, hanem olcsóbb családiház-vásárlás támogatásával is lehetne segíteni. Az apró és törpefalvak helyzetének javítására a jelenleg is rendelkezésre állónál nagyobb összegre lenne szükség. Ez itt kulcskérdés. Megfelel a valóságos helyzetnek az is, hogy ezek a települések évtizedekig lényegében gyarmati sorban éltek. Elsõ lépésként jogi értelemben kellett felszabadítani ezeket. A helyi önkormányzatokról szóló törvény elismerte valamennyi község önkormányzáshoz való jogát. Ez a korábbi helyzethez képest gyökeres fordulatot és elõrelépést hozott. Hangsúlyozni kell, hogy a települések nagy része az elmúlt idõszakban szinte egyáltalán nem rendelkezett fejlesztést szolgáló pénzeszközökkel. Az 1991. évi költségvetés a nehéz anyagi körülmények ellenére igyekezett támogatni a településeket, a községenkénti kétmillió forint is ezt a célt szolgálta. Eddig tudtunk eljutni a rendelkezésünkre álló rövid idõ alatt ezekben a kérdésekben. Természetes a továbblépés szándéka, amelyet az anyagi eszközök szûkössége korlátoz csak. Tájékoztatom a tisztelt Országgyûlést arról, hogy a Kormány, érzékelve a lakásfinanszírozás lakossági és önkormányzati feszültségeit, rövidesen elõterjeszt egy törvényjavaslatot, amely az önkormányzatok pénzeszközeit 1,5 milliárd forinttal kezdeményezi növelni a tartalékkeret terhére. Ennek többek között célja a lakáskölcsön havi 1500 forintos többletterhének ellensúlyozása lesz. A javaslat elfogadása esetén azonban általában javulna az önkormányzatok pénzügyi pozíciója. A lakásgazdálkodás egészének az Országgyûlés elõtt történõ megvitatására ebben az évben sor kerül. Úgy gondolom, hogy az új lakástörvény elfogadásakor a tisztelt Házon múlik, hogy a jelenlegi kritikus lakásgazdálkodást milyen irányban változtatja meg, hiszen a lakáshiány számos településen nagy gond. Az 1992. évi önkormányzati költségvetési támogatások elosztását ennek megfelelõen terjesztjük a tisztelt Ház elé. Az önkormányzatok nálunk kialakult rendszere a sok kistelepülés miatt a pénzek elaprózásához vezet. Ez valóban gondot okoz, de az is kérdéses, hogy célszerû-e a központi elosztás bármilyen formájához visszatérni. A tisztelt képviselõ úrnak ezzel kapcsolatban olyan javaslata van, amelyet az 1992. évi költségvetés elõkészítésekor mérlegelhetnénk; én hálásan fogadnék egy ilyen javaslatot, fõleg azért is, mert gyakran éri a Kormányt a centralizálás vádja, s ebben az esetben mégis úgy tûnik, hogy valóban komoly gondot okoznak az elaprózott pénzeszközök, s valamilyen centrális elosztásnak valamilyen demokratikus rendszerét értelemszerûbben lehetne alkalmazni ebben az esetben. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a jobb oldalon.)