Tartalom Elõzõ Következõ

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Én is csak nagyon röviden szeretnék reagálni arra, amit a miniszter úr elmondott. Én a vitát hallgatva azt tapasztaltam, hogy mindhárom ellenzéki pártnak vannak érvei a törvényjavaslattal szemben, tehát a tartózkodásuk nem tréfa, az érvekkel alátámasztott álláspont volt. Ebben a formában nem tudtuk támogatni a törvényjavaslat elfogadását. Hozzáteszem, hogy a miniszter úr által említett probléma, tehát hogy az Alkotmányt nem tudná végrehajtani az igazságszolgáltatás, ha ezt a törvényt nem fogadnánk el, ez nem áll fenn. A törvényt április 1-jéig nem fogja semmilyen körülmények között elfogadni az Országgyûlés, még ha támogatta volna az ellenzék, akkor sem, mert február 25- én terjesztette be a Kormány, az a benyújtásnak a dátuma. Tehát mindenképpen elcsúszott volna a törvénynek az elfogadása. Hozzáteszem, hogy ez sem jelent óriási problémát, mert a törvény elfogadása esetén, tehát ha április 1-jére meglenne a törvény, akkor sem lenne könnyebb helyzetben az igazságszolgáltatás, mint most. A másik észrevétel csak formai. Én elfogadom miniszter úrnak azt az álláspontját, hogy a bizottsági tárgyalások után mindig hangoztatni kellene, hogy a bizottsági vélemény mekkora kormánypárti jelenléttel született meg. De ez eddig nem volt gyakorlat. Tehát ha a kormánypárti képviselõk bármilyen oknál fogva távol maradnak hivatali kötelezettségük ellátásától, és nem vesznek részt kellõ számban a bizottsági ülésen, ezt a kormánypárti frakcióülésen tartom indokoltnak megjegyezni, nem az Országgyûlés plénumán. A bizottság egyébként határozatképes volt ez alkalommal, hála az ellenzéki képviselõknek, akik ha nem lettek volna többségben, akkor a bizottság egyáltalában nem tudott volna állást foglalni az ügyben, ami szerintem mégis jobb, hogy megtörtént ez az állásfoglalás, mert így tudtuk ma egyáltalában tárgyalni ezt a kérdést. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Homepage